Ha van valami, ami változatlan maradt a mai korra a házasság kapcsán, az az, hogy a lakodalom még mindig nagy vonzerővel bír (bár persze optimális esetben nem ezért házasodunk). Ugyanolyan közösségi ünnep, mint a századelőn volt, noha a szó - közösség - akkoriban egészen más jelentőséggel bírt, mint napjainkban.
Azt mindenki tudja, hogy száz évvel ezelőtt a házasság még nem szerelmi alapon köttetett, de az talán kevésbé ismert tény, hogy az egész párválasztásban, majd az eljegyzéstől a lakodalomig tartó időszakban mekkora jelentősége volt a falu lakóinak. Az egyes párokat nem a szülők boronálták össze, hanem az egész faluközösség, aminek legfőbb célja a biztos gazdasági helyzet megteremtése volt, az udvarlás, a jegyesség időszaka pedig egészen rövidre szabott: mindössze másfél-két hónap.
Később, a 19. század közepétől vált csak szokássá az érzelmi alapú házasság, csupán csak azért, mert a fiatalok továbbra is tisztában voltak a korlátokkal, amelyeket kénytelenek voltak betartani, s azokon belül keresgélhettek maguknak párt. Ez azonban már egy igen látványos változást hozott magával: az udvarlás időszaka egy évre nőtt, aminek persze ugyanúgy megvoltak a bevett formái. A lányok például jellemzően az ún. fonóházban gyűltek össze, s itt találkoztak leendő párjukkal is, akik különböző szerelmi ajándékokkal, például a textíliák mosásához használt, egyedileg díszített mángorlóval kedveskedtek nekik.
Schleicher Vera
Volt azonban valami, ami egyáltalán nem változott: mind a párválasztás, mind a lakodalom a farsang vagy a kisfarsang idejére esett, amikor a szigorú vallási normák szerint élő paraszti családok szabadosabbak lehettek. A három napig tartó lakodalomra úgy tekintettek, mint az élet egyik fontos átmeneti rítusára – ahogy arra később Arnold van Gennep antropológus is utalt –, amihez különböző hiedelmek kötődtek, s aminek, mint egy nagy szerepjátéknak, megvoltak a maga kellékei.
Példának okáért ilyen volt a menyasszony fekete ruhája, amely – bár ma már furcsán hangozhat – éppen az ünnepre hívta fel a figyelmet. A középkori gondolkodáshoz visszanyúlva az ünnep ugyanis akkor számított igazi ünnepnek, ha élesen elvált a hétköznapoktól, s ez kívülről is megmutatkozott. Mivel a paraszti kultúrában a fehér ruha a mindennapok részét jelentette, a fekete szín pedig a gazdagságra utalt, egyértelmű volt, hogy a nők feketében házasodtak. A ruhadarabnak egyébként épp ezért mágikus erőt is tulajdonítottak és rendkívül nagy becsben tartották.
De hasonló kellékek voltak a jegyajándékok, vagy az ártatlanság elvesztését és gyermekáldást is szimbolizáló rozmaringos alma, a zöld ágból font menyasszonyi koszorú majd később a gyöngykoszorú. Ugyanilyen jelentőséggel bírt a házasság elhálása után az átöltözés, és a lakodalomban felszolgált különleges húsleves, a pörkölt torták, amelyek mind a kivételes alkalomra hívták fel a figyelmet.
