Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Lassabban fogyunk, mint egy éve Csökkenő ütemben fogy a népesség, idén januárban az egy évvel ezelőttihez képest csökkent a halálozások száma és nőtt a születéseké - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. 2014. március 24. 9:16 Kormány, váltó, tekerés Kormány, váltó, tekerés A stadionok helyett törődést akarunk; ez volt az üzenete annak a kormányváltó kerékpározásnak, ami szombaton délelőtt indult Veszprémből. 2014. március 22. 12:56 Közös úton Horvát- és Magyarország Kétnapos bilaterális (vagyis kétoldalú) konferenciát rendeznek Veszprémben azzal a céllal, hogy Horvátország minél nagyobb mértékben ki tudja használni az EU-tagságból fakadó előnyöket. 2014. március 21. 22:54 Merkellel találkozott Orbán Az Európai Tanács ülésén Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtök este megbeszélést folytatott - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az MTI-vel. 2014. március 21. 8:14 Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Harminchét millió forinttal támogatja az Auer-kultusz erősítését a kormány. 2014. március 20. 15:35 Megkezdődött a szavazólapok nyomtatása Már nyomtatják az árpilis 6-ai országgyűlési választás szavazólapjait Budapesten. 2014. március 20. 10:56 Ukrajna felszabadítaná a Krímet Az Ukrajna "felszabadításáért" folytatandó harcról fogadott el nyilatkozatot csütörtök az ukrán parlament. 2014. március 20. 10:55 Péntekig lehet feliratkozni nemzetiségi választónak Ön német? Lengyel? Örmény? Cigány? Lehetősége van országos pártlista helyett nemzetiségi listára szavazni az országgyűlési választásokon, de szándékát péntek délután négyig jeleznie kell. 2014. március 20. 9:50 VERGA 2014: Kilátókat a Bakonyba, erdészeti központot Veszprémbe VERGA 2014: Kilátókat a Bakonyba, erdészeti központot Veszprémbe Számot adott A jövő a kezünkben van programjának 2013-ban megkezdett beruházásairól a VERGA Zrt szerda délután a veszprémi városházán, egyúttal bemutatták a 2014-re tervezett fejlesztéseiket is. 2014. március 19. 23:05 Üvegdarabok hullottak a magasból Üvegdarabok hullottak a magasból Egy parkoló autóra zuhant az Egyetem utca 14. szám alatt található társasház erkélyének több darabja a nagy szél miatt. A kiérkező tűzoltók több balesetveszélyes üvegtáblát is eltávolítottak. Galéria. 2014. március 19. 14:27 Megújuló közterületek Megújuló közterületek Veszprém legnagyobb lélekszámú lakótelepén mintegy 25 ezer négyzetméter közterület újul meg a következő hónapokban a Smaragdváros projekt részeként. Az alapkövet szerdán délelőtt helyezték el. 2014. március 19. 8:12 A Hősök kapujánál forgattunk Videós csapatunk a várkapu avatásánál is ott volt március 15-én. 2014. március 18. 23:35 Javult a magyar igazságügy az EU szerint Az Európai Bizottság által hétfőn publikált igazságügyi eredménytábla adatai látványosan igazolják a magyar igazságszolgáltatási reform eredményeit - nyilatkozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes. 2014. március 18. 17:08 Hiteles és kiszámítható kormányt! Hiteles és kiszámítható kormányt! Valós rezsicsökkentést ígért Gúr Nándor, az MSZP alelnöke Veszprémben tartott sajtótájékoztatóján kedden, amennyiben a választásokon megnyerik a többség bizalmát. 2014. március 18. 15:29
... 763 764 765 766 767 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.