Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Átadták a Gizella-díjakat! kultúra Átadták a Gizella-díjakat! Szombat este az Óváros téren került sor az ünnepélyes átadóra. Hartmann Domonkos Péter csellóművészt, Ladányi Tamás asztrofotóst, valamint a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdiót jutalmazták. A díjakat Porga Gyula polgármester adta át. 2025. május 10. 19:32 Egy levelezésben megélt igaz barátság Veszprémi Petőfi Síznház Egy levelezésben megélt igaz barátság A Veszprémi Petőfi Színház 2025. május 19-én, 19 órától, a Latinovits-Bujtor Játékszínben egy irodalomtörténeti jelentőségű, a keletkezésének idejéről sajátos hangvételű korrajzot adó, a történelem egyéni életekre gyakorolt hatását bemutató levelezést tár a közönsége elé. 2025. május 10. 11:56 Ezüstlakodalmát üli Veszprém és Passau testvérváros Ezüstlakodalmát üli Veszprém és Passau Van két város Európában, akiket 500 kilométer választ el egymástól a földgömbön, mégis ezeréves kapcsolat köti össze őket a történelemben. Veszprém és a német Passau közös története akkor kezdődött, amikor államalapító királyunk felesége, Gizella királyné a férje halála után Veszprémből ennek a Duna-menti városnak a kolostorában talált menedékre. Habár a kulturális kapocs végig megvolt, az újkori történelemben huszonöt éves múltra tekint vissza Veszprém és Passau testvérvárosi kapcsolata. Ezt a jubileumot ünneplik a Gizella Napok keretében, kiállításmegnyitóval, közterület elnevezésével és a testvérvárosi kapcsolat hivatalos megerősítésével. 2025. május 9. 13:39 Franco Nero a Veszprémi Petőfi Színházba látogat! Veszprémi Petőfi Színház Franco Nero a Veszprémi Petőfi Színházba látogat! Navarone ágyúi, Collini nem beszél, A pápa ördögűzője, Keoma, Mint a bagoly nappal, Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek, A zsoldos, A gyilkos szalamandra, Még drágább az életed!, és persze a Honfoglalás, a Julianus barát és a Sacra Corona. Mi köti össze ezeket a legendás szerepeket és filmeket? Az olasz és az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb sztárja: Franco Nero. 2025. május 8. 5:26 Öt keresztény ereklye is otthonra lel Veszprémben Bódi Mária Magdolna Öt keresztény ereklye is otthonra lel Veszprémben A bazilikában az első magyar szent család tagjainak ereklyéi is megtalálhatók. 2025. május 8. 23:07 Bearanyozva tér vissza a füredi kiállítótérbe Gyulai Attila, a 'balkáni Dalí' festészet Bearanyozva tér vissza a füredi kiállítótérbe Gyulai Attila, a 'balkáni Dalí' Golden – Aranyló szimbolika címmel nyílik kiállítása Gyulai Attilának, veszprémi festőművésznek május 10-én a balatonfüredi Villa Gyetvai Borbirtokon. A festészet "balkáni Dalíja", aki a különböző stílusirányzatokat úgy mixeli képein, mint egy montenegrói tengerparton éjfél után az italpult mögött álló a bartender a koktélokat, ezúttal sem hazudtolta meg magát – az aranyszín ezernyi árnyalatával vezeti fel a 2025-ös nyarat a műkedvelő közönségnek. 2025. május 7. 11:41 Mit kell tudni a pápaválasztásról? – A konklávé titkai és tétje pápaválasztás Mit kell tudni a pápaválasztásról? – A konklávé titkai és tétje A katolikus egyház életében kevés olyan pillanat van, amely akkora feszültséggel, titokzatossággal és világszintű figyelemmel jár, mint a pápaválasztás. Ferenc pápa halálával véget ért egy korszak, és május 7-én megkezdődik az új egyházfő kiválasztása. Ez a konklávé – vagyis a pápaválasztási ülés – minden alkalommal egyszerre ősi rituálé és rendkívüli jelentőségű döntési folyamat. De mit is jelent ez pontosan? Kik döntenek? Hogyan zajlik a választás? És miért ennyire szigorúan őrzött a folyamat? 2025. május 7. 9:15 A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmmel nyit a Mozg.go kultúra A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmmel nyit a Mozg.go Június 18-21. között várja a film szerelmeseit a Moz.go – Magyar Mozgókép Fesztivál, mely idén is három városban, így Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen tíz helyszínen kínál kulturális programot. Az öt tagból álló zsűri huszonkét kategóriában ítél oda szakmai díjakat. 2025. május 6. 23:20 Gizella-napok: Segítünk a bőség zavarában eligazodni Gizella-napok Gizella-napok: Segítünk a bőség zavarában eligazodni A koncertekkel együtt közel negyven izgalmas és interaktív rendezvénnyel érkezik idén a Gizella Napok Veszprémbe május 9. és 11. között. A szervezők feladata nem volt kisebb, mint megtalálni azokat a programokat, amik kicsiknek és nagyoknak, családosoknak és egyedülállóknak, könnyedebb élményekre vágyóknak, vagy komolyabb hangvételű eseményekre is nyitott közönségnek is egyaránt megfelelnek. Részletesen átböngészve a programkínálatot nagyon úgy néz ki, hogy ez sikerült. 2025. május 6. 10:01 István, a király is lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadában kultúra István, a király is lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadában Hétfő délelőtt bejelentette 2025/2026-os évadát a Veszprémi Petőfi Színház, rendezni fog többek között Dolhai Attila, Rátóti Zoltán, Józan László, Máté P. Gábor, és színpadra kerül például A velencei kalmár, az István a király, repertoáron marad sok más közt a Tortúra. 2025. május 6. 16:37 Balatonfüreden nyitja a nyarat a Cotton Club Singers koncert Balatonfüreden nyitja a nyarat a Cotton Club Singers Június 6-án a Balatonfüredi Kongresszusi Központban lép fel a Cotton Club Singers. A 30 éves jubileumot ünneplő együttes öt legmeghatározóbb énekese is fellép, így Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn (Zséda), Fehér Gábor és László Boldizsár, valamint a kibővített Cotton Club Band. 2025. május 6. 14:02 Egy teljes zenei fesztivállal is felér az idei Gizella-napok Gizella-napok Egy teljes zenei fesztivállal is felér az idei Gizella-napok A szervezők kinyújtották a kezüket és egy jó mélyet markoltak a hazai popkultúra előadóinak zsákjában. Az eredmény pedig egy rendkívül színes zenei előadólista lett, akik között több tősgyökeres veszprémi banda is megtalálható az idei Gizella-napok programkínálatában. Természetesen mindegyik koncert ingyenesen lesz látogatható. 2025. május 6. 9:49 A Mona Lisa a nyugati művészet legnagyobb asszonya, de a Leány gyöngy fülbevalóval a legrejtélyesebb kultúra A Mona Lisa a nyugati művészet legnagyobb asszonya, de a Leány gyöngy fülbevalóval a legrejtélyesebb A „Leány gyöngy fülbevalóval” számomra a legkülönlegesebb festmény. Visszafogott, halk képként él bennem, mégis újra meg újra megszólít. Van benne valami, amit nem lehet szavakkal pontosan körülírni. Egy lányt látunk, aki hátrafordul, mintha valaki megszólította volna. A tekintete nyílt, mégis titkos. Finom, tiszta arc, enyhén nyitott száj, és egy fényes gyöngy a fülében. Ennyi az egész, mégis az ember hosszasan nézi, mintha választ várna. 2025. május 4. 13:50 Kamaramusicel a Játékszínben színház Kamaramusicel a Játékszínben Szombaton mutatja be új kamaradarabját a Petőfi színház a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Neil Simon és Marvin Hamlisch Kapj el! című musicaljének főszerepeit Hirschl Laura és Keller Márton játsszák, a darabot Szomor György rendezte. 2025. május 2. 21:46
... 18 19 20 21 22 ...
közélet
Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket.
sport
Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.