Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Víz alatt a megye 2013. március 31. 22:43 Befutott az első hajó Füredre, megkezdődött a 167. hajózási szezon A januári nyolcszázalékos után nem tervez újabb áremelést a Magyar Hajózási Zrt. Idén a siófoki és tihanyi kikötőt újítják fel, és két gyorshajót állítanak szolgálatba a Balatonon - mondta el a vezérigazgató szombaton Balatonfüreden, a hajózási szezont nyitó hajó üdvözlése után az MTI-nek. 2013. március 31. 9:06 Erdő Péter: Jézus feltámadásának örömhíre már most boldoggá teszi életünket Jézus feltámadása hitünk középpontja, ez az az örömhír, amely már most boldoggá teszi a mi életünket is - fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján mondott szentbeszédében szombat este a budapesti Szent István-bazilikában. 2013. március 31. 9:00 Megkezdődött a nyári időszámítás Megkezdődött a nyári időszámítás Megkezdődött a nyári időszámítás, hajnali 2 órakor kellett 3 órára állítani az órákat. Az átállás a kimutatások szerint 1-4 százalékos megtakarítást jelent az energiafogyasztásban. 2013. március 31. 8:47 A leányfalui gázoló kész letölteni büntetését A leányfalui gázoló kész letölteni büntetését Kész letölteni büntetését az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin, aki 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két gyermeket - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten az ír szakminiszter tájékoztatására hivatkozva. 2013. március 29. 20:02 Stratégiailag kiemeltté nyilvánítottak hazai víziközmű-szolgáltató cégeket A kormány a közvagyon megóvása érdekében döntött egyes, a víziközmű-szolgáltató ágazatban működő társaságok stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánításáról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. 2013. március 29. 19:57 A lomtalanítás házhoz megy A lomtalanítás házhoz megy Az évenkénti közterületi lomtalanítást április elsejétől felváltja a házhoz hívható szolgáltatás. 2013. március 29. 17:46 Ertsey Katalin kilépett az LMP-ből Az Index értesülése szerint Ertsey Katalin kilépett az LMP-ből. A független képviselő megerősítette a döntését. 2013. március 29. 14:55 A Fidesz 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek az alapítók A Fidesz 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek pénteken a párt budapesti, Lendvay utcai székházában az alapítók, akik megállapították: a szövetség alapértékei nem változtak. 2013. március 29. 12:31 Simogasd, ne vidd haza Simogasd, ne vidd haza Állatsimogatóval készül a húsvétra a veszprémi állatkert. 2013. március 28. 22:05 Erősödő védelem az internetes támadások ellen Erősödő védelem az internetes támadások ellen A biztonsági kérdések túlnyomó többségben nem a nyers erő, hanem inteligencia kérdése - hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Veszprémben. 2013. március 28. 17:11 Jobbik: Nem történik semmi a nyolcason Csak ámítják az embereket, nem fejlődik a nyolcas főút - írja sajtóközleményében a Jobbik veszprémi szervezete. 2013. március 28. 14:24 Fidesz: idén 23 milliárddal több jut a felsőoktatásra A Fidesz-kormány a munkaerőpiacra felkészítő, minőségi felsőoktatás kialakítására törekszik, idén 23 milliárd forinttal több jut a felsőoktatásra, mint tavaly - közölte a kormánypárt képviselőcsoportja csütörtökön. 2013. március 28. 14:23 Iszapömlés - PM: a kormány segítse a károsultak kártérítését! A Párbeszéd Magyarországét (PM) követeli a kormánytól, hogy mindenben segítse a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak kártérítését. 2013. március 28. 14:16
... 839 840 841 842 843 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.