Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

vörösiszap

Lakossági fórum Kolontáron Felrobbant a térség időzített bombája, amelynek közelében már hosszú évtizedek óta él több ezer ember. 2010. október 7. 0:25 Jelenleg a kárelhárításra koncentrálnak A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) már a hét végén szeretné újraindítani a termelést. 2010. október 7. 0:20 Emberi tényező állhat a katasztrófa hátterében Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így vélhetően emberi vonatkozása van – mondta Orbán Viktor. 2010. október 6. 11:31 Várják a segítséget Több hazai segélyszervezet is azonnal megkezdte a munkát a vörösiszap károsultjainak megsegítése érdekében. 2010. október 6. 11:02 Semlegesítés, majd helyreállítás Rendkívül hosszú és költségigényes folyamat lesz a károk helyreállítása – nyilatkozta Dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora. 2010. október 6. 10:47 Magunk okozzuk a tragédiák jelentős részét Közös a felelősség: ma kell cselekedni azért, hogy a jövő katasztrófáit megelőzzük! 2010. október 6. 7:00 Patakra építették a tározókat Dr. Winkler Gusztáv egyetemi adjunktus véleménye az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározó gátjának átszakadásáról. 2010. október 6. 6:00 MTA-jelentés készül a kormánynak az iszapömlésről A legfontosabb a kutak vízminőségének azonnali felmérése és folyamatos monitorozása, valamint a szennyezés nyomon követése. 2010. október 6. 0:12 Navracsics: egyelőre csak gyanítják, ki a felelős A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.fejenként százezer forintos gyorssegélyét juttat az iszapáradat károsultjainak. 2010. október 5. 9:00 Nem tartják hibásnak magukat Nem tarja hibásnak magát a Mal Zrt. a katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag - frissítve. 2010. október 5. 0:39 Éjszakai műszak Devecserben Hétre emelkedett az eltűntek száma az iszapömlés által érintett településeken, a mentés során nyolc tűzoltó és egy rendőr is megsérült. 2010. október 5. 0:35 Azonnal meg kell kezdeni a kármentesítést A vörösiszappal szennyezett terület, ha az kiszárad és bekerül az ökoszisztémába, a későbbiekben még nagyobb problémákat jelenthet. 2010. október 5. 0:28 Kolontári rémálom Áram nincs, a pincékben és a mélyebben fekvő házakban áll a sár, az emberek segítséget várnak, maguk sem tudják kitől. Fotógaléria! 2010. október 4. 20:50 Iszapömlés: Somlóvásárhelyt is elérte a vörösiszap Somlóvásárhelyt is elérte a vörösiszap; az áradás tíz-tizenkét házat öntött el, a településről csaknem 40 embert kellett kimenekíteni. 2010. október 4. 18:46
... 7 8 9 10 11
közélet
Magyar Péter: visszahozzuk a politikát az emberekhez Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatót. Még huszonhárom egyéni körzetben nem dőlt el a választás Huszonhárom egyéni választókerületben kisebb az első két jelölt közötti különbség, mint a megszámlálandó szavazatok lehetséges maximuma - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adataiból. Vezető politikusok gratuláltak Magyar Péternek Európa és a világ ismert és vezető pozíciókat betöltő politikusai gratuláltak a Tisza párt elnökének a választási győzelemhez. Blokád alá veszi Irán kikötőit az Egyesült Államok Életbe lép hétfőn az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap. Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését.
sport
Ellentétes félidők után verte a Veszprém a Szegedet Kiváló második félidei teljesítményének köszönhetően hat góllal legyőzte a vendég OTP Bank-Pick Szeged együttesét a címvédő One Veszprém, amely hétfő esti sikerével minden valószínűség szerint megnyerte a férfi kézilabda NB I alapszakaszát. Női kézilabda Eb: Nagyváradon játszanak a csoportkörben és az első kalapból várják a sorsolást magyarok A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék nehéz, de nem lehetetlen helyzetben Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik klubjának, a Liverpoolnak kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán a címvédő Paris Saint-Germain ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján ahhoz, hogy továbbjusson. Hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé a Balatonalmádi A listavezető Balatonalmádi SE sima, 3–0-s sikert aratott a második helyezett Sümeg vendégeként a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A tópartiak ezzel tizennégy pontra növelték előnyüket a tabella élén. Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes Hanusz Egon hat, Szeitl Erik három góllal járult hozzá a Cesson-Rennes 39-32-es győzelméhez a Chartres Métropole HB ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott A magyar futsalválogatott vasárnap 2-2-es döntetlent játszott a szlovák csapat vendégeként felkészülési mérkőzésen. Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra Milák Kristóf nevezett az úszók szerdán kezdődő soproni országos bajnokságára. Tatabányán is könnyedén nyert a VEHIR-VESC Újabb magabiztos győzelmet könyvelhetett el a VEHIR-VESC együttese a Tatabánya otthonában a női röplabda NB I rájátszásában. Halász Bence ismét 80 méter felett A kalapácsvető Halász Bence 80 méter feletti eredménnyel nyerte meg a Dobó SE szombathelyi versenyét. Marguc: Semmiféle ajándékot nem akarunk adni a Szegednek! A One Veszprém szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc az ugyancsak BL-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged elleni hétfői (kezdés: 17.45) hazai bajnoki rangadó előtt elmondta, ezek a csaták az érzelmekről, a küzdőszellemről is szólnak, a két klub rivalizálás nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló. Az idény végén búcsúzó légiós klubja honlapján úgy fogalmazott, ez az a meccs, amit minden körülmények között meg kell nyerniük.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.