Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Csányi: 2016 sikeresebb év volt, mint az előző Csányi: 2016 sikeresebb év volt, mint az előző Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a szervezet keddi, éves közgyűlésén azt mondta, a 2016-os esztendő sikeresebb volt, mint az előző, amit többek között azzal indokolt, hogy a futball- és a futsalválogatott szerepelt az Európa-bajnokságon, valamint az utánpótláscsapatok is jobban teljesítettek. 2017. május 16. 18:24 Sótonyi marad a Csurgó vezetőedzője Sótonyi marad a Csurgó vezetőedzője Szerződést hosszabbított Sótonyi László vezetőedző a Csurgói Kézilabda Klubnál. 2017. május 16. 18:19 Nincs mese: győzni kell Nincs mese: győzni kell Felfokozott hangulatban várja a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a felsőházi play-off két diadalig tartó elődöntőjének mindenről határozó csatáját, a pályaelőnyükkel élni akaró kosárlabdázóink tudják: május 19-én (péntek, 17 óra) csapatként és teljes gőzzel kell játszaniuk. 2017. május 16. 9:34 Parádésan hajrázott a futsalcsapat Parádésan hajrázott a futsalcsapat A Veszprém 0-5-ről felállva szorongatta a címvédő ETO-t, amely végül 8-5-ra nyert a felsőházi rájátszás hétfői meccsén. 2017. május 15. 21:46 Az ÉKI-vel is együttműködik a a Pénzügyőr SE Az ÉKI-vel is együttműködik a a Pénzügyőr SE A Pénzügyőr SE kézilabda-szakosztálya hétfőn stratégiai együttműködési megállapodást kötött az FTC-vel, az Alba Fehérvár KC-val és az Éles Kézilabda Iskolával. 2017. május 15. 17:24 Csúnyán kikapott a VLS a Honvédtól Csúnyán kikapott a VLS a Honvédtól Kiütéses vereséget szenvedett a Budapest Honvéd II otthonában az NB III-as bennmaradásért versenyt futó veszprémi labdarúgócsapat vasárnap délután. 2017. május 14. 20:56 A dobogóért küzdhet a Telekom U23 A dobogóért küzdhet a Telekom U23 A Telekom Veszprém U23-as együttese szombat délután tízgólos győzelmet aratott a másodosztály sereghajtója, a Pénzügyőr otthonában. Ezzel eldőlt, hogy a gárda jövő vasárnap (11.00) a dobogós helyezésért léphet pályára a Tüzér utcai csarnokban. 2017. május 14. 11:23 Megnyerte az alapszakaszt a Szeged Megnyerte az alapszakaszt a Szeged A MOL-Pick Szeged házigazdaként tíz góllal legyőzte a Balatonfüred csapatát a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján, ezzel megnyerte az alapszakaszt. 2017. május 13. 19:55 Óriási győzelmet arattak a kosarasok! Óriási győzelmet arattak a kosarasok! Egy lélegzetelállító derbin – a hatékonyabb védekezésének köszönhetően – egalizálta a felsőházi rájátszás két diadalig tartó elődöntőjét a HOYA Pannon Egyetem Veszprém, a példásan helytállt kosárlabdázóink idegenben tartották életben az érmes reményeiket. 2017. május 13. 18:48 Madarász: Oroszlánként fogunk küzdeni az ETO ellen! Madarász: Oroszlánként fogunk küzdeni az ETO ellen! Az 1. Futsal Club Veszprém még nem mondott le dobogóról, hétfőn (18.30) a honi mezőny legjobbja, a Rába ETO érkezik a bakonyi megyeszékhelyre. 2017. május 13. 18:36 Remek utolsó húsz perc Remek utolsó húsz perc Az utolsó húsz perc kiemelkedő védekező munkájának, s Andorka bravúrjainak köszönhetően ötgólos hátrányból is fel tudott állni a VKSE, amely végül két góllal múlta felül a vendég Balatonfüredi KSE U23-as csapatát. 2017. május 13. 13:09 Kalandos terepviszonyokkal találkoztak Kalandos terepviszonyokkal találkoztak Kitettek magukért a Veszprémi Honvéd Sportegyesület utánpótláskorú tagjai a Honvéd Kupa elnevezésű kétnapos tájfutó versenyen. 2017. május 12. 20:09 Sikeresen zárták a félévet Sikeresen zárták a félévet A veszprémi KID Rock and Roll SE versenytáncosai eredményesen szerepeltek a Móron rendezett területi viadalon. 2017. május 12. 19:57 Csisztu Zsuzsa bekerült az AIPS vezetésébe Csisztu Zsuzsa bekerült a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) vezetésébe. 2017. május 12. 10:07
... 1099 1100 1101 1102 1103 ...
közélet
Tragédia a hőségriadó alatt Két postai kézbesítő is életét vesztette munkavégzés közben a rendkívüli hőség idején – értesült a Blikk. A Magyar Posta megerősítette a halálesetek tényét, a körülményeket jelenleg is vizsgálják. A tragédiák nyomán azonnali vizsgálat indult, és rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be a munkavállalók védelmében. Augusztusban érkezik az első 50 ezer forintos iskolakezdési támogatás A rászoruló családokban élő gyermekek után járó, összesen 100 ezer forintos támogatás első felét még a tanévkezdés előtt utalja a Magyar Államkincstár. A második részlet novemberben érkezik utalvány formájában. Új kártevő bukkant fel hazánkban, tömeges fapusztulástól tartanak A Nébih először azonosította hazánkban a kőrisrontó karcsúdíszbogarat. A szakemberek szerint a kártevő komoly veszélyt jelenthet az őshonos kőrisállományokra, ezért a lakosság segítségét is kérik a felderítésben. Veszprém rendszerváltó politikusára emlékezünk Húsz éve, 2006. július 2-án hunyt el Horváth Balázs, Veszprém emblematikus polgára, ügyvéd, a rendszerváltozás meghatározó politikusa, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja és az Antall-kormány első belügyminisztere. Két évtized múltán nemcsak politikai munkásságára, hanem kivételes emberi személyiségére emlékezünk. Benzin vagy dízel? 2026-ban már nem mindegy, mire kell az autó Ötmillió forint körül sokan még mindig a klasszikus kérdésnél kötnek ki: benzines vagy dízel autót érdemes venni? A válasz 2026-ban már nem az, hogy „amelyik kevesebbet fogyaszt”, hanem az, hogy hol, mennyit és mire használjuk az autót. Mutatjuk, hogyan közlekedj mostantól a színház környékén Megfordult a közlekedés Veszprém belvárosában. A Petőfi Színház felújításának kövelező üteme miatt, ahonnan eddig jobbról lehetett behajtani, most balról, ami eddig kétirányú volt, most egyirányú. Körbejártuk többször az utcákat és megmutatjuk, mire kell fokozottan figyelni az új közlekedési rendben. Pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak Ákosnál, minden nyári koncertjét lemondta Komoly egészségügyi problémáról számolt be közösségi oldalán Kovács Ákos. A Kossuth-díjas dalszerző-énekesnél idén tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak, emiatt műtéten is átesett. Állapota jelenleg stabil, már otthon lábadozik, a gyógyulás érdekében azonban valamennyi nyári fellépését lemondta. A Veszprémi Petőfi Színház megtartotta ünnepélyes évadzáróját Mozgalmas és sikeres évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház. Semmelweis-napon ismerték el a vármegyei kórház dolgozóinak munkáját Semmelweis Ignác születésnapja, egyben a magyar egészségügy napja alkalmából rendezett ünnepséget kedd délután a vármegyei kórház Csillag termében. Az eseményen megemlékeztek a világhírű magyar orvos munkásságáról, valamint elismeréseket, kinevezéseket és kitüntetéseket adtak át azoknak a dolgozóknak, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal és elhivatottságukkal szolgálják a betegellátást. A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott.
kézilabda
Pro Handball USA: Európában sem rendezik meg a tornát Európában sem rendezik meg idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vett volna. Női kézilabda junior-vb: a 13. helyért játszhat a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott a 13. helyért játszhatja utolsó mérkőzését a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, mivel 34-25-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a rájátszás csütörtöki játéknapján. Női kézilabda junior-vb: nem jutott negyeddöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott nem jutott negyeddöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, mivel kedden 30-27-re kikapott Norvégiától a középdöntő utolsó fordulójában. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.