Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Mesterházy megyénként értékelné az MSZP hibáit Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen. 2010. április 29. 2:52 Több mint 139 ezer diák érettségizik hétfőtől A vizsgázó diákok közül 93 ezren fejezik be most tanulmányaikat, a többiek egy vagy két tárgyból előre hozott érettségit tesznek. 2010. április 29. 1:38 A feltörekvő nemzedékért A régió pedagógusképzését segítő szolgáltató és kutatóhálózat kialakítása címmel indult újabb projekt indult a Pannon Egyetemen. 2010. április 28. 18:40 Bekötötték az utat Az állatkert régi problémája oldódott meg azzal, hogy a bejáratát a körgyűrűről közvetlenül el lehet érni. 2010. április 28. 17:16 Orbán Viktor alakíthat kormányt / „A leendő kabinet az ország három harmadát fogja képviselni” Orbán Viktort bízta meg a kormányalakítással Sólyom László. Erről az államfő a Sándor-palotában tartott közös sajtónyilatkozaton beszélt. 2010. április 28. 11:08 Ők heten, akik 1990 óta képviselők Egy MSZP-s képviselő kivételével csak fideszes honatyák mondhatják el magukról, hogy 20 éve az Országgyűlés tagjai. 2010. április 28. 4:32 A sokszínűség varázsa A biológiai sokszínűséget, a régió védett állat-és növényfajait bemutató kiállítás nyílt kedden a Városháza aulájában. 2010. április 28. 3:31 Partnerség és tudás A Pannon Egyetem Műszaki Kémiai Kutatóintézete, 38. alkalommal rendezi meg a hagyományos Műszaki Kémiai Napokat. 2010. április 28. 0:31 Őszre benépesedik az Afrika-ház Jól halad az építkezés az állatkert legújabb projektjénél, az alapkövet ünnepélyes keretek között ma helyezték el. 2010. április 27. 16:34 Mesterházyt ajánlja frakcióvezetőnek az elnökség Az elnökség javaslata biztos vitát vált majd ki, ugyanis Mesterházy a pártelnökségre is pályázik. Gyurcsány jelezte, ez nem helyes. 2010. április 27. 15:19 Kik kaphatnak államtitkári posztot? Harminc államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya, ők irányítanák a csúcsminisztériumok alá kerülő területeket. 2010. április 27. 15:11 Zebrán ütötték el a gyalogost Súlyos sérülést szenvedett az a gyalogos, akit hétfő este nem sokkal tíz óra után gázolt el személyautó Veszprém belvárosában. 2010. április 27. 12:56 Újra előbújik a Nap! Szerdán reggel még többfelé számíthatunk esőre, majd a délelőtt folyamán nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és újra előbújik a Nap. 2010. április 27. 3:16 Beruházások a Csolnoky kórházban Az öt milliárdos beruházáshoz több mint 4,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el a megyei kórház. 2010. április 27. 2:07
... 1321 1322 1323 1324 1325 ...
sport
MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. Versennyel zárták az évet a dartosok A VEDAC egyre bővülő dartsos közössége hagyományos díjátadót és remek hangulatú versenyt rendezett az Énidő Életmód- és Sportközpontban. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 12 védése Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá a Balingen-Weilstetten 36-30-as győzelméhez a Dessau-Rosslauer ellen a német férfi kézilabda-másodosztály vasárnapi játéknapján. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök. Palasics Kristóf tizenhat lövést hárított Palasics Kristóf tizenhat védéssel vette ki a részét az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméből a Bergischer HC ellen a német férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Reistad a gólkirály és a torna legjobbja, három győri és egy ferencvárosi játékos az álomcsapatban A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.