Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kiesőkből élmenők

2014. június 11. 9:22
A húzóemberek maradnak, de lesznek érkezők is a kiváló idényt záró 1. Futsal Club Veszprémnél.

Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy kiesőként csak a másodosztályban folytathatja a megyeszékhely futsalcsapata. A gárda azonban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) felkérésre – a Cső-Montage visszalépése miatt – mégis a legjobbak között szerepelhetett a 2013/14-es idényben. Méghozzá minden várakozást felül múlva, hiszen a nyáron kinevezett Madarász János irányítása mellett az alapszakaszban az előkelő harmadik helyet sikerült megcsípniük. A rájátszásban aztán az elődöntőig meneteltek, ahol óriási csatában maradtak alul a későbbi bajnok Berettyóújfalu együttesével szemben. A bajnokság hajrájára számos sérülés nehezítette a stáb dolgát, ám így is csak hajszállal maradtak le a bronzéremről. A Magyar Kupában szintén a legjobb négy közé jutottak, melynek elődöntőjében a későbbi első Rába ETO-val szemben maradtak alul.

– A tavalyi kiesés után összeült az operatív vezetőség és átgondolta a jövőbeni lehetőségeket, a követendő irányt. A legfontosabb egy erős szakmai alap megszerzése volt, amelyet több jelölt közül Madarász János testesített meg számunkra. Ő volt az, aki beleillett az egyesületünk arculatába. Ekkor elkezdődött egy szisztematikus munka, amelyhez a támogatóinknak köszönhetően minden lehetőség adott volt. A csapat és mestere nagyon „egymásra talált”, aminek a negyedik hely lett a következménye. Közönségszórakoztató és eredményes játék, igazi futsal, amit már a szakmai is elismer – kezdte az összegzést Rajki Tamás ügyvezető elnök.

Rajki TamásRajki Tamás

– Feltételezem, hogy a klubvezetés maradéktalanul elégedett az idénnyel.
– Evés közben jön meg az étvágy. Jó volt látni a csapat folyamatos fejlődését, így, ha nem hivatalosan, de bizakodtunk a jó szereplésben. Összességében maximálisan elégedettek vagyunk az idei évvel, a bajnokság képe alapján megérdemelten végeztünk a negyedik helyen.

– Külön öröm, hogy az eredményekkel párhuzamosan a klub népszerűsége is nőtt, hiszen többször is majd’ telt ház előtt játszottak.
– Számunkra az a legnagyobb öröm, hogy egyre népszerűbb a csapat és ez a szurkolók számában és a szurkolásban is megmutatkozik. Több ellenfél irigykedve beszélt a hangulatról a mérkőzések után.

– Megfelelő otthon a klub számára a Március 15. utcai sportcsarnok?  A „zuhanyhíradóban” hallani lehet egy futsalcsarnok építésének lehetőségéről is.
– Úgy gondoljuk, hogy ideális otthonra találtunk a csarnokban. Ennek jeleként anyagilag is áldoztunk rá, hiszen felújítottunk egy öltözőt, ami által még inkább otthon érezzük magunkat. A csarnoképítés jelenleg nincs napirenden, de mivel folyamatosan fejlődni szeretnénk, a későbbiekben nem elképzelhetetlen. Egy ilyen volumenű beruházás rengeteg összetevőből áll, aminek az előkészítése is hosszadalmas folyamat.

– Ha nem csal a sejtésem, a veszprémi húzóembereket élükön Tatai Józseffel, vagy éppen Madarász Jánost mások is szívesen látnák a soraikban.
– A bajnokság után nem tétlenkedett a vezetőség, s miután Madarász Jánossal sikerült hosszú távú szakmai megállapodást kötnünk, a csapat tagjaival is megkezdtük a tárgyalásokat. A sikernek köszönhetően az alakulat jelentős részével már megállapodtunk. Húzóembereink tehát jövőre is nálunk játszanak, noha valóban voltak érdeklődések, megkeresések. Tatai Józseffel is sikerült megegyeznünk, aki nagy örömünkre velünk tervezi a jövőjét.

– Ugyanakkor az is kiderült az idény közben (főként annak végén), hogy létszámban kevesen vannak. Milyen változások várhatóak a keretben?
– A csapat egyben tartása mellett igyekszünk pár játékossal frissíteni a keretet, de csak is olyanok jöhetnek szóba, akik megfelelő mentalitással be tudnak illeszkedni. Több játékossal is tárgyalásban vagyunk, illetve többen „be is jelentkeztek" hozzánk. Eddig az U19-es válogatott Vas Ádám érkezése biztos, aki Fehérvárról jön hozzánk. A végleges keretet az alapozás elejéig szeretnénk kialakítani, így az esetleges távozókról is akkor tudok beszélni.

– Nagyon magasra tette a mércét az együttes. Jövőre már az érem a cél?
– A reális célt mi a szezon elején határoztuk meg a csapat és a klub felé: felépíteni a szakmai munkát és hosszú távon meghatározóvá válni a futsal társadalomban. Úgy gondolom, ebben vannak lehetőségek, meglepetések, de mindenekelőtt rengeteg munka, amit el kell végeznünk. A végeredmény mindezeknek csak egy része. Tehát dolgozunk a legjobb tudásunk szerint, amiből bármilyen eredmény kijöhet.

Mozgalmas lesz a felkészülés

Egy hónap pihenőt követően július 7-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra a gárda. Kemény alapozás vár a fiúkra. A programban edzőtábor, koordinációs- és erőléti edzések is szerepelnek. A felkészülés második szakaszában pedig több edzőmérkőzést is szeretnének játszani. 

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.