Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hétvezér

A tömegturizmus felzabálja a bolygót? A tömegturizmus felzabálja a bolygót? „Még nem voltam mindenhol, de rajta van a listámon.” Susan Sontag világjárásról szóló idézete akár a 2010-es évek korlenyomata is lehetne: soha ennyien nem keltünk még útra, hogy felfedezzük a glóbuszt, gyors élményekre szert téve. Az utazás olyan lett számunkra, mint a drog – a hedonizmusunkért azonban még nagy árat fizethetünk. 2018. augusztus 13. 3:30 Menjünk színházba! Menjünk? Menjünk színházba! Menjünk? Magyarországon az a szerencsés helyzet áll fent, hogy a színházkedvelők egyre szélesebb spektrumból választhatnak, ami a színházat illeti, hiszen csak a fővárosban több, mint száz színház van. De, ha már megvan, hogy ki melyik színházat preferálja annyira, hogy rendszeresen eljárjon, vajon mi alapján választanak ki egy előadást? 2018. augusztus 8. 20:26 Kilenc éve hagyott itt bennünket Cseh Tamás Kilenc éve hagyott itt bennünket Cseh Tamás Kilenc évvel ezelőtt, ezen a napon ment el Magyarország egyik legismertebb zenésze, itt hagyva nekünk különös hangulatú dalait. A jellegzetes gitár-ének kettősével megteremtett élethelyzeteket megénekelve, újra és újra visszamehetünk nemcsak időben, de térben is. 2018. augusztus 6. 18:39 Ha nem feszül eléggé a póló – izomdiszmorfia Ha nem feszül eléggé a póló – izomdiszmorfia Nyár, strand, bikiniszezon – már a tavasz kezdetétől aggódva tekintünk magunkra a tükörbe, s többnyire mindent megteszünk azért, hogy karcsú alakkal bújhassunk bele fürdőruhánkba. Nemcsak mi, nők szorongunk emiatt: ismerősek a kigyúrt férfiak a konditermekből? Megkérdeztük őket. 2018. augusztus 5. 5:35 "Szélbe burkolt város" - Veszprém irodalma "Szélbe burkolt város" - Veszprém irodalma Találkoztatok már a királynék városával a szépirodalomban? 2018. július 30. 4:00 Időzavarban van Magyarország? Időzavarban van Magyarország? Évente 71 nappal több világos este, jobb életminőség és 4.2 milliárd forint energiamegtakarítás lenne elérhető a Magyarországon élőknek, ha óráinkat egy órával előrébb tekernénk! 2018. július 26. 12:00 Hurrá nyaralunk! – de mit illik és mit nem a strandon? Hurrá nyaralunk! – de mit illik és mit nem a strandon? Minden bekészítettünk hátizsákunkba, készen állunk arra, hogy a nagy nyári melegben lehűtsük magunkat. Mielőtt azonban ténylegesen élvezhetnénk a megérdemelt vízparti pihenést, egy két alapvető strandolási szabályt kell átgondolnunk és észben tartanunk. 2018. július 22. 20:02 A mesterséges életízesítők megölték a szórakozásunkat A mesterséges életízesítők megölték a szórakozásunkat Annyira hozzászoktunk a tökéletesre sminkelt élményekhez, hogy a dolgok a maguk természetes valójában már nem elégítenek ki minket. 2018. július 16. 4:01 Egy rövid benyomás Kijevről Egy rövid benyomás Kijevről Háború ide, háború oda, a kijeviek köszönik szépen, jól vannak. A közterek és a szórakozóhelyek teli, az emberek pedig nem telefonjaikba, hanem egymás szemébe néznek. 2018. július 9. 4:00 Műanyagmentes élet egy hónapon keresztül – te kibírnád? Műanyagmentes élet egy hónapon keresztül – te kibírnád? Percenként egymillió műanyag palackot vásárolunk világszerte. Mi lenne, ha a következő percben már nem így tennénk és ez a szám elkezdene visszaesni 999 999-re, aztán még lejjebb? Talán csak egy csepp lenne a tengerből. De az a „csepp” legalább már nem szennyezné a vizeinket. 2018. július 8. 12:00 Fesztiválbútorokat a hétköznapokra is! Fesztiválbútorokat a hétköznapokra is! Képzeljük el, hogy két városi séta között nemcsak kemény vaspadokon lazíthatunk, hanem mondjuk az Utcazene utcabútoraihoz hasonlóan gumiabroncs fotelekben vagy éppen óriás, színes hengerekben! Hát nem lenne klassz? 2018. július 2. 12:30 Nem akarom, hogy robotok neveljék fel a gyerekemet! Nem akarom, hogy robotok neveljék fel a gyerekemet! Nemrég Magyarországon járt Sophia, az első olyan humanoid robot, aki állampolgárságot kapott, mégpedig Szaúd-Arábiában. Sophia képes szemkontaktust tartani az emberekkel, emellett érzelmeket tud kifejezni arcvonásaival, sőt, a viccmesélés sem okozott neki problémát, de ami mindenképpen figyelmet kíván, hogy mesterséges intelligenciával rendelkezik, és folyamatosan tanul. 2018. június 27. 15:32 Woody Allen Oscar-díjat kapott, és/vagy molesztálta nevelt lányát… Woody Allen Oscar-díjat kapott, és/vagy molesztálta nevelt lányát… Mi számít ma hírértéknek, milyen fajta hírnek van égig ugró olvasottsága? Vagy kérdezhetném úgy is, te milyen cikkre kattintasz rá az interneten? 2018. június 25. 4:02 „Gyermekként kell megtanulnunk fantáziálni, és megküzdeni az unalommal” „Gyermekként kell megtanulnunk fantáziálni, és megküzdeni az unalommal” A nyári táborok kiválóan kitöltik a gyerekek idejét, sokat lehet belőlük tanulni, és nem utolsó sorban hatalmas segítséget jelentenek a gyerek szórakoztatásában. Jó néhány pszichológus azonban aláhúzza annak fontosságát, hogy ne terheljük nyáron is túl a gyereket, és hagyjuk őt magától felfedezni azt, ami igazán érdekli. 2018. június 18. 4:00
... 26 27 28 29 30 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.