2019. június 26., szerda
János névnap

Marad az erőteljes bérnövekedés idén az elemzők szerint

Idén is marad az erőteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a legfrissebb kereseti statisztikát kommentálva közölte: a bérnövekedés a piaci várakozással összhangban alakult tavaly novemberben, ugyanakkor továbbra is lassuló trend figyelhető meg. Véleménye szerint az idei növekedést nehéz megbecsülni, mivel a KSH új módszertannal méri majd a kereseteket, a béremelkedés reálgazdasági hatása mérsékeltebb lehet, mint 2018-ban.

Horváth András, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint 2018-ban 11 százalékot meghaladó lehetett a bérnövekedési ütem, idén pedig 9 százalékos növekedést vár. Tavaly a reálbérek növekedése 8,3 százalékos lehetett, 2019-ben pedig 6 százalékot alulról közelítő növekedésre számít az elemző.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is azt emelte ki, hogy folytatódott a korábbi hónapoknak megfelelő kiemelkedő bérnövekedés, és 2019-re sem lát olyan tényezőt, ami ezt jelentősen lassítaná. Idén 7-8 százalék között alakulhat a keresetek növekedése az Erste Bank szerint.

Németh Dávid, a K&H Bank elemzője azt írta: a tavalyi növekedés után az idén is emelkednek az átlagbérek, hiszen januártól megint nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, a munkaerőpiaci helyzet pedig továbbra is ösztönzi a bérek emelkedését.