Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

"A fiatalok már lépnek" Az LMP szerint "a fiatalok már lépnek", 2010 óta az országot regisztráltan elhagyó fiatalok aránya megkétszereződött - mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján. 2013. szeptember 16. 8:28 Orbán: 2014 a rezsiharc éve Orbán: 2014 a rezsiharc éve Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a 12. Kötcsei Polgári Pikniken. 2013. szeptember 16. 8:25 A fával fűtők rezsije is csökkenhet Közleményt adott ki a Fidesz a rezsicsökkentés eddigi eredményeiről és várható folytatásáról. 2013. szeptember 15. 8:38 Gyurcsány: "le kellett volna mondanom" Gyurcsány: "le kellett volna mondanom" Gyurcsány Ferenc az ATV Fórum című műsorában elmondta, hogy úgy látja, 2008-ban a népszavazás után le kellett volna mondania. Ugyanakkor szívesen vacsorázna Orbán Viktorral, szerinte izgalmas és cifra beszélgetés lenne. 2013. szeptember 15. 8:28 Bajnai együttműködne a DK-val Bajnai Gordon szerint kívánatos lenne, hogy a Demokratikus Koalíció is az ellenzéki összefogás része legyen. Az Együtt-PM szövetség vezetője lát esélyt arra, hogy pártja az MSZP-nél jobb listás eredményt érjen el a választáson. 2013. szeptember 13. 14:57 Gyerekeknek gyűjt a Jobbik Az SOS Gyermekfalunak gyűjt a Jobbik, a párt közleményben tudatta a részleteket. 2013. szeptember 13. 8:56 Nem lelkesednek egymásért a szocialista és az együttös szavazók A Nézőpont Intézet felmérése szerint az MSZP és az Együtt-PM szimpatizánsai sem lelkesednek a két párt megállapodásért. Előbbiek harmada, utóbbiak fele reménykedik emiatt jobb választási esélyekben. 2013. szeptember 11. 14:54 Illés SMS-ben kért bocsánatot Az államtitkár tegnap a Parlamentben sértette meg Szél Bernadett LMP-s képviselőnőt, amikor szépnek, de butának titulálta. 2013. szeptember 11. 14:00 Vadai Ágnes tahófrakciót emleget A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a parlamentben létrejött egy "tahófrakció" nőkkel megalázóan bánó politikusokból. 2013. szeptember 11. 12:55 A Fidesz szerint a rezsivel együtt csökkent az infláció Elsősorban a rezsicsökkentésnek köszönhető a rekordalacsony mértékű infláció - mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 2013. szeptember 11. 12:49 Mi lesz a Dimitrovval? Mi lesz a Dimitrovval? A Dózsa György út 2. szám alatt található épület jelenleg a Pannon Várszínháznak és a Dohnányi zeneiskolának ad otthont. Az ingatlan jövőjével kapcsolatban Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője tartott sajtótájékoztatót kedden. 2013. szeptember 10. 22:47 Kilenc helyet és biztos bejutást kér Gyurcsány Folytatódik a tárgyalás az MSZP és a DK között. Utóbbi párt kilenc egyéni körzetben szeretne kizárólagos baloldali jelöltet állítani, illetve azt kérik, hogy Gyurcsány Ferenc biztos bejutó helyet kapjon a szocialisták listáján. 2013. szeptember 10. 10:14 Miniszterelnöki felszólalással kezdődött az ülésszak Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólalásával vette kezdetét hétfőn a parlament őszi ülésszaka. A kormányfő beszédében egyebek mellett azt mondta, hogy a devizahitelesek megsegítése és a rezsicsökkentés folytatása miatt további bírálatokra és támadásokra számít. 2013. szeptember 9. 16:04 Bajnai Füreden: Bűn a Fidesz nyugdíjas-politikája Gazdaságpolitikai értelemben bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkavégzést - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy balatonfüredi konferencián vasárnap. 2013. szeptember 8. 22:04
... 127 128 129 130 131 ...
közélet
Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel. Orosz külügyi szóvivő: Moszkva kemény választ fog adni tíz orosz diplomata kiutasítására Magyarországról Oroszország "kemény és a budapesti ruszofób lobbi számára fájdalmas" választ fog adni - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Rózsa Pizzéria – több mint egy pizzéria Egy jó étterem nemcsak az ételekről szól. Fontos a hangulat, a környezet és az is, hogy egy családi ebéd, baráti találkozó vagy éppen egy randevú során mindenki jól érezze magát. A Rózsa Pizzéria Nemesvámoson éppen ezt kínálja vendégeinek, és most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben is bemutatkoznak az olvasóknak. White Gold Ékszer – ahol az arany időtálló történetté válik Egy ékszer sokszor jóval többet jelent egyszerű kiegészítőnél. Egy eljegyzési gyűrű egy fontos kezdetet, egy különleges ékszer egy meghatározó pillanatot, egy örökölt darab pedig egy egész történetet őrizhet. A White Gold Ékszer Veszprém Jutasi út 18/1 szám alatti üzletében ezekhez a különleges pillanatokhoz kínálnak időtálló darabokat – a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben pedig most az üzlet kínálatával és szolgáltatásaival is megismerkedhetnek az olvasók.  Magyar Péter: elindítjuk a Szent István vidékfejlesztési programot A kormány elindítja a Szent István vidékfejlesztési programot - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt. Magyar Péter közölte, már dolgoznak azon a javaslaton, amely a "kiüresített" megyei közgyűlések megszüntetését és a rendszer teljes átalakítását célozza. Megválasztották a Független Közmédia Testület tagjait A Független Közmédia Testület kilenc helyéből hatot betöltött kedden az Országgyűlés, megválasztva a fórumba a szakmai szervezetek és a kormányoldal által javasolt szakembereket, majd döntött arról, hogy Bayer Judit lesz a közszolgálati függetlenségének védelmét feladatul kapott grémium elnöke. Gerstmár Ferenc: A sportrégiós évben a lakótelepi sportpályákra is kellene pénzt találni Repedezett burkolat, elavult kosárpalánkok – ilyen állapotban van jelenleg az Aradi vértanúk utcai labdapálya, ahol kedden tartott sajtótájékoztatót Gerstmár Ferenc. Az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselője szerint éppen a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 évben lenne indokolt, hogy a nagyobb sportprogramok mellett a bárki által ingyenesen használható városi pályák felújítására is jusson forrás. 'Barátaimnak mondalak benneteket' – Tell Nándort áldozópappá szentelték Veszprémben Van olyan igen, amelyhez hosszú út vezet. Van, amelyet veszteségek, szolgálat, várakozás és sok-sok imádság érlel. Van pillanat, amikor mindaz, ami addig csendben formálódott egy ember életében, egyszer csak kimondott, visszavonhatatlan válasszá válik. Szeptember 6-án ilyen igen hangzott el a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Már készül a veszprémiek által megszavazott legmegosztóbb beruházás A belvárosi körforgalmaknál elkezdték építeni a gyalogátkelő lámpásításához szükséges oszlopokat, amiket a veszprémiek szavaztak meg a közösségi költségvetésben. Várhatóan a hónap végére üzembe is helyezheti a város. Még könnyebb az út a Pannon Egyetemről a WIZZ Airhez A tanteremtől a légi iparág legfelsőbb szintjéig vezető utat nyit meg a Pannon Egyetem és a WIZZ Air most megkötött stratégiai együttműködése. A megállapodásnak köszönhetően a veszprémi hallgatók közvetlenül a piacvezető légitársaság szakembereitől tanulhatnak, valós vállalati projektekben vehetnek részt, és nemzetközi karrierlehetőségekhez juthatnak.
sport
Női kosárlabda-vb: győzelem Japán ellen, 40 év után nyolc között a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Női kosárlabda-vb: győzelem a dél-koreaiak ellen, csoportmásodikként jutottak tovább a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 82-73-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot hétfőn a berlini világbajnokság harmadik fordulójában, ezzel csoportmásodikként jutott tovább, és kedden a negyeddöntőért lép pályára az A jelű négyes harmadikja ellen. Tizenkét szenior érem Négy arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szereztek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szenior atlétái a korosztályos országos bajnokságon. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója. A legjobbak között a VEDAC Rendkívül kiélezett küzdelemben, nagyszerű csapatmunkával vívta ki a VEDAC a harmadik pozíciót és az első divízióba jutást az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságon.   Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.