Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A tánc fesztiválja 2008: Andalító bárzene a Tánc fesztiválján A Tánc fesztiválja, nem csak tánc- hanem összművészeti fesztivál. A kísérő programok között számos koncertet is hallhatott a közönség. A budapesti Beat Caffe andalító bárzenéje nagy sikert aratott. A fiatal csapat még alig egy éves, bossa-nova elemekkel tarkított jazz zenét játszanak. Már a pikáns dalszövegekre is felkapja az ember a fejét. Szókimondó csapat, egy nagyszerű hangú énekesnővel. Vándorfi László a Vehírnek elmondta, hogy Fekete Boglárka a jövő évadban két előadásban is szerepel majd a Pannon Várszínházban. 2008. május 25. 0:00 A tánc fesztiválja 2008: Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 24. 22:46 A tánc fesztiválja 2008: A zsűri táncos lelke / A klasszikus balettől a modern táncokig – interjú Pongor Ildikóval Pongor Ildikó a kezdetektől fogva zsűritag a veszprémi Tánc fesztiválján. Azt mondja idén is nagyon szép a felhozatal, bár van, aki ez alkalommal csalódást okozott. A zsűri minden előadás után megvitatja, hogy mit látott, így próbálják közös nevezőre hozni a véleményüket. Pongor Ildikó a klasszikus balett egyik hazai legnagyobb alakja. Művészi munkáját Liszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Kossuth-díjjal is kitüntették. A művésznő szinte az egész világot végigtáncolta. Ideje nagy részét a Magyar Állami Operaházban tölti, ahol magántáncos és örökös tag. 2008. május 24. 16:49 A tánc fesztiválja 2008: Tünet Együttes – Buddha szomorú (Avagy ne mássz fel, mert leesel) Szabó Réka Társulatának előadása a próza és a tánc mesteri elegye. Lázár Ervin novellája alapján elgondolkoztató, műfajában és látványában is egyedi új mű született. A Buddha szomorú egy nagy utazás önmagunkba, kérdések, amiket olyan félszegen teszünk fel magunknak, szembesülés a magunkról alkotott saját és mások véleményével. 2008. május 24. 13:08 A tánc fesztiválja 2008: Mi rejlik a tudat alatt? / Szegedi Kortárs Balett: Tudattalan Az idén 20 éves Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója a legősibb emberi erőket kutatja. Azt az ösztönt, ami a tudatunk alatt irányít bennünket. Lehet ezt egyáltalán irányítani? Létezik szabad akarat? Vagy egyes tetteink után úgy térünk magunkhoz, mint egy részeg tivornya után? Két koreográfus más időbe, és más közegbe kalauzolja a közönséget, a történet valahol mégis ugyan az. 2008. május 24. 11:46 A tánc fesztiválja 2008: Monotánc a Tűztorony udvarán / Frenák Pál: Mennono Frenák Pál a tánc nyelvén igazi monodrámát, vagyis egy monotáncot alkotott. Várnagy Kristóf pedig elmeríti nézőit a nagy kékségben. Ez a kék egyszerre vonz és taszít, ellök a hűvössége, vonz a mélysége. A Mennono sokkal inkább egy mozgássor, mozdulatok egymás utánja mint tánc, mely egyszerre él a táncművészet és a képzőművészet adta lehetőségekkel. 2008. május 24. 9:37 Viva la Musica 2008. május 23. 15:57 Borünnep Szigligeten 2008. május 23. 8:12 A tánc fesztiválja 2008: Tranzdanz – MAGENTA A Magenta két egymástól teljesen eltérő, végletes tánc műfajt állít egymás mellé, a népi, illetve a kortárs zenét és táncot. Kovács Gerzson Péter folyamatosan változó, idén 20 éves társulata valami egészen újat hoz létre – a mozgásművészet forradalmát. 2008. május 23. 1:21 A tánc fesztiválja 2008: Bozsik Yvette: Lélektánc / Különbözőségünkben is egyenértékűek vagyunk Bozsik Yvette lélegzetelállító, bénító erővel ható produkciót hozott az idei Tánc fesztiváljára. A Lélektánc provokatívan ábrázolja sérültek és egészséges emberek kapcsolatát. Feladja a leckét a társadalomnak, hogyan is kellene kinéznie az egységnek, melyben nincs másság, mert különbözőségeinkben is egyformák, egyenértékűek vagyunk. Persze puffogtatjuk nap, mint nap az elfogadás közhelyeit, de valóban létezik ilyen szinten integrálás, együttélés? Ezt a kérdést ma este bizonyára mindenki feltette magában, aki a VMK színháztermében látta az előadást. 2008. május 23. 0:39 A tánc fesztiválja 2008: A Nap és a Hold elrablása – Langaléta Garabonciások Látványos esti produkcióval nyűgözték le a Langaléta Garabonciások a Tánc fesztiváljának kitartó közönségét. A SÉD filmszínház bejárata előtt, a nézők szeme láttára rabolta el a gonosz a boszorkány a Napot és a Holdat. Persze ezt nem lehet annyiban hagyni, trükkök ezreivel vissza kell szerezni őket. 2008. május 22. 2:55 A tánc fesztiválja 2008: MU Terminal B est!!! A B est – két egymástól független, mégis egymásba valahol kapcsolódó táncprodukció. A megálmodói, akárcsak a Karavánnak, Fejes Ádám és Hámor József. Vagyis míg a karavánban Hámor csak tovább gondolja a közös munkát, a B est valóban közös alkotás. Míg az első rész koreográfusa Fejes Ádám, a másodiké Hámor József. Elválaszthatatlan a két világ, a két koreográfus egymásból táplálkoznak, továbbélik, továbbgondolják egymást. 2008. május 22. 2:02 A tánc fesztiválja 2008: A Graffiti angyala Döbbenetes Ladányi Andrea koreográfiája, mely szomorú, de valóságos képest fest arról, hová, merre tart a fiatal generáció utcán rekedt rétege. A graffiti több mint egyszerű falfirka. Maga a lázadás, a felkiáltás, vegyél észre, én is a világon vagyok. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tánckara azoknak a fiataloknak az életét mutatja meg, akik kétségbeesetten keresik helyüket a világban, úgy hogy közben szembeszállnak minden törvényszerűséggel. 2008. május 22. 0:34 A tánc fesztiválja 2008: Kapunyitás / Elkezdődött a Tánc Fesztiválja Fesztiváli felvonulással, színes zenés-táncos kavalkáddal vette kezdetét a 11. Tánc Fesztiválja Veszprémben. Délután 4 órától a helyi és megyei táncegyüttesek mutatkoztak be a SÉD Filmszínház előtti téren, majd gólyalábakon megérkeztek a Langaléta Garabonciások, akik a vásári komédiák hangulatát hozták el a fesztiválra. A gyerekeket elvarázsolták az óriások. A bátrabbak maguk is a produkciók szereplőivé válhattak. A Co.ffein projects táncosai kitűnő belépőt adtak a kortárs művészetek világába-melyben az elkövetkező napokat eltöltheti a közönség. 2008. május 21. 0:59
... 406 407 408 409 410 ...
közélet
Bejelentette veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom A Mi Hazánk Mozgalom részéről a veszprémi elnökük, Kovacsics Zsolt száll ringbe az önkormányzati választáson a polgármesteri székért. Mindezt Toroczkai László, a párt országos elnöke jelentette be pénteken Veszprémben, akitől azt is megtudtuk, hogy az európai parlamenti választáson is komoly ambícióik vannak. Ehhez egy európai szinten is jelentős támogatót már maguk mögött tudhatnak. Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. A kommunizmus áldozataira emlékeztek Veszprémben Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, melyet Kovács Béla kisgazda politikus 1947-ben történt letartóztatásának évfordulója kapcsán jelölt ki a parlament még 2000-ben. Az emléknaphoz kapcsolódóan pénteken Veszprémben is fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt.  Hétfőn választ államfőt a parlament A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Novák Katalin lemondásával elvesztett valamit a politikai közélet, amit Sulyok Tamás valószínűleg sosem fog tudni pótolni. Cserébe ő képes adni valamit, amit viszont Novák nem tudott volna. Sólyom László szellemisége újra bejárhatja a Sándor-palota termeit, miközben a politikai show-tól elbúcsúzhatunk. Véleménycikk a csütörtöki balatonalmádi bejelentésről. Példaértékű és áldozatkész munkájukért díjazták az ápolókat 2014 óta hivatalosan is február 19. a magyar ápolók napja, annak emlékére, hogy ezen a napon született Magyarország első főápolója, a hazai ápolás fejlődésének kiemelkedő alakja, Kossuth Zsuzsanna. A jeles nap alkalmából a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház egy rövid ünnepség keretei közt köszöntötte egészségügyi szakdolgozóit és ismerte el mindennapos áldozatos munkájukat.   Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' Hogyan próbál Magyarország lavírozni a nagyhatalmak különböző érdekei közt és hogyan jöhet ki mégis jól ebből egy ilyen kis ország Európában? Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ezekről is beszélt szerda este Veszprémben a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának előadásán, ahol legújabb, Huszárvágás című könyvét is bemutatta. Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán, szociológus, közgazdász volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényének a vendége szerda délelőtt a kamara nagytermében. Az országosan is elismert szakember előadásában feltárt olyan összefüggéseket a globális gazdaság mechanizmusaiban, amik választ adhatnak számos gazdaságot érintő kérdésre. A jövőkép optimista, de nem magától értetődő. Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Szinte nincs olyan üzletlánc, ahol ne tapasztaltak volna emelkedést a bolti lopásokban az elmúlt évben. A kereskedők több védekező intézkedést is bevezettek a tolvajok ellen. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mely mik jelenleg a slágertermékek a bolti lopásoknál.
sport
VEHIR-VESC: fontos pontok Budaörsről Fontos, 3-1-es győzelmet aratott a VEHIR-VESC gárdája a Budaörs otthonában a női röplabda NB I szombati játéknapján. Huszonöt góllal nyert a VPSE A Veszprém Pannon SE „kiütéses” győzelmet aratott a sereghajtó Gárdony-Pázmánd U21 vendégeként a női kézilabda harmadosztály szombati találkozóján. Hősiesen küzdött, de kikapott Szegeden az Éles-Veszprém A lelkiismeretesen küzdő Fejér-B.Á.L. Veszprém 42-28-ra alulmaradt az OTP Bank-Pick Szeged otthonában a kézilabda élvonal szombat esti összecsapásán. Továbbra is hibátlan a címvédő Veszprém A Telekom Veszprém 41-33-ra nyert a HE-DO B.BRAUN Gyöngyös vendégeként a férfi kézilabda NB I alapszakasz tizenhetedik fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra A vízilabdázóknál Zalánki Gergő, a nyíltvízi úszóknál pedig Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina is jelölt a 2023-as év legjobbja díjra az európai szövetségnél (LEN). A sportolókra a szurkolók is szavazhatnak.     Fazekas és Rosta csapata is százszázalékos maradt Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock a lengyel; Rosta Miklós együttese, a Dinamo Bucuresti pedig a román férfi kézilabda-bajnokságban őrizte meg százszázalékos mutatóját pénteken. Szép eredmények születtek a nagy múltú terepfutóversenyen Sok szép eredmény született a Veszprémi Honvéd SE által február 18-án rendezett, több évtizedes múlttal rendelkező Honvéd Cross terepfutóversenyen. Nagyarányú győzelmet aratott a VKK Magabiztos győzelmet aratott a vendéglátó Veszprém az Atomerőmű SE U23-as csapata ellen a férfi kosárlabda NB I/B zöld csoportjának péntek esti meccsén. Vereséggel rajtolt a felsőházban az 1. FCV Az alapszakaszban elért döntetlen és vereség után a rájátszás nyitó fordulójában sem termett babér a tompán futsalozó Veszprémnek a vendég Nyíregyháza ellen pénteken az NB I-ben. ILCA-Eb: Érdi Mária aranyérmes Érdi Mária megnyerte a vitorlázó ILCA (korábbi Laser) hajóosztály athéni Európa-bajnokságát. A férfiaknál Vadnai Benjamin a hatodik, öccse, Jonatán a nyolcadik helyen végzett, ezzel eldőlt, hogy a fiatalabbik Vadnai testvér indul a párizsi olimpián.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.