Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

„Megnyert” meccsen ikszelt a Veszprémi KSE

2015. szeptember 13. 15:16
Játékvezetői tévedés is kellett az újonc Veszprémi KSE pontvesztéséhez a vendég Tata ellen a másodosztályban.

Megkezdte szereplését a férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoportjában az újonc Veszprémi KSE, amely vasárnap délelőtt a fiatal erőkből álló Tatát fogadta a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Nehezen indult a hazaiak számára a mérkőzés, a vendégek gyorsabban és ötletesebben kézilabdáztak, akik jó védekezésüknek köszönhetően a játékrész harmadánál hárommal elhúztak (1:4). A tizenegyedik percig kellett várni a második hazai találtra, ekkor Szobol lőtte át a tatai reteszt. A folytatásban aztán összeszedte magát támadásban a VKSE: Tombor a szélről, míg Szobol átlövésből mattolta Czérnát. Érezhetően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak Elek László tanítványai, akik védekezésben is rendezték a sorokat. Szobol hétméteresből egyenlített a 17. percben (7:7).

Ezt követően fej-fej mellett haladtak a felek, a hazaiaknál Márton volt elemében, a másik oldalon Szövérfi bizonyult tarthatatlannak. 10:10 után átvette a vezetést a hazai együttes, s állva hagyta ellenfelét a játékrész végéhez érve. Szász védésekkel mutatkozott be, az elbizonytalanodó Tata az utolsó nyolc percben gólképtelen maradtak. A bakonyi támadógépezet kíméletlenül kihasználta az ellenfél megingását. A Pásztor-Márton duó két-két találatot jegyzett, s Heiczinger is feliratkozott a gólszerzők közé. A félidei állást Szobol alakította ki hétméteresből (16:10).

Fordulás után a tataiak jelezték: nem tekintik lefutottnak a mérkőzést, s 5:0-s rohammal felzárkóztak. Kanyó Balázs egyszer, testvére Ádám kétszer volt eredményes, Szám és Szövérfi is közelebb lopta csapatát az emberhátrányba kerülő Veszprém ellen, amely kiegészülés után sem találta az ellenfél játékának ellenszerét. (36. perc: 16:15). Tombor hétméteresből törte meg a gólcsendet, majd állandósulni látszott az egy-kétgólos differencia (45. perc 20:19).

Gólzáporossá vált a meccs, a szívósan játszó rivális nem akart leszakadni. Az utolsó percre fordulva kétgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző, amikor Kanyó Ádám hatodik találatával egyre hozta fel csapatát. Eldönthette volna a két pont sorsát a hazai csapat, azonban a vendégek kapusa, Czérna úgy hárította a veszprémi löketet, hogy a testéről felpattanó játékszer a tetőszerkezetet érintette. Téves játékvezetői döntés miatt azonban az ellenfél kapta meg a labdát, amely büntetőt harcolt ki a másik oldalon, Hímer pedig higgadtan gólra is váltotta a hetest. A Veszprém villámgyorsan időt kért, de válaszolni már nem maradt ideje. Pásztor Istvánék tehát nyerhető meccsen döntetlennel mutatkoztak be (26:26).

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 1. forduló:
Veszprémi KSE–Tatai AC 26:26 (16:10)
Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Veszprém: Szabó I. – Tombor 5 (2), Szobol 8 (3), Kovács Gy., Gulás 2, Márton B. 6, Pásztor 4. Csere: Csíki, Szász (kapusok), Kisék, Kis Á., Lelkes, Márkus, Károlyfi, Bonyhádi, Heiczinger 1. Vezetőedző: Elek László.
Tata: Czérna – Endrédi D. 1, Lehőcz, Szám 2, Szalczinger, Szövérdfi 8, Kanyó Á. 6. Csere: Varga A. (kapus), Kanyó Be. 5 (2), Kanyó Ba. 1., Hímer 3 (1), Márton Á., Endrédi P., Szerencsés, Kállai, Vaskó. Vezetőedző: Sibalin Jakab.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3.

Szombaton játszották:
Csurgói KK U23–MKB Veszprém U23 33:28 (15:16)

Galéria
Veszprémi KSE – Tatai AC 26:26
Zatkalik Dániel
Cseh Zoltán
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.