Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

sport

Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait Párizs 2024 Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait Sokkal többen voltak a Gyárkertben csütörtök este, mint egy hónapja a Pogány induló koncerten, pedig most a színpadon kezdetben nem is zenészek, sokkal inkább három veszprémi olimpikon volt, Sárkány Zalán, Betlehem Dávid és a város második ötkarikás aranyérmese, Rasovszky Kristóf. A koncert pedig csak azért került szóba, mert Betlehem Dávid éppen ezen vett részt még az olimpia előtt. Ez csupán az egyik olyan kulisszatitok volt az életükből és élményeikből, amit megosztottak a több ezer veszprémi szurkolóval a város hivatalos köszöntő ünnepségén, ahol a Wellhello is fellépett egy meglepetésvendéggel. 2024. augusztus 16. 1:37 Kl-selejtező: egy lépésre a főtáblától a Puskás Akadémia labdarúgás Kl-selejtező: egy lépésre a főtáblától a Puskás Akadémia A Puskás Akadémia hazai környezetben 3-3-as döntetlent játszott az örmény Ararat együttesével, így 6-5-ös összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójából, azaz már csak egy lépés választja el története első főtáblás szereplésétől. 2024. augusztus 15. 23:03 Fehér Zsolt: egészséges versenyhelyzet alakult ki a csapaton belül VEHIR.HU Futsal Veszprém Fehér Zsolt: egészséges versenyhelyzet alakult ki a csapaton belül Saját közönsége előtt is bemutatkozik az új idényben a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely péntek este (18.30) a DEAC ellen folytathatja a csapatépítést és a bajnoki pontok gyűjtögetését. 2024. augusztus 15. 20:48 A nemzeti ünnepen játssza egyetlen hazai felkészülési meccsét a Veszprém One Veszprém HC A nemzeti ünnepen játssza egyetlen hazai felkészülési meccsét a Veszprém A magyar bajnok és kupagyőztes veszprémi férfi kézilabdcsapat augusztus 20-án, 17.00-kor a cseh HC Dukla Praha ellen játssza a 2024/25-ös szezon első és egyben egyetlen hazai barátságos mérkőzését. 2024. augusztus 15. 19:07 Elhunyt Komora Imre gyászhír Elhunyt Komora Imre Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány - adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön. 2024. augusztus 15. 18:46 Női Tour de France: Vas Blanka a káoszt kihasználva kiscsoportos sprintből szakaszgyőztes ország-világ Női Tour de France: Vas Blanka a káoszt kihasználva kiscsoportos sprintből szakaszgyőztes A friss olimpiai negyedik Vas Blanka kiscsoportos sprintből megnyerte a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, amelyen csapattársa, Demi Vollering bukás miatt elvesztette a sárga trikót, amelyet Katarzyna Niewiadoma vett át. 2024. augusztus 15. 18:38 Kl-selejtező: Az Omonia kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvárt labdarúgás Kl-selejtező: Az Omonia kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvárt A Fehérvár idegenbeli kudarcát követően szerdán a hazai visszavágón 2-0-ra kapott ki az Omoniától, így kettős vereséggel, 3-0-s összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. 2024. augusztus 14. 21:18 Elhunyt Görög Imre labdarúgó-játékvezető gyászhír Elhunyt Görög Imre labdarúgó-játékvezető Súlyos betegség után 59 éves korában elhunyt a veszprémi labdarúgó-játékvezető, Görög Imre. 2024. augusztus 14. 14:03 Kellemetlen ellenfelet kapott a Practical VSC VSC Veszprém Kellemetlen ellenfelet kapott a Practical VSC A Practical VSC a szintén NB III-as Sopronnal találkozik a MOL Magyar Kupa második fordulójában. 2024. augusztus 14. 10:10 Kl-selejtező: A Paks egyetlen körre a főtáblától labdarúgás Kl-selejtező: A Paks egyetlen körre a főtáblától A labdarúgó Konferencia-ligában érdekelt Paks 2-2-es döntetlent ért el a montenegrói Mornar vendégeként, így 5-2-es összesítéssel továbbjutott és egyetlen párharc megnyerésére van attól, hogy története során először főtáblára kerüljön európai kupasorozatban. 2024. augusztus 13. 22:48 BL-selejtező: Hazai döntetlennel búcsúzott a Ferencváros labdarúgás BL-selejtező: Hazai döntetlennel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi visszavágón a vendég Midtjyllanddal, amely így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából. 2024. augusztus 13. 22:09 Emlékezetes mondatok az olimpiáról Párizs 2024 Emlékezetes mondatok az olimpiáról A párizsi olimpia hivatalos oldala összeszedett emlékezetes nyilatkozatokat, amelyek a vasárnap véget ért ötkarikás játékokon hangoztak el. 2024. augusztus 13. 17:21 Fehér Zsolt: Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól kezdjük az idényt! VEHIR.HU Futsal Veszprém Fehér Zsolt: Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól kezdjük az idényt! A fővárosi Magyar Futsal Akadémia otthonában aratott hétfő esti kiütéses győzelmet követően a VEHIR.HU Futsal Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt értékelte a látottakat. 2024. augusztus 13. 10:05 BL-selejtező: Jansen szerint a helyzetkihasználáson kell javítani labdarúgás BL-selejtező: Jansen szerint a helyzetkihasználáson kell javítani Pascal Jansen vezetőedző szerint elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítania a Ferencvárosnak ahhoz, hogy kedden a hazai visszavágón kétgólos hátrányból megfordítsa a Midtjylland elleni párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. 2024. augusztus 12. 21:47
... 291 292 293 294 295 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
kézilabda
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Női kézilabda EL: az Esztergom három góllal kikapott a Dijontól az elődöntőben A MOL Esztergom 33-30-ra kikapott a házigazda francia JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga második elődöntőjében, a négyes döntő szombati játéknapján. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Rodríguez: ilyen mérkőzésre számítottunk Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint olyan mérkőzés volt a magyar férfi kézilabda-válogatott szerbek elleni világbajnoki selejtezője, amilyenre számított.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.