Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. 2025. március 22. 19:29 Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén közélet Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton. 2025. március 22. 11:40 Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára közélet Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára Az Európai Bizottság több éves huzavona után döntés nélkül zárta le az óraátállítás kérdését és levette a napirendjéről annak ellenére, hogy ebben az ügyben ritka kivételek egyikeként az Európai Unió tagországai egyetértettek. Így megmarad az évente kétszeri óraátállítás, legközelebb jövő hétvégén. 2025. március 22. 11:02 Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Lendület, összhang és sportbarátság – ezek jellemezték a II. Veszprémi Rendvédelmi és Közigazgatási Medencés Sárkányhajó Versenyt, amelyet ezúttal a Balatonfüred Városi Sportuszodában rendeztek meg. 2025. március 22. 15:23 Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. 2025. március 21. 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. 2025. március 21. 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. 2025. március 21. 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. 2025. március 21. 9:19 Orbán Viktor vétózott az EU-csúcson közélet Orbán Viktor vétózott az EU-csúcson Megvétózta a közös nyilatkozatot Ukrajna ügyében, ameddig a magyarok nem mondják el véleményüket Ukrajna európai uniós tagságáról, addig a kormányfő semmilyen ezzel kapcsolatos közös álláspontot nem tudu támogatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán csütörtökön. 2025. március 21. 9:11 Április elejére elkészül a Szabadság tér útfelújítás Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. 2025. március 20. 14:11 Egy utolsó nagy hajrára még szükség van Simi műtétje érdekében közélet Egy utolsó nagy hajrára még szükség van Simi műtétje érdekében Már több alkalommal példaértékűen összefogtak a helyi közösségek azért, hogy segítsenek Chen Simonnak. Annak a kisfiúnak, aki egy ritka genetikai rendellenességgel született, emiatt mielőbb szüksége lenne arra, hogy külföldön egy specialista megműtse. Az orvosi segítség most karnyújtásnyira került, ehhez viszont mg szükség van a segítő szándékú emberektől és vállalkozóktól egy nagy hajrára. 2025. március 21. 13:05 Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján közélet Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. 2025. március 20. 12:47 Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon közélet Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden. 2025. március 20. 12:47 Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről közélet Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk – közölte Fehér Ház szóvivője szerdán, amikor tájékoztatást adott az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetéséről. 2025. március 20. 9:00
... 148 149 150 151 152 ...
sport
Ötödik lett az SVSE az atlétikai csapatbajnokságon A Sportolj Velünk Sportegyesület az ötödik helyen végzett az atlétikai magyar csapatbajnokság 1. divíziójában. A veszprémi egyesület 472 pontot gyűjtött, amellyel ismét a legjobb vidéki klubnak bizonyult. Tajti-Márton Anita a MASZ új elnöke A Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlésén Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének. Elindult a 40. Diákolimpia-versenysorozat A kormánynak nagyon fontos az iskolai és szabadidősport, és mindent megtesz azért, hogy a fiatalok mozogjanak - mondta Pósfai Gábor belügyminiszter csütörtökön reggel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a 40. tanévét ünneplő Diákolimpia-versenysorozat indító eseményén. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Nemzetek Ligája: kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Halász Bence is jelölt a hónap atlétája címre az európai szövetségnél Az Európa-bajnok Halász Bence is azon öt versenyző között van, akik közül kikerül a hónap atlétája az európai szövetségnél (EAA). Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban.
kézilabda
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.