Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni
Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette.
Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek
2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta.
Karikó Katalin diákévei a Lovassyban
A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban.
Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt
Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn.
Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért
Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett.
Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell
Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában.
A „nem átlagos emberek” gáláját tartották pénteken
Közel hetven elismerést adtak át a veszprémi sportolóknak az idén nívójában mérföldkövekkel magasabb szintre emelt veszprémi sportgálán péntek este. Voltak olyan díjazottak is, akiket többször is a színpadra szólítottak, a legidősebb aktív sportoló pedig 90 éves volt.
Emléktáblát kapott „Ubul”, aki nem tett le semmit az asztalra, de el sem vett onnan
Baranya János, vagy ahogy sokan ismerték, Ubul tavaly távozott az élők sorából, mostantól pedig egy krómacéltábla őrzi örök emlékét Veszprémben a Kossuth utca egyik padján. Ubul életében nem tett kimagasló dolgokat, mégis tízezren ismerték Veszprémben, emléktáblája is közadakozásból készült el.
Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben
Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában.
Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni
A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről.