Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Gelencsér András vehette át a Volkra Ottó-díjat Gelencsér András vehette át a Volkra Ottó-díjat A közgyűlés a Pannon Egyetemen végzett kimagasló szakmai, oktatói és intézményvezetői munkája, valamint több évtizedes tudományos tevékenysége elismeréseként adományozott Volkra Ottó-díjat dr. Gelencsér András részére. 2024. szeptember 4. 11:57 Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből? Rasovszky Kristóf Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből? A párizsi olimpiai nyíltvízi úszószámában bronzérmet szerző Betlehem Dávid után az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf is búcsúzhat a veszprémi Balaton Úszó Klubtól – erről árulkodnak edzője, Szokolai László mondatai is, melyeket Porga Gyula polgármesterrel osztott meg. 2024. szeptember 3. 14:16 Napnyugta után sem aludt az állatkert Napnyugta után sem aludt az állatkert Különleges hangulatú látogatásban lehetett részük azoknak, akik az idei nyár utolsó pénteki napján a Veszprémi Állatkertet választották kirándulási célpontjuknak. Augusztus 30-án, az állatkertek éjszakáján ugyanis az állatkert hosszabbított nyitva tartással, 21:00 óráig várta vendégeit a Gulya-dombi területén, ráadásul 18:00 órától kiemelten kedvezményes jegyárakkal. 2024. szeptember 3. 16:36 Helyzetjelentés a Dózsavárosból Helyzetjelentés a Dózsavárosból Hegedűs Barbarát, Veszprém alpolgármesterét és a Dózsaváros, valamint Jutaspuszta és Csererdő önkormányzati képviselőjét fogadóórája után értük el, aki a jelenleg is zajló beruházások mellett a jövőben fejlesztésekről is beszélt, külön kitérve a Szent István utcában zajló felújítás végére is. 2024. szeptember 3. 19:45 Seregszemlét tartott a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter Veszprémben Seregszemlét tartott a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter Veszprémben Sulyok Tamás és Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyar Honvédség technikai és terepgyakorlati bemutatóin vettek részt Veszprémben és Hajmáskéren. 2024. szeptember 3. 12:02 Elhunyt Kupa Mihály Elhunyt Kupa Mihály Nyolcvanhárom éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter - tudatta a család az MTI-vel. 2024. szeptember 2. 13:26 Mintegy 12 millió tankönyvet szállított ki a posta az oktatási intézményekhez Mintegy 12 millió tankönyvet szállított ki a posta az oktatási intézményekhez Húsz munkanap alatt 11,6 millió tankönyvet szállítottak ki az oktatási intézményekhez - közölte a Magyar Posta Zrt. hétfőn. 2024. szeptember 2. 10:13 Régmúltban viharok dúltak szeptemberben Amiről az időjárás mesél Régmúltban viharok dúltak szeptemberben A szeptember még nyár és már ősz is – bár hivatalosan az ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával, szeptember 21-ével köszönt be. A mezőgazdaságban ez a hónap a betakarítás, a szüret, egyúttal pedig a szántás-vetés időszaka. Mint általában, a betakarítás és vetés, nemkülönben pedig a szüret időszakában nagyon sok függ az időjárás alakulásától. Kovács Győző meteorológus és helytörténeti kutató írása. 2024. szeptember 2. 15:47 Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz - közölte a MÁV a vasúttársaság honlapján vasárnap, kiemelve, hogy a balatoni szerelvények a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki. 2024. szeptember 1. 14:02 Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t. 2024. szeptember 1. 14:00 Sokkal veszélyesebb az AI, mint Darth Vader Sokkal veszélyesebb az AI, mint Darth Vader Néhány éve még azon táttotta a száját a világ, hogy a ChatGPT képes értelmesen válaszolni az írásban feltett kérdéseinkre, mára viszont már az AI irányítja a Halálcsillagot is.  2024. szeptember 1. 19:55 A beagle-ké volt a Veszprémvölgy szombaton A beagle-ké volt a Veszprémvölgy szombaton Ötödik alkalommal adott otthont Veszprém az Országos Beagle Találkozónak, ahol a Veszprémvölgybe az ország több tájáról is érkeztek vendégek, hogy a kutyák eltöltsenek egy játékos napot, a gazdáik pedig hasznos ismeretekkel gazdagodjanak. 2024. szeptember 1. 13:08 Kis közösség, nagy összetartás Jutaspusztán Kis közösség, nagy összetartás Jutaspusztán Egy falu a városon belül – akár így is lehetne tekinteni Jutaspusztára, ahol szombaton jó hangulatú „falunapot” tartottak az ott élő veszprémiek. 2024. szeptember 1. 11:51 A tankerület felkészült a tanévre A tankerület felkészült a tanévre Megtartotta tanévnyitó értekezletét a Veszprémi Tankerület szerdán a Csermák Antal Zeneiskolában. 2024. augusztus 28. 14:46
... 195 196 197 198 199 ...
sport
Halász Bence is jelölt a hónap atlétája címre az európai szövetségnél Az Európa-bajnok Halász Bence is azon öt versenyző között van, akik közül kikerül a hónap atlétája az európai szövetségnél (EAA). Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.