Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Navracsics: változásra van szükség! A három parlamenti bejutásra esélyes párt megtartotta nagygyűlését, amiből kirajzolódik, hogy a Fidesz a az egyetlen kormányzóképes erő. 2010. március 16. 15:53 Hétfőn szél, szerdától erős felmelegedés Napközben is marad a sok felhő felettünk, számottevően csak a késő délutáni órákban kezd észak felől csökkenni a felhőzet. 2010. március 16. 4:32 Menet az emlékezésért A többnapos ünnepségsorozat hétfőn este fáklyás felvonulással ért véget a városban. Közel háromszázan csatlakoztak a menethez. 2010. március 16. 4:23 Koszorúzás, megemlékezések A veszprémi honvédsíroknál tartottak megemlékezést az alsóvárosi temetőben. Délután az aradi vértanúk emlékművénél koszorúztak. 2010. március 16. 3:10 Sajtónap a Megyeházán Hagyományos fogadáson köszöntötték a megyei nyomtatott és elektronikus sajtó képviselőit a Szabad Sajtó Napja alkalmából. 2010. március 16. 2:44 Nem történt rendbontás Valamennyi rendezvény rendbontás nélkül ért véget a fővárosban és vidéken is - olvasható a rendőrségi közleményben. 2010. március 16. 1:08 Négyes gyilkosság Egy rokon találta meg egy család négy tagjának, köztük egy 5 és egy 8 éves kislánynak a holttestét a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn. 2010. március 15. 22:46 Itt az idő, Magyarország és magyarok! Egy nagyarányú, elsöprő választási győzelem egy forradalomnál is több – mondta kampánynyitó beszédében Orbán Viktor. 2010. március 15. 16:35 A nemzeti ünnep pártatlan Aki törődik a magyarság sorsával, nem maradhat otthon április tizenegyedikén – mondta Debreczenyi János polgármester. 2010. március 15. 13:19 Megemlékezések, fáklyás felvonulás Térzene, történelmi játszóház, múzeumpedagógiai foglalkozás és táncház vár minden érdeklődőt a Laczkó Dezső Múzeumban. 2010. március 15. 4:08 Interaktív játszóház és térvetítés Eddig tízezren voltak a központi ünnepségsorozat múzeumkerti programjain - közölte vasárnap a Miniszterelnöki Hivatal. 2010. március 15. 3:52 Hétfőn hűvős, keddtől felmelegedés Akár 80 kilométer per órás széllökések is lehetnek hétfőn. Keddtől viszont felmelegedés várható és a szél is enyhül. 2010. március 15. 2:55 Meddig kell még várni? A Jobbik veszprémi szervezete a Dózsa téren tartotta a forradalmi hősökre való megemlékezését vasárnap délután. 2010. március 15. 2:49 Fidesz: Bajnai és Demszky is felelni fog Szijjártó Péter kijelentette: a választások után egyetlen adófizetőktől ellopott forint sem maradhat felderítetlenül. 2010. március 15. 2:49
... 1342 1343 1344 1345 1346 ...
sport
Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott. Futsal Eb-felkészülés: magyar siker Japán ellen A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 4-3-ra legyőzte Japánt pénteken a poreci nemzetközi torna második fordulójában. Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben A teniszező Coco Gauff, az idei Roland Garros győztese kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben a Forbes magazin kimutatása alapján. Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál. Telt ház, vastaps és ünnepi hangulat – karácsonyi gálát tartott a Magic Fitness Sportegyesület Telt ház előtt, az Agóra színpadán mutatta be karácsonyi gálaműsorát a Magic Fitness Sportegyesület Veszprémben. A látványos produkciók, a fegyelmezett munka és az ünnepi hangulat együtt hozta meg az est sikerét. Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán.
kézilabda
Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök. Palasics Kristóf tizenhat lövést hárított Palasics Kristóf tizenhat védéssel vette ki a részét az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméből a Bergischer HC ellen a német férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Reistad a gólkirály és a torna legjobbja, három győri és egy ferencvárosi játékos az álomcsapatban A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett. Női kézilabda-vb: Norvégia a vb trónjára is felült Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.