A tanulmánykötet méltóan reprezentálja a magyar forradalom egyetemes voltát. Mint ahogy Mádl Ferenc írta az előszóban: ”…felmérhetetlen a jelentősége annak, hogy a megtorlás elől Nyugatra menekülteknek volt lehetőségük arra, hogy az igazi 1956 emlékét megőrizzék, és a szülőföldükön maradtak helyett is ápolják, s lehetőségeikhez képest a hazai hallgatás csendjét is megtörjék. A forradalom igazságának őrzése, továbbítása az emigráció legfontosabb küldetése volt. Ezt a feladatot az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem szervezetében összetalálkozott alkotók híven teljesítették.”
A szerkesztők, Balla Bálint és Szöllősy Pál két rendezőelv szerint csoportosították a tanulmányokat: 1956 októbere sokkal több, mint történelmi emlék, mert mindmáig hat, másrészt a magyar forradalom jelentőségét az egész magyar univerzum, de ezen túl Európa távlatából is szemlélhetjük. November 4-e nemcsak a vég napja, hanem egy új, a menekültek áradatából kifejlődő, világméretekben gondolkodó magyarság kialakulásának kezdete is.
A szerkesztők kezdetben inkább csak sejtették, hogy Magyarország határain kívül is kellett lennie Magyar októbernek. Kezdetben csak Erdélyben történtekről voltak ismereteik, majd a többi magyarlakta régióról is kiderült: ott se múltak el nyom nélkül 1956 napjai, ha nem is fegyveres megmozdulások, de jelentős rokonszenv-tüntetések és segélyakciók zajlottak. A környező pártállamok félelmeit mi sem jelzi jobban, mint hogy az ottani magyarok ellen szigorú fegyelmező és megtorló intézkedéseket hoztak.
Az első fejezetben − A kezdetekről…s arról, ami a végnek tűnt − az október 23-a és november 4-e között történtek felidézésére került sor egy-egy ma is élő és aktív szereplő által: Lőcsei Pál, a Szabad Nép egykori újságírója, Frenkl Róbert, akkori orvostanhallgató, Fritz P. Molden, osztrák lapkiadó, aki Budapesten élte át a szovjetek ostromát.
A második fejezetben − Kortársak emlékeznek ötven év múltán − a forradalomnak annak idején és a mai napig nyilvánosságra nem került, vagy torzított részletei kerültek napvilágra, illetve az akkori gyerekek hogyan élték meg a forradalom napjait.
A harmadik fejezetben −
A (cseh)szlovákiai hatásokról több szerző is beszámol: Simon Attila, Kis József gondolatai összecsengenek: „Ha a makrokozmosz bonyolult összefüggései ma, egy fél évszázad távlatából nehezen is fejthetők meg, sokszor a mikrokozmoszból vetődik éles fény a rendszer egészére, annak 1956-os működésére.” − írják a szerzők.
A kárpátaljai történésekről Dupka György ungvári történész és író számol be.
Jugoszlávia szerepéről Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatója ad áttekintést. Titó november 4-e után nem támogatta többé Nagy Imrét, hanem Kádárt és a szovjet irányvonalat kezdte erősíteni. Annyi stratégiai függetlenséget azonban megőrzött Hruscsovékkal szemben, hogy befogadott, utolsóként, több mint húszezer magyar menekültet. Ezek az emberek túl sokáig bíztak egy kedvező magyar kibontakozásban, miközben a Nyugatra vezető út bezárult előttük. Titóék befogadták, majd internálás után továbbengedték őket. A délvidékiek rokonszenveztek velük, és számos egyéni támogatásban részesítették őket.
A fejezet zárásaként Bereczki Urmas Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Észtországban című tanulmánya olvasható.
A következő rész a Harminc év − 1956-
Az Egyházak a diktatúra alatt és után című fejezetben a három történelmi egyház, valamint a zsidó felekezet által megtett utat elemzi egy-egy avatott szakértő.
A Mai fiatalok a forradalom kisugárzásáról című zárófejezetben három fiatal szólal meg. Gaál Enikő történész a magyar forradalmat kísérő hatalmas nyugati rokonszenv-hullámról számol be, Tréfás Dávid Bázelban, Kanyó Tamás szintén Svájcban, Fribourgban doktorált a korszak magyar történelméből.
A kötet ékesen bizonyítja, hogy 1956 magyar forradalma tovább élt az európai történésekben, hiszen eszméit a Prágai Tavasz is hordozta, akárcsak a lengyelek szolidaritás-mozgalma.
A kötet egyik legszínvonalasabb és bennünket talán leginkább érdeklő fejezetét Szöllősy Pál írta 1956 Veszprémben címmel, melyet egykori barátja, Brusznyai Árpád emlékének ajánlott.
A szerző 1956 márciusában érkezett Veszprémbe, miután budapesti állásából politikai okok miatt eltávolították. Új lakóhelyén a KISZÖV jogásza lett a mai Óváros téri háromemeletes épületben. A TIT értelmiségi klubjának előadó-és vitaestjein ismerkedett meg dr. Brusznyai Árpáddal, mely rövidesen barátsággá mélyült. Így ő is tagja lett a Brusznyai Árpád lakásán időnként összegyűlő kis értelmiségi csapatnak.
A forradalom kitörése után ő is részt vett a Veszprém utcáin végigsöprő hatalmas tömegtüntetésen, majd a jogászok küldötte lett a forradalmitanács-választó gyűlésen, az egyetemen. Ott a résztvevők elhatározták az ellehetetlenült hatalmat felváltó Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács felállítását. Az ő neve is felkerült a jelöltek közé, de a tagságot azzal hárította el, hogy még csak rövid ideje lakik Veszprémben. De felajánlotta, hogy a felállítandó forradalmi tanács munkáját formális tagság nélkül is támogatja. És többek kel együtt ő is ajánlotta Brusznyai Árpádot a Tanácsba. (Ami később nem kis lelkiismeret-furdalást jelentett számára, hiszen a bécsi emigrációban édesapja rejtjeles leveléből tudta meg: szakállas barátját halálra ítélték és kivégezték.)
Miután Lóránd Imrét megválasztották a Tanács elnökének, Brusznyai Árpádot pedig helyettesének, felkereste őket, hogy ígéretéhez híven jogi tanácsadóként segítse munkájukat. Rövidesen az is kiderült, hogy a lapkészítéshez ért valamennyire, ezért megbízták a megyei napilap felügyeletével. Ettől kezdve napjai nagy részét a megyei napilap szerkesztőségében töltötte. Időközben a forradalmi tanács közleményeit és rendeleteit is, ez utóbbiakból összesen tizenkettőt, meg kellett szövegeznie, melyek aztán a sajtóban is megjelentek. A forradalmi tanács Veszprém megye népéhez címzett kiáltványát úgyszintén ő fogalmazta.
„Megyénkben ez ideig nem történt komoly vérontás és minden reményünk megvan arra, hogy megyénk területén békés úton kivívjuk mindazt az igazságos követelést, amelyért egész népünk ma harcban áll…A Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács a megye egyöntetű állásfoglalására azért alakult meg, hogy haladéktalanul megkezdje a megye területén a demokratizálást, a nemzeti szabadság és a nép érdekeit szolgáló gazdaságpolitika valóra váltását. Emellett legfontosabb teendőjének tartja a rend és a közbiztonság fenntartását…”
Az általa írt szövegeket bemutatta Lóránd Imrének és Brusznyai Árpádnak, ők ezeket rendre jóváhagyták.
Szöllősy Pál a megye képviseletében, másodmagával, Győrben részt vett a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakításában.
November 3-án este szerkesztőségben még megnézte az elkészült lapszámot, de a kinyomtatást már nem várta meg, hazament. (A lap a szovjetek bejövetele miatt már sohasem került az utcára.) Rövidesen ágyúszó ébresztette: a szovjetek megostromolták a várost. És rövidesen ő is az emigrációt választotta. 1958-bn Svájcban, a Sankt Gallen-i Kereskedelmi Főiskola diákja lett, majd biztosítási jogász Genfben és Zürichben. És mindmáig az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségének tagja, jelenleg − nyolcvan évesen − tiszteletbeli elnöke. Felesége a svájci-magyar baráti társaság vezetőségi tagja.
A kötet kapható a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesboltban (1054Budapest, Alkotmány u. 12. tel.: 311 2241, e-mail: heltai.konyvesbolt@unitarius.hu
