Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Még a németek is tartottak Jutastól Még a németek is tartottak Jutastól A Jutasi altisztek mindig ismeretesek voltak igazságosságukról, pontosságukról és hazafiasságukról. Többek közt ezeket az erkölcsi értékeket kívánja továbbadnia Magyar Honvédség Altiszti Akadémia a felnövekvő generáció katonáinak. 2016. március 5. 20:19 Évi 1100 támogató a hátrányos helyzetű gyermekekért Évi 1100 támogató a hátrányos helyzetű gyermekekért Egyre nő a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület támogatóinak száma, és az egyesület idén sem tétlenkedik: 2016-ban is színvonalas programkínálattal igyekeznek segíteni a gyerekeket – tájékoztatott Molnár Roland elnök pénteken az éves közgyűlés előtt. 2016. március 4. 15:50 Kúria: Nyakó Istvánt akadályozták jogai gyakorlásában A Kúria szerint akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában, ami sérti az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi követelményét. 2016. március 4. 9:16 Sajnálom Kész Zoltánt Sajnálom Kész Zoltánt Lehetetlen helyzetbe hozta magát Kész Zoltán képviselőként. Már a kezdetektől az országos politikára koncentrált, nem pedig a választókörzetére. 2016. március 3. 11:17 Új partnerségi együttműködés segíti a foglalkoztatottság fejlesztését Új partnerségi együttműködés segíti a foglalkoztatottság fejlesztését Veszprém önkormányzata, a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Pro Veszprém Nonprofit Kft. új gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési program indítását tervezi, amely elősegítené a szakképzett munkaerőhiány megoldását, és összehangolná a munkaerő-piaci keresletet és kínálatot. 2016. március 2. 15:23 Kész Zoltán: Orbán Viktor nyilatkozzon, EU-tag leszünk-e 2020 után is! Kész Zoltán: Orbán Viktor nyilatkozzon, EU-tag leszünk-e 2020 után is! Levélben szólítja fel Kész Zoltán független képviselő Orbán Viktor miniszterelnököt a veszprémi fejlesztésekkel kapcsolatos ígéreteinek betartására, valamint annak kijelentésére, hogy Magyarország 2020 után is EU-tag lesz. 2016. március 2. 9:55 Fél évtizedes fennállásukat ünnepelték Fél évtizedes fennállásukat ünnepelték Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központja hétfőn az Agórában. 2016. március 1. 12:33 Vasárnapi nyitvatartás: két kérdés is az NVB elé kerülhet Erdösi Lászlóné és Nyakó István vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését is a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. 2016. február 28. 17:27 Legfontosabb a közösségépítés és a lokálpatriotizmus Legfontosabb a közösségépítés és a lokálpatriotizmus Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke volt a Polgári Szalon vendége, akivel Porga Gyula beszélgetett pályafutásáról és a városvezetésről vallott gondolatairól péntek este a Hangvillában. 2016. február 26. 19:47 Folytatódik a termőföldek árverezése Folytatódik a termőföldek árverezése Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az állami tulajdonú földek árverések útján történő értékesítéseinek folytatásáról tartott sajtótájékoztatót pénteken a megyeházán. 2016. február 26. 12:38 Emlékezzünk és emlékeztessünk! Emlékezzünk és emlékeztessünk! A kommunizmus áldozatai életüket adták kortársaik és a még meg nem született generációk szabadságáért – történelmi kötelességünk tehát nekünk is megvédeni utódaink jövőjét – hangzott el este a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen csütörtökön a Megyeháza téren. 2016. február 25. 18:37 Meghalt Psota Irén, a nemzet színésze Meghalt Psota Irén, a nemzet színésze Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze - közölte a színház az MTI-vel. 2016. február 25. 14:05 Még egy helyen épül lakópark Veszprémben Még egy helyen épül lakópark Veszprémben A Rómer Flóris utcában húz fel 44 lakásos lakóépületet a VKSZ Zrt. és a Vemévszer Kft. konzorciuma. A Flóris Lakópark építése tavasszal kezdődhet. 2016. február 25. 9:30 "Bennünk lokálpatrióta szív dobog" "Bennünk lokálpatrióta szív dobog" 25 éves jubileumuk alkalmából a "Polgárőr Érdemkereszt" arany fokozatú kitüntetéssel díjazták a Dózsa Polgárőrséget kedden. 2016. február 23. 17:22
... 643 644 645 646 647 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.