Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Négymilliárdért szavazhatunk Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Népszabadságnak adott interjújában a választások hátteréről beszélt. Összefoglaljuk a lényeget. 2013. augusztus 12. 10:34 Ismét tárgyal az MSZP és az EPM Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben. 2013. augusztus 2. 10:52 Ne szekálják a magyar gazdákat! A szocialisták szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem ellenőrzi megfelelően a földbérletpályázatokban vállalt feltételek teljesülését. A Fidesz szerint a baloldal csak "szekálja" a magyar gazdákat. 2013. augusztus 1. 13:38 Közalkalmazottak az esélyegyenlőségért Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében közalkalmazottak és köztisztviselők vettek részt a Türr István Intézet által tartott képzésben. Az erről szóló tanusítványt az érintettek kedden vehették át a városházán. 2013. július 30. 14:38 Erős nemzetállamról beszélt Orbán Beszédet mondott szombaton a tusnádfürdői politikai fesztiválon Orbán Viktor kormányfő. 2013. július 27. 11:31 Halálos balesetben érintett a miniszterelnök konvoja A román rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt a Maros megyei Kelementelke és Gyulakuta között történt balesetben, amely a magyar miniszterelnöki konvojt is érintette. 2013. július 27. 9:36 Közel kétezer projekt nyert támogatást a Balaton körül Közel kétezer projekt nyert támogatást a Balaton körül Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben - mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban. 2013. július 27. 9:24 Zenével mozdul a fiatalokra a Jobbik A Jobbik Veszprém megyei Ifjúsági Tagozatának Szervezetei programot szerveznek a VIP-be - derül ki a párt sajtóközleményéből. 2013. július 18. 9:26 Esély a devizás casco-károsultaknak Esély a devizás casco-károsultaknak A gépjárműre felvett devizahitelek károsultjaiért emelt szót Nagy Piroska független önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatóján. 2013. július 16. 13:42 Ismét Ágh Pétert választották a Fidelitas elnökének Ágh Pétert, a Fidesz Vas megyei országgyűlési képviselőjét választották meg ismét a Fidelitas elnökének a szervezet hétvégi kongresszusán - közölte a Fidesz-frakció vasárnap. 2013. július 14. 15:13 MSZP: a kormány a nyári szünetben is "vegzálja" a családokat Az MSZP szerint a kormány a nyári szünidő alatt is folyamatosan "vegzálja" a családokat család- és gyermekellenes intézkedéseivel. 2013. július 13. 19:05 Navracsics: a fiatalok elvándorlása nem visszafordíthatatlan Navracsics: a fiatalok elvándorlása nem visszafordíthatatlan A közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Budapesten, a Fidelitas országos kongresszusán hangsúlyozta: nem adminisztratív eszközökkel kell megakadályozni, hogy külföldre menjenek a fiatalok. 2013. július 13. 18:59 Együtt-PM: Orbán Brüsszelben saját hatalmáért harcol Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor Brüsszelben nem a magyarok szabadságáért harcol, hanem a saját hatalmáért, hogy "továbbra is elkobozhassa a polgárok magánmegtakarításait, trafikjait, vagy földjeit". 2013. július 12. 14:44 Mit veszít a VKSZ a rezsicsökkentéssel? Mit veszít a VKSZ a rezsicsökkentéssel? A legutóbbi közgyűlésen Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője napirend előtti kérdést tett fel a polgármesternek arról, hogy a VKSZ Zrt működésére milyen hatással van a rezsicsökkentés? Porga Gyula írásban válaszolt. 2013. július 11. 11:34
közélet
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte honlapján az Ab. Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – derül ki Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzéséből, amely a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon jelent meg kedden. Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak.
sport
Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.