Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Zalaegerszegen kezd a VLS Zalaegerszegen kezd a VLS Elkészült a labdarúgó NB III 2017/18-as szezonjának őszi programja. A veszprémiek augusztus 12-én az Andráshida ellen rajtolnak, egy héttel később pedig a Vidi II érkezik az Egyetemi Stadionba. 2017. július 25. 17:59 Óriási az érdeklődés a záróesemény iránt Óriási az érdeklődés a záróesemény iránt Alig egy óra alatt elkeltek az ingyenes jegyek a vizes világbajnokság vasárnapi látványos záróelőadásra, így az egy nappal korábbi főpróbát is megnyitják a nézők előtt. 2017. július 25. 17:30 Muszbek: visszaesett az Eb óta a magyar foci Muszbek: visszaesett az Eb óta a magyar foci Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a tavalyi franciaországi Európa-bajnokság óta a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak eredményessége terén, valamint a kupacsapatok nemzetközi szereplése alapján is visszaesett. 2017. július 25. 15:29 Bíró Attila: semmi előjele nem volt a kudarcnak Bíró Attila: semmi előjele nem volt a kudarcnak A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben. 2017. július 25. 14:26 Hosszú Katinka: ez az arany többet jelent, mint a riói Hosszú Katinka: ez az arany többet jelent, mint a riói Saját bevallása szerint riói olimpiai bajnoki címeinél is többet jelent Hosszú Katinka számára a Duna Arénában aratott hétfő esti világbajnoki győzelme 200 méteres vegyesúszásban. 2017. július 25. 5:00 Csoportharmadik helyet ért az újabb K.O. Csoportharmadik helyet ért az újabb K.O. Utolsó csoportmeccsét is lejátszotta az algériai U21-es kézi vb-n a magyar junior válogatott. Feröer kiütésével csoportharmadikként várhatjuk ellenfelünket a legjobb tizenhat között. 2017. július 24. 22:18 Nem jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott Nem jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 6-4-re kikapott a kanadai együttestől. 2017. július 24. 21:49 Vranjes első edzését vezényelte Veszprémben Vranjes első edzését vezényelte Veszprémben A Telekom Veszprém kézilabdacsapata hétfő délután megtartotta idénybeli első edzését az arénában. Képgaléria! 2017. július 24. 20:35 Hosszú Katinka aranyérmes 200 m vegyesen Hosszú Katinka aranyérmes 200 m vegyesen Hosszú Katinka megvédte címét a női 200 méteres vegyesúszásban a 17. vizes világbajnokságon hétfőn a Duna Arénában. 2017. július 24. 19:04 Palmarsson nem jelent meg a Telekom mai edzésén Palmarsson nem jelent meg a Telekom mai edzésén Ljubomir Vranjes nem számít az izlandi játékosra a következő idényben. A veszprémi kézilabdaklub vezetése jogi lépéseket tesz a szerződésszegés miatt. 2017. július 24. 17:37 Vizes vb: A versenyzők dicsérik a szervezést Vizes vb: A versenyzők dicsérik a szervezést Több neves versenyző és szakember szerint is Magyarország fantasztikus házigazdája a 17. vizesvilágbajnokságnak, s ez a véleménye az egyik leghíresebb amerikai szakírónak, aki Michael Phelps könyvének társszerzője. 2017. július 24. 15:04 A FINA legrangosabb kitüntetését kapta meg Orbán Viktor kormányfő A FINA legrangosabb kitüntetését kapta meg Orbán Viktor kormányfő A vizes sportok világszervezete (FINA) legrangosabb kitüntetését kapta meg Orbán Viktor miniszterelnök a szövetség elnökétől, Julio Cesar Maglionétól hétfőn az Országházban. 2017. július 24. 14:33 A legjobb tizenhat között a juniorok A legjobb tizenhat között a juniorok A Dél-Korea elleni fölényes győzelmével kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az algériai világbajnokságon. 2017. július 24. 11:47 EYOF: látványos nyitóünnepséggel megkezdődtek a játékok EYOF: látványos nyitóünnepséggel megkezdődtek a játékok Látványos és lendületes nyitóünnepséggel vette kezdetét vasárnap este a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). 2017. július 24. 8:29
... 1097 1098 1099 1100 1101 ...
közélet
Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak. Veszprém az ország második legfejlettebb megyeszékhelye A 2026-os Településindex szerint Veszprém már Magyarország második legfejlettebb megyeszékhelye, Balatonfüred pedig a saját településkategóriájában országosan is az első helyet szerezte meg. A vármegye több települése is kiemelkedő fejlődést mutatott az elmúlt években. Gourmet burgerek és chill Veszprémben Van az a hely, ahová nem csak azért érkezik az ember, hogy egyen valamit, hanem ahol szívesen marad még egy kicsit. A Patent Grill & Chill éppen ilyen helyet álmodott meg a veszprémi Kolostorok és Kertekben, ahol a street food, a természet és a nyugodt kikapcsolódás találkozik. A helyet most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésben is megismerhetik az olvasók. Palacsintát rendeltek vacsoraidőben, mégis elküldték őket egy Krk-szigeti étteremből Heves vita alakult ki a közösségi médiában egy magyar család beszámolója nyomán, amely szerint négy magyar fiatalt elküldtek egy Krk szigetén található, zsúfolt étteremből, miután kiderült, hogy főétel helyett csupán palacsintát rendelnének. Ajkára érkezik a Légy jó mindhalálig – szeptember 16-án a Pannon Várszínház előadását láthatjuk Móricz Zsigmond egyik legismertebb története, a Légy jó mindhalálig elevenedik meg szeptember 16-án Ajkán, a Pannon Várszínház előadásában. A musical 18 órakor kezdődik a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Hamarosan Veszprémbe is megérkezik a Darts Galéria A darts már rég nem csak egy kocsmai időtöltés – egyre többek számára jelent igazi közösségi programot, ahol a játék és a jó hangulat egyszerre kap főszerepet. Hamarosan pedig Veszprémben is kipróbálhatjuk a Darts Galéria különleges világát, amelynek érkezésére a vehir.hu-n megjelenő hirdetés is felhívja a figyelmet. Egy 17 éves diák mozgatta meg a várost egy jótékony cél érdekében Amikor a legtöbb tizenéves a nyári pihenését tölti, a 17 éves Szigeti Máté úgy döntött, hogy a vakációt egy nemes cél szolgálatába állítja. A jelenleg Angliában tanuló veszprémi fiatalember hazatért a nyári szünetre és egy jótékonysági futóversenyt szervezett a Veszprémvölgyben. A kezdeményezés nemcsak a közösségépítésről szólt, hanem komoly társadalmi üzenetet is hordozott. MR, CT és Röntgen egy helyen – képalkotó vizsgálatok a Kistó27 Diagnosztikánál Az egészségügyi kivizsgálások során a megfelelő diagnosztika sokszor fontos lépés a következő döntéshez. Veszprémben, a Kistó utca 27. szám alatt, a volt Fórum helyén működik a Kistó27 Diagnosztikai Központ, ahol MR-, CT- és Röntgenvizsgálatok is elérhetők. A központ szolgáltatásaira a vehir.hu-n megjelenő bannerhirdetés is felhívja az olvasók figyelmét.
kézilabda
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.