Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

kosárlabda

A Veszprém a Nyíregyháza elleni elődöntőt is mielőbb lezárná A Veszprém a Nyíregyháza elleni elődöntőt is mielőbb lezárná A Hoya-Pannon Egyetem Veszprém bedobója, Kovács Ádám elmondta, egyértelműen a döntőbe kerülés a céljuk. 2019. április 25. 20:46 Elődöntős a Veszprém! Elődöntős a Veszprém! A papírformának megfelelően elsőként a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata váltott jegyet a felsőházi rájátszás négy legjobb csapata közé, miután kedden ötvenegy ponttal nyert a Pécs vendégeként. 2019. április 17. 7:53 Egy–null, ide Egy–null, ide Kihasználta a pályaelőnyét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a felsőházi rájátszás két győzelemig tartó negyeddöntőjének első felvonásán, kosárlabdázóinknak úgy sikerült érvényesíteniük a papírformát, hogy – a híveik által óhajtott erődemonstrációjuk helyett – csak ritkán tudták az igazi arcukat mutatni. 2019. április 14. 9:49 Fontos a jó rajt Fontos a jó rajt Ha úgy játszanak a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázói, ahogy tudnak, s megvalósítják, amit előzetesen terveznek, akkor április 13-án (szombat, 18 óra) – idehaza és a párharc favoritjaként – jó eséllyel nyerhetnek a felsőházi rájátszás két győzelemig tartó negyeddöntőjének első felvonásán a pécsiek ellen. 2019. április 10. 9:53 Tét nélküli vereség Tét nélküli vereség Kikapott a Nyíregyháza vendégeként a tartalékosan felálló Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, amely a párharc kimenetelétől függetlenül megnyerte az NB I/B Piros csoport alapszakaszát, s a felsőházi rájátszás első körében a pécsiekkel találkozik. 2019. április 1. 10:39 A rájátszásra hangolva… A rájátszásra hangolva… A már biztos alapszakasz-győztes Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a március 31-ei (vasárnap, 18 óra) utolsó fordulóban a negyedik helyen álló Nyíregyházához látogat. 2019. március 28. 7:58 Alapszakasz-győztes a Hoya-PE Veszprém! Alapszakasz-győztes a Hoya-PE Veszprém! Nehéz első félidő után felőrölte a vendég Vasas Akadémia együttesét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, amely pénteki sikerével megnyerte a másodosztályú kosárlabda-bajnokság első periódusát. 2019. március 23. 7:40 Egy lépés az alapszakasz-győzelem Egy lépés az alapszakasz-győzelem Révbe érhet, némi túlzással a klubtörténet aranylapjaira kerülhet március 22-én (péntek, 18 óra) a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ha idehaza mattolja a Vasas Akadémiát; kosárlabdázóink siker esetén kipipálhatják az évad második nagy vizsgáját: megnyerhetik az NB I/B Piros csoport alapszakaszát. 2019. március 20. 8:54 Jól hajrázott a Hoya Jól hajrázott a Hoya Ha nehezen is, de kikaparta magának a gesztenyét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, az NB I/B Piros csoport – kisebb-nagyobb sérülésektől sújtott – éllovasa végül megmutatta a bravúrra készülő Budafoki KK vendégeként. 2019. március 15. 11:25 Nehéz erőpróba vár a kosarasokra Nehéz erőpróba vár a kosarasokra Az éllovas Hoya-Pannon Egyetem Veszprém március 14-én (csütörtök, 18 óra) a Budafoki KK otthonában lép pályára a kosárlabda NB I/B Piros csoport 24. fordulójában. 2019. március 12. 20:21 Legyűrték a fővárosiakat Legyűrték a fővárosiakat Ha nehezen is, de térdre kényszerítette a Budapesti Honvéd gárdáját az NB I/B Piros csoportban az éllovas Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, amely így feledtette a múlt heti, oroszlányi botlását. 2019. március 9. 9:34 Nem veszítették el az önbizalmukat Nem veszítették el az önbizalmukat Nem történt tragédia: a minap elvesztette az évadbeli veretlenségét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ám az NB I/B Piros csoportot így is vezető kosárlabdázóink március 8-án (péntek, 18 óra) visszatérnének a helyes útra: a szurkolóik biztatását hazai győzelemmel hálálnák meg. 2019. március 6. 22:45 A huszonkettes (bajnoki) csapdája A huszonkettes (bajnoki) csapdája Megkóstolhatta a vereség keserű ízét, így elvesztette az évadbeli veretlenségét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Piros csoportban, a „huszonegy plusz hatos” klubrekordot épített kosárlabdázóink a forduló slágermérkőzésén a harmadik helyen álló és felettébb motivált oroszlányiak otthonában maradtak alul. 2019. március 4. 10:48 Régi riválisához látogat a Hoya Régi riválisához látogat a Hoya Egyetlen alakulat sem szeret Oroszlányba járni – ez alól az NB I/B Piros csoportot vezető Hoya-Pannon Egyetem Veszprém sem kivétel, mert az ottani gárda bárhol is áll a tabellán, roppant erős ellenfél. Ha ezt vesszük alapul, akkor a kosárlabdázóink március 3-án (vasárnap, 19 óra) nagy tettet vihetnek véghez. 2019. március 2. 10:06
... 27 28 29 30 31 ...
közélet
Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is.
sport
Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.