A veszprémi kereskedőcsaládból származó ifjú középiskoláit a megyeszékhelyen és Székesfehérváron végezte, majd Budapesten szerzett jogi diplomát. A fiatal Óvári hazaért Veszprémbe, és ügyvédi irodát nyitott 1894-ben. Rendkívül tág szférában mozgó közéleti és politikai karrierje hamar elindult: már ebben az évben a város tiszteletbeli főügyésze lett, és egy esztendőre rá a vármegye törvényhatósági bizottságának volt tagja. 1889-ben a Szabadelvű Párt helyi szervezetének elnöke, emellett szószólója az országos tűzoltóügynek: összesen 170 tűzoltó egyesületet szervezett, így nem meglepő, hogy az országos szövetség elnökévé választották.
1892-től hat cikluson át a nagyvázsonyi, négy cikluson keresztül pedig a veszprémi kerület képviselője volt az országgyűlésben.
A századforduló után Veszprém egyik legtekintélyesebb embere, a gazdasági és kulturális élet fellendítője.
Emellett vagyona is gyarapodott, hiszen a Veszprémi Takarékpénztár igazgatója lett – és ebben a pozíciójában minden fontos helyi gazdasági vállalkozást támogatott.
Munkássága rendkívül szerteágazó: a kultúrától a gazdaságon keresztül a gyermekvédelemig és a növénytermesztés modernizálásig számos, a közt érintő témakörrel foglalkozott. A veszprémi városfejlesztésben elévülhetetlen érdemeket szerzett: a helyi vízvezetékrendszer és villanyvilágítás bevezetése az ő közreműködésével valósult meg, emellett megalapította az Első Bakonyvidéki Kötő- és Szövőgyárat, amely egészen 1931-ig működött.
Az egészség- és iskolaügy terén is kimagasló tevékenységet végzett: részt vett a Veszprém Városi Tüdőbeteg Gondozó Intézet alapításában, közreműködött az új ipariskola épületének felállításában,
25 000 koronás alapítványt hozott létre, amely az Angolkisasszonyok Intézete és a főgimnázium egy-egy tanulójának továbbképzését segítette, emellett személyesen támogatott kiemelkedő képességű diákokat. Az I. világháború alatt pedig a hadiárva-segélyező bizottság révén 300 hadiárva neveltetését segítette.
Kulturális tevékenysége mindenek fölé emelkedett,
több mint fél tucat helyi egylet elnöke volt. A Szeglethy György polgármesterrel megalapított Színpártoló Egyesület elnökeként és a Dunántúli Közművelődési Egyesület alelnökeként aktívan részt vett a színház megépítésében. Mecénásként támogatta veszprémi és Veszprém környéki írók pályafutását, és pártfogolta Csikász Imre szobrászművész munkásságát.
Vidéki választókörzetét sem hanyagolta el: óvodákat, olvasóköröket alapított, Balatonalmádiban anyagi hozzájárulásával épült iskola, községháza, templom, gyerekszanatórium. Élete egyik fő célja a Balaton-kultusz fejlesztése volt. 1904-ben megalapította a tó védelmében a Balatoni Szövetséget: támogatta annak kultuszát, kezdeményezte a balatonvidéki vasút megépítését. Emellett eredményesen lépett fel a parlamentben a filoxéravész után a balatoni szőlőkultúra érdekében.
Szinte hihetetlen, de mindezen vállalások mellett még publikálásra is jutott ideje és ereje – írt többek között a szőlők felújításáról, a gyümölcstermelésről, a veszprémi tűzesetekről, a takarékpénztárak reformjáról, Erzsébet királynéról, a vármegye tűzrendvédelméről.
Mindezek után nem meglepő, hogy 1911-ben Veszprém díszpolgárává választották, és szülővárosában még életében szobrot kapott, valamint utcát neveztek el róla. Hasonlóképpen több Balaton-parti településen is utca viseli a nevét. 1938. március 11-én hunyt el kortársainak tiszteletétől övezve Veszprémben. Élete, munkássága rendhagyó példa mindenki előtt, aki fontosnak tartja közössége szolgálatát, szűkebb és tágabb környezete fejlődésének előmozdítását.
Szaksz Balázs
Az Ecoport további cikkeit megtalálja az ecoportmagazin.hu oldalon.