Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

2010 – a Narancs éve A politikai asztrológia jeles képviselői mind egyetértenek abban, hogy az idei esztendő egyértelműen a Narancs éve volt. 2010. december 30. 5:00 Százhúszezer Swiftet hívtak vissza A kommunikációs igazgató kiemelte, a hibát a Suzuki folyamatosan végzett utólagos minőségellenőrzése derítette fel. 2010. december 30. 4:00 Jogsegélyszolgálat indult diákoknak Tömegével érkeznek panaszok az ügyfeleiket becsapó nyelviskolákról. Az áttekinthetetlen szerződések okozzák a problémákat. 2010. december 30. 4:00 Eredményes volt a rendőrségi akció Balatonalmádiból is érkezett fakivágásról bejelentés, hogy az erdőszélen ismeretlen személyek fát vágnak össze. 2010. december 30. 4:00 Az eltűnt lány holttestét találták meg Az azonosítás megtörtént. A 16 éves veszprémi lányt eltűnés miatt november 13-a óta kereste a rendőrség. 2010. december 30. 3:00 Januárban nyílnak meg a kormányablakok Januártól nemcsak a megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban, hanem járási székhelyeken is lesznek kormányablakok. 2010. december 30. 2:00 Fagyos éjszakák, hideg nappalok Csütörtök reggelre a várhatóan derült égbolt alatt nagy lesz a kisugárzás, -8°C-ig hűlhet a levegő, de jóval hidegebb is lehet. 2010. december 29. 14:02 Folytatni a megkezdett munkát Régi társakkal, segítőkkel szeretné folytatni a már megkezdett fejlesztéseket a 6. számú körzetben Brányi Mária képviselő. 2010. december 29. 5:00 63 ülésnap alatt 260 előterjesztés Az Országgyűlés 110 határozati javaslatot is elfogadott. Ezek között szintén egy ellenzéki indítvány van. 2010. december 29. 3:00 Ismét balesetmegelőzési akció a 8-as főúton December 29-én egy ilyen balesetveszélyes útszakaszon kerül sor az akció megtartására 12-16 óra között. 2010. december 29. 3:00 Meghosszabbított gázártámogatás Ez év végéig gázártámogatás legfeljebb 68 ezer megajoule-ra (MJ) szólt, de a nagycsaládos háztartásokban 138 ezer volt. 2010. december 29. 3:00 A filmakadémia postázta a szavazólapokat A 2010-es év legjobbjainak járó szobrocskákat február 27-én adják át Los Angelesben, a jelöltek végső listáját január 25-én teszik közzé. 2010. december 29. 1:00 Halottnak hitték, "feltámadt" A rendőrség vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy orvosi gondatlanság és tévedés siettette-e az asszony halálát. 2010. december 29. 1:00 Közösségépítés Szeretném a programomba beépíteni a lakók igényeit – határozta meg képviselői hitvallását Németné Károlyi Jolán a 4. számú kerület kapcsán. 2010. december 28. 5:00
... 1239 1240 1241 1242 1243 ...
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.
kézilabda
Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán. Chema Rodríguez: csalódott vagyok, de elfogadtam a döntést A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról távozott Chema Rodríguez csalódottan vette tudomásul, hogy már nem ő irányítja az együttest, ugyanakkor elfogadta a magyar szövetség döntését. Nem indul az Európa-kupában a Balatonfüredi KSE Bár a Balatonfüredi KSE az ötödik helyen zárta a férfi kézilabda NB I 2025/26-os idényét, amellyel kivívta az indulás jogát az EHF Európa-kupa következő kiírásában, a klub vezetése a nemzetközi szereplésről való lemondás mellett döntött. Három győri kézilabdázó az idény álomcsapatában A Bajnokok Ligája-ezüstérmes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának három játékosa került be az idény álomcsapatába az európai szövetség (EHF) szavazásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.