A címben valójában csúsztattam: a Formula-1 nevet 1945-ben hozta létre a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Maga a sportág azonban valóban 1906 óta létezik, a második világháború előtt nagydíjversenyzésnek (Grand Prix) hívták. Nem véletlen, hogy a F1 futamok nemzetközi megnevezésére a mai napig ezt a francia kifejezést használják, az első nagydíjat ugyanis a Francia Automobil Klub (ACF) szervezte 1906. június 26-27-én Le Mans mellett.
A franciák – akik a kor legjelentősebb szereplői voltak az autóiparban – szerették volna bebizonyítani, hogy jobb autókat gyártanak bárkinél. Úgy érezték, hogy fölényük még látványosabb lenne, ha több külföldi indulóval mérkőzhetnének meg.
"Ha megnyerjük a Nagydíjat, az egész világ számára bebizonyosodik, hogy a francia autók a legjobbak. Ha elveszítjük – ami pusztán véletlenségből fordulhat elő – ellenfeleink hálásak lehetnek sportszerű nagylelkűségünkért, amiért hagytuk őket nyerni autóik rossz hírneve ellenére is"
– írta 1906-ban a Le Petit Parisien hírlap.
A futamot egy 103,18 kilométer (!) hosszú pályán rendezték meg három település, Le Mans, La Ferté-Bernard és Sant-Calais között. A nagyjából háromszög alakú pálya szántóföldek, tanyák és erdők között vezetett, a versenyzőknek két nap alatt 12 kört kellett teljesíteniük (naponta hatot-hatot). A teljes versenytáv tehát 1238,16 km volt. Az ACF ügyelt a biztonságra, és 65 kilométernyi kerítést épített fel a pálya köré, hogy a nézőket távol tartsa az úttesttől. A nézők kiszolgálására kétezer férőhelyes lelátót építettek a rajt-célvonalnál, a boxokkal szemben.
A versenyre tíz francia gyártó nevezett be: a Clément-Bayard, a Hotchkiss, a Gobron-Brillié, a Darracq, a Vulpes, a Brasier, a Panhard, a Grégoire, a Lorraine-Dietrich és a Renault. A külföldi csapatok Olaszországból (Fiat, Itala) és Németországból (Mercedes) érkeztek. A legtöbb csapat három autót állított rajthoz, amelyeken a pilóta mellett egy versenyszerelő is utazott.
Az autók maximum tömege ezer kilogramm lehetett, ebbe azonban nem számítottak bele a szerszámok, a világítóeszközök, az ülés és az aerodinamikai elemek. Napjainkhoz hasonlóan az üzemanyag-felhasználást is korlátozták: száz kilométeren 30 litert használhattak fel. Minden csapat négyhengeres motorokkal vágott neki a versenynek, ezek a 7433 köbcentistől a 18279 köbcentisig terjedtek.
A csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy lecseréljék a versenyzőjüket és a felszerelést, de nem verseny közben, hanem csakis a nap végén, az első hatkörös etap után. A gumikat a Michelin, a Dunlop és a Continental szállította. A Michelin óriási találmánya volt a lecsatolható felni, így nem kellett verseny közben a gumikat felszerelni a felnire, hanem az egész kereket egyben ki lehetett cserélni, ezzel pedig rengeteg időt spóroltak a Dunlop és a Continental versenyzőivel szemben – különösen úgy, hogy a szabályok szerint a hatkörös etapok közben csak a pilóta és a vele utazó versenyszerelő dolgozhatott az autón.
A verseny napján sorsolással döntötték el a csapatok rajtsorrendjét – ezt úgynevezett rajtszámmal jelezték –, míg a csapatokon belül a versenyzőket betűkkel (A-B-C) különböztették meg, így kapta meg Szisz Ferenc a legendás 3A rajtszámot a harmadik sorból induló Renault-val. Az autókat 90 másodperces különbséggel rajtoltatták reggel hattól kezdődően. Eredetileg Fernand Gabriel (Lorraine-Dietrich) indult volna a pole-ból, ő kapta az 1A rajtszámot, ám lefulladt, és nem sikerült időben újraindítani a gépét, így Vincenzo Lancia (Fiat) már az induláskor elé került. Szisz harmadikként indulhatott. A rajtprocedúra csaknem ötven percig tartott, utoljára a 13C rajtjelű Touloubre (Clément-Bayard) indult el 6:49:30-kor.
Az első körben Baras (Brasier) volt a leggyorsabb, fel is kapaszkodott az élre egy 52:25.4-es köridővel, ami végül a verseny leggyorsabb köre is lett. Baras a harmadik körig tudta megőrizni vezető helyét, ekkor Szisz megelőzte. Az iszonyú hőségben az úttest olvadni kezdett, az első kerekek a versenyzők és szerelőjük arcába fröcskölték az olvadt kátrányt. J. Edmond (Renault) szemüvege el is törött, a kátrány így egyenesen a szemébe folyt, gyakorlatilag vakon vezetett, a versenybírák pedig nem engedték, hogy szemüveget cseréljen futam közben. Két kört, több mint kétszáz kilométert vezetett így, mielőtt feladta a versenyt.
Az első nap végére Szisz megtartotta első helyét, és még dél előtt befejezte a kirótt hat kört, 5:45:30.4 alatt, 29 perccel megelőzve a másodikként beérő Albert Clémentet (Clément-Bayard) és 39-cel a harmadik Nazzarót.
A második napon az első hatkörös etapban elért időeredmény alapján rajtoltatták a versenyzőket, vagyis a távot 5 óra 45 perc alatt teljesítő Szisz Ferenc reggel 5:45-kor indulhatott, Clément 6:11-kor, Nazzaro pedig 6:26-kor. Mivel az autókhoz éjszaka nem nyúlhattak (azokat elzárt garázsban őrizték a szervezők, innen a sportban a szerelési tilalomra mai napig használt parc fermé kifejezés), Szisz és Clément nem állt fel a rajtrácsra, szerelőik a boxban az indítás pillanatában kezdhettek dolgozni az autón. Clément szerelői gyorsabban dolgoztak, míg Nazzaro egyáltalán nem állt ki a boxba, így a tényleges induláskor a három versenyző fej-fej mellett kezdte a napot.
Szisz Ferenc óriási előnyt épített ki, így az sem veszélyeztette a győzelmét, hogy a tizedik körben eltört a felfüggesztése, és így erősen vissza kellett vennie a tempóból. A második helyért óriási csata alakult ki Clément és Nazzaro között, az olasz egy 23 perces hátrányt dolgozott le a kilencedik körben,és meg is előzte a franciát. Csakhogy Nazzarónak félre kellett állnia tankolni, és így ismét Clément került a második helyre, míg Nazzaro az utolsó körben újra meg nem előzte.
Szisz végül 12:12:07.0 összesített idő alatt teljesítette a versenytávot, és övé volt a legnagyobb mért csúcssebesség is, 154 km/h. A Renault győzelme az eladásokban is meglátszott, a nagydíj után megduplázták az értékesítésüket.
"Az utolsó körben attól féltem, hogy valami aprócska hiba miatt elveszthetem a már biztosnak tűnő győzelmet"
- nyilatkozta Szisz Ferenc a futam után.
Összességében a verseny sok kritikát kapott a médiában. Legfőbb hibája az volt, hogy túl hosszú versenytávot jelöltek ki, illetve támadták a rajtprocedúrát is: a másfél percenkénti rajtoltatás miatt kevés igazi kontaktus adódott a versenyzők között. Az ACF azt tapasztalta, hogy az autón utazók túl nagy nyomás alá kerültek azáltal, hogy verseny közben csak ők szerelhették a gépet. Mindezen észrevételeket figyelembe véve az ACF 1907-ben ismét megrendezte a Francia Nagydíjat – a többi pedig már történelem.
A célba érők:
1. Szisz Ferenc (HUN, Renault) 12:14:07.4
2. Felice Nazzaro (ITA, Fiat) +32:19.4
3. Albert Clément (FRA, Clément-Bayard) +35:39.2
4. Jules Barillier (FRA, Brasier) +1:38:53.0
5. Vincenzo Lancia (ITA, Fiat) +2:08:04.0
6. George Heath (USA, Panhard) +2:33:38.4
7. Paul Baras (FRA, Brasier) +3:01:43.0
8. Arthur Duray (BEL, Lorraine-Dietrich) +3:11:54.6
9. Pierry (FRA, Brasier) +4:01:00.6
10. Camille Jenatzy (BEL) és Burton (GBR), Mercedes +4:04:35.8
11. Mariaux (FRA, Mercedes) +4:34:44.4
Szisz Ferenc egyetlen nagydíjat nyert, ami mai körülmények között már semmiségnek tűnhet, az első világháború előtt azonban a Francia Nagydíjat megnyerni a mai világbajnoki címhez hasonló elismertséget jelentett.
Történelmi dobogósok
Az idén is aktív csapatok közül kettő – a Renault és a Mercedes – már 1906-ban, az első Grand Prix-n is részt vett. Az aktív csapatok közül a dobogó harmadik helye a Ferrarit illeti, ők a harmincas években csatlakoztak a száguldó cirkuszhoz.
Az idén is megrendezett nagydíjak közül az Amerikai Nagydíjat alapították legrégebben, 1908-ban. A második hely az Orosz Nagydíjat illeti (1913), míg a dobogó harmadik fokára e tekintetben az Olasz Nagydíj állhat (1922).
Az idei versenynaptárban is szereplő pályák közül Monza a legrégebbi (1923), a második Spa-Francorchamps (1925), a harmadik pedig Monaco (1929).
Több futam is kerek évfordulót ünnepelhet idén: a Magyar Nagydíj június 21-én lesz 80 éves, a Német Nagydíj július 11-én, a Brit Nagydíj pedig augusztus 7-én lesz 90 éves.
A sportág korai történetéről bővebben is olvashat a nagydijsport.hu oldalon.