Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Erdély, kulturális örökségünk Erdély, kulturális örökségünk Erdély kulturális öröksége a magyar művelődéstörténet része, amelyet kötelességünk őrizni – jelentette ki dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Erdély – Múló Idő című kiállításának megnyitója alkalmából hétfő délután a Városháza aulájában. 2014. március 24. 19:38 Tartalomhoz a forma? Tartalomhoz a forma? Második alkalommal rendezte meg a VÉKA Építő gondolatok című előadássorozatát. Március 21-én a Fricskában Lévai Tamás építész beszélt az építészeti formák nem is olyan evidens kérdéseiről. 2014. március 23. 15:36 Hagyományokra épülő barátság Hagyományokra épülő barátság Szombaton délelőtt átadták a Városi Nyilvánosságért Alapítvány által szervezett Magyar-Lengyel Barátság Napja rendezvény városismereti vetélkedőjének díjait a Dubniczay palotában. 2014. március 22. 14:17 Ezeréves tradíció Tihanyban A tihanyi bencés apátság olyan, csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg, amely nélkül Magyarország jövője sem képzelhető el - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton az apátsági templomfelújítás első ütemének átadásán. 2014. március 22. 13:31 Lengyel fiatalokat köszöntött a polgármester Lengyel fiatalokat köszöntött a polgármester Vasárnap lesz a lengyel-magyar barátság napja. Ebből az alkalomból száz lengyel fiatal tölti Veszprémben a hétvégét. 2014. március 21. 10:34 Tavaszi natura nap Tavaszi natura nap 2014. március 21. 8:24 Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Három év, háromféle rendezvény Auer tiszteletére Harminchét millió forinttal támogatja az Auer-kultusz erősítését a kormány. 2014. március 20. 15:35 Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi Ingyenesen megtekinthetők az Alaptörvény illusztrációi 2014. március 6-án nyílt meg a Laczkó Dezső Múzeumban az AZ ALAPTÖRVÉNY ILLUSZTRÁCIÓI című kiállítás, amely 2014. március 30-ig INGYENESEN MEGTEKINTHETŐ! 2014. március 19. 12:18 "Egy ország a Duna mentén" - fotókiállítás Veszprémben Az „Egy ország a Duna mentén” című fotókiállítás Veszprémben, a Városi Művelődési Otthonban (Táborállás park 1.) tekinthető meg 2014. március 27-ig. 2014. március 19. 12:16 Erdély bemutatkozik Erdély bemutatkozik Tudományos értekezések mellett színházi előadások, kiállítások és Dracula története is várja az érdeklődőket március 31. és április 5. között az Erdélyi Napokon – derült ki az esemény keddi sajtótájékoztatóján. 2014. március 18. 17:32 Munkácsy Krisztus-trilógiája Munkácsy Krisztus-trilógiája Vetítéssel egybekötött előadás a VMK-ban 2014. március 18. 16:33 Lengyel fiatalok érkeznek Lengyel fiatalok érkeznek Száz lengyel fiatal tölti a hétvégét Veszprémben a két nemzet barátságának napja alkalmából. 2014. március 17. 12:40 Programok az autizmus világnapján 2014. március 17. 10:27 "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" "Ezt a sajtót a nép nevében ezennel lefoglaljuk" Nem kell nyomdát foglalni, hogy a forradalmi nap eseményeiről értesüljenek, mi percről percre foglaljuk össze a történéseket. Cikkünk folyamatosan frissül. 2014. március 14. 23:16
... 283 284 285 286 287 ...
közélet
Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.   Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon Két hét múlva, július 10-én Veszprém óvárosa kicsit kiszakad a megszokott pezsgésből és mintegy önálló faluként szerepel majd a térképeken. Nem először történik ilyen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben majdnem minden nyáron felépült a borfalu, hogy teret adjon a hazai és vendégként a legjobb külföldi boroknak és pezsgőknek, na meg persze az igényes, jazzalapú zenének a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. A szervezők idén sem ígértek többet, mint a már bizonyított recept, néhány részletében mégis alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Félrevezető információkat terjesztenek az aranyosvölgyi építkezés kapcsán Csütörtökön tárgyalta volna a városi közgyűlés az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanberuházás egy újabb elemét, viszont Porga Gyula, polgármester elnapolta az őszi ülésszakra ezt a vitát, elsősorban azért, hogy a helyi közéletben megjelent félrevezető és csupán a közhangulat hergelésére alkalmas információkat mindenki megismerhesse és értelmezhesse a fejlesztéssel kapcsolatban. Egy Pannonos kutatásból épül nemzetközi egészségügyi startup Veszprémi egyetemi kutatásból nőtt ki az a nemzetközi piacra készülő egészségügyi startup, amely új segítséget adhat a tüdőrákos betegek kezelésében. A Pannon Egyetemről indult CheMOnitor most fontos mérföldkőhöz érkezett és aláírták a befektetői szerződést.  Mintegy 250 millió forint uniós támogatást kaptak sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó Veszprém vármegyei intézmények Mintegy 250 millió forint uniós forrásból valósult meg az Esélyt a gyermeknek elnevezésű program, amelynek keretében négy Veszprém vármegyei intézmény részesült támogatásban. A projektnek köszönhetően új eszközök és gépjárművek érkeztek az intézményekhez, emellett a pedagógusok továbbképzéseken is részt vehettek.
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.