A kettes és hármas poszton is bevethető sportoló (193 centi, 93 kiló) egykoron a Budapesti Honvéd SE-től igazolt a paksiakhoz, ahol előbb három, majd hat szezont töltött. A második idényében a Tolna megyeiekkel megnyerte az NB I-es pontvadászatot. Közben egy-egy évad erejéig pattogtatott a Kaposvári KK-ban, a Jászberényi KSE-ben, illetve a Factum Sport Debrecenben. A Szegeden született játékos korosztályos válogatottként – 2007-ben – alapembere volt az U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végzett nemzeti együttesnek.
– Most már elárulhatod, az egykori játékostársak, az ASE elöljárói és hívei mit szóltak ahhoz, hogy az ottani bajnokcsapat „utolsó mohikánjaként”, csapatkapitányaként és oszlopos tagjaként búcsút intettél a Tolna-megyeieknek?
– Az elválás fájó volt, nem is csoda, hiszen összességében kilenc évet húztam le a „műhelyben”. Ha úgy tetszik, a szívem egy része mindig paksi marad, tudniillik ott volt szerencsém átélni életem legjelentősebb pillanatait – mondta a Szegeden született, harminc esztendős, kettes és hármas poszton is használható kosárlabdázó (193 centi, 93 kiló), aki hajdan a Budapesti Honvéd SE-től igazolt Paksra, ahol előbb három, majd hat szezont töltött. Szeretettel gondolok vissza ezekre az évekre, a klubra, annak munkatársaira, akik a nehezebb szituációkban is rendre támaszt nyújtottak. Mindenkinek csak köszönettel tartozom, a családdal azonban úgy éreztük, hogy szükségünk van környezetváltozásra. Dzunics Braniszlav, a piros-kékek szakmai főnöke – akihez egyébiránt remek kapcsolat fűz – számított volna rám. A mostani döntés azért is volt nehéz, mert az eddigi karrierem során vele dolgoztam a legnagyobb összhangban, éreztem, hogy mit vár tőlem és nagyon korrekt módon tudtunk együtt dolgozni. A szakvezetés is próbált marasztalni, de mi az ilyenkor szükséges mérlegelés után úgy voltunk vele: eljött az idő a váltásra. A bajnoki elsőség mellett ezüst- és bronzérmeket is szereztem velük, sok emlék és barátság köt hozzájuk. Kívánom, hogy az ő álmaik is váljanak valóra.
– Mint arról már szót ejtettünk, kilenc szezon erejéig álltál a paksiak alkalmazásában, ezen időszaknak melyek voltak a legemlékezetesebb képkockái?
– A második ottani idényemben bajnoki címet szereztünk az A-csoportban, ami akkor is mindent visz, ha a szóban forgó siker idején még nagyon fiatal voltam. Így hirtelen még a 2013-as együttesünk jut az eszembe, amely egy rendkívül jó és összetartó közösség volt „Báne” vezetésével.
– Közben akadt három év, mikor a Kaposvári KK-ban, a Jászberényi KSE-ben, illetve az Alba Fehérvárban – majd egy menet közbeni cserével – a Factum Sport Debrecenben is megfordultál...
– A Somogy-megyeiekhez a több játéklehetőség reményében mentem – noha az ASE-val előtte bajnoki döntőt vívtunk –, míg Jászberényben csak az évad végén kezdett úgymond kijönni a lépés. A cívis városiakhoz úgy kerültem, hogy az engem megszerzett székesfehérváriak „menet közben” elcseréltek, igaz, ezt utólag nem bánom, mert a kialakult helyzetben sok időt tölthettem a pályán, a bizalmat pedig igyekeztem meghálálni. 2013. őszén újra az ASE-nál jelentkeztem játékra.
– Tavasszal honnan voltak még ajánlataid és végtére is, mi döntött a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém mellett; az itteni szakmai stáb és menedzsment egyáltalán milyen jövőképet festett eléd?
– Csapatnevekkel nem szeretnék előhozakodni, lévén, már nincs értelme. Korábban többször beszéltem a barátommal, Körtélyesi Gergellyel, aki mindig a tudtomra hozta: ha egy összetartó és motivált gárdában szeretném a pályafutásomat tovább írni, akkor kövessem őt a bakonyi megyeszékhelyre. Két évre írtam alá, és ha jól mennek a dolgaink, akkor hosszabb távon is el tudom képzelni az itteni életünket. Nem tagadom, csodaszép helyre kerültem – Veszprém valóban gyönyörű –, de ennél azért fontosabb, hogy elegendő játéklehetőségben bízva vághatok neki az augusztusban kezdődő alapozásnak, majd az ősszel induló másodosztályú pontvadászatnak. Számomra természetesen az is vonzó volt, hogy egy feljutásra apelláló társaság segítségére lehetek. Tisztában vagyok azzal, hogy a veszprémi klub munkatársai és drukkerei mit várnak tőlem, miként ők is, én is sokat remélek magamtól. Felelőtlenül nem szeretnék ígérgetni, de azt garantálhatom, hogy a legtöbbet fogom magamból kihozni a csapat sikere érdekében.
– A személyedben milyen kvalitásokkal rendelkező sportoló érkezik hozzánk, röviden hogyan mutatnád be magad?
– Olyan, aki egyetlen találkozót, vagy mérkőzésszituációt sem ad fel. Minden labdáért megharcolok, hajtok és „gürizek”. Egyértelműen csapatjátékosnak tartom magam, sosem helyeztem előtérbe az egyéni sikereket. Az elmúlt évek alatt kellő tapasztalatra tettem szert és volt szerencsém csapatkapitányaként is tevékenykedni. A társaim mindig és minden helyzetben számíthatnak rám. Fontosnak tartom az egymás, a sport és a munka iránti tiszteletet, az ezekkel szembeni alázatot. Mindenütt fáradhatatlan munkával, valamint töretlen lelkesedéssel próbáltam meghálálni a szurkolók biztatását. Örülök, hogy Veszprémben több szerepem lehet támadásban, miközben pontosan tudom, hogy mindennek az alapja a jó csapatszintű védekezés és a kommunikáció.
– Korábban mit tudtál a veszprémi alakulatról, az új játszótársaid közül kit ismertél?
– „Körtét” már említettem, Szabó Pétert még a korosztályos válogatottból és ellenfélként ismerem (…főhősünk 2007-ben alapembere volt az U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végzett nemzeti együttesnek – a szerző), Kovács Ádám és Madár András ellen már játszottam – mindannyian kiváló spílerek –, Völgyi Marcell kosárlabdáját pedig egészen ígéretesnek tartom. Remélem, hogy a többieket is sikerül mielőbb és minél jobban megismernem. Tudom, hogy egy folyamatosan építkező egyesülethez érkezem, ahol ahogy az összetétel, úgy a csapatszellem és a társaság is nagyszerű.
– Mivel telik a nyarad?
– Próbálom kipihenni az előző évad fáradalmait, de ezt az esetemben nem úgy kell elképzelni, hogy naphosszat csak a lábamat lógatom. Mint a profi sportolók többsége, ilyenkor is minden nap edzek: futok, erősítek és kosárlabdázom. Természetesen a szeretteimmel is minél több időt töltök, igyekszünk meglátogatni mindenkit, akikre a bajnokság közben nem volt annyi időnk. Nyaralni július végén a Németország délnyugati, Svájccal határos részén található Konstanzba megyünk. Közben a feleségemmel és a három és féléves kislányunkkal, Laurával szeretnénk elfoglalni és belakni a veszprémi bérleményünket. A gyermekünk a leghangosabb szurkolóm: ha meglát a pályán, mindig nagyokat kiált. Szeret kijárni a meccseimre.
– Nyugtasd meg a helyi sportbarátokat, ugye, ennyi idősen is fejlődhetsz még mifelénk, a B-csoportban?
– Minden erőmmel ezen leszek, illetve azon, hogy a paksiakkal mielőbb találkozhassunk a legjobbak között. Remélem ugyanis, hogy az utunk még keresztezi egymást. Számomra az egy pikáns mérkőzés lenne, az egyszer biztos. Immáron nekem is az a célom, hogy a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém rövid időn belül feljusson az eminensek közé.