– A nyár kezdetén öt, sikerekben gazdag szezon után köszöntél el a Metal-Work Bonyhádi KSE-től. Most már elárulhatod, a klubtól miért vált külön az utad? – kérdezte a veszpremkosar.hu Jilling Lászlót.
– Az elmúlt években sok minden változott a Tolna-megyei településen: több játékostársam pontot tett az aktív pályafutása végére, jó néhányuknak másutt íródott tovább a karrierje, s az általam nagyra tartott szakvezető, Morgen Frigyes – akit még Pakson ismertem meg és aki hajdan a sportkörhöz csábított – is távozott – jegyezte meg a 29 esztendős irányító (185 centi, 85 kiló). Vagyis az ottani egyesületnél a közelmúltban meglehetősen nagy volt a jövés-menés, a keret jelentősen kicserélődött, s ha arra gondolok, hogy 2014-ben és 2015-ben a liga bajnokai lettünk, nem elsősorban erősödtünk. A fiatalítást követően képtelenek voltunk megismételni az addigi eredményeinket. Az utóbbi időben fájt is emiatt a szívem, már csak azért is, mert az évek folyamán sok jó kapcsolatot alakítottam ki Bonyhádon: sportolókkal és kollégákkal. Mikor az évad végén Naményi Miklós ügyvezető és Mérész Csaba vezetőedző megkeresett, s vázoltak előttem bizonyos perspektívát, túlzottan sokat nem gondolkodtam a válaszon, mert minden oly’ rokonszenvesnek tűnt.
– Időközben máshonnan is futottak be megkeresések?
– A bakonyiak ajánlata elsőnek érkezett és ha később lett is volna más érdeklődő, udvariasan, de elutasítom. Szeretnék tevékeny részese lenni a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém jövőbeli diadalainak. Hiszem, hogy jó helyre kerültem, pontosabban visszajöttem. A bonyhádiak próbáltak ugyan marasztalni, de jeleztem nekik, hogy élnék az új lehetőséggel.
– Nem vagy éppenséggel egy vándormadár típus, mindenütt – így az Atomerőmű SE-ben, a Bp. Honvédban és a jogelőd VESC-ben is – két évet húztál le, a bonyhádi periódust pedig már említettük. Milyen emlékeid vannak a királynék városáról, az itt eltöltött időszakról?
– Hét évvel ezelőtt érkeztem a VESC-hez, ahol két szép szezonom volt. Mindkét kiírásban egyenletes teljesítményt nyújtottam, összességében tizenegy-tizenkét pontot, két és fél-három gólpasszt, illetve két-három labdaszerzést átlagoltam. Úgy gondolom, sikerült hozzátennem valamit az akkori csapat „műsorához”, amellyel előbb negyedik, aztán harmadik lettem az NB I/B-ben. Remekül éreztem magam a helyi gárdában, ám a bonyhádiak a tanulmányaim végeztével olyan terveket osztottak meg velem, hogy azokra egyszerűen nem mondhattam nemet. Miként most a veszprémire sem. Bonyhádon egyébiránt a városi önkormányzatnál dolgoztam.
– Milyen együttes volt az akkori VESC, melyből mára Oltárczy Máté maradt hírmondónak?
– Talán minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a klubban meghatározó alak voltam, ahol a cimborákkal pompás közösséget alkottunk. Abban az időszakban Mérész-edző és Kováts Viktor technikai vezető még a parketten segédkezett, mindkettő a játékostársam volt. A felsőfokú tanulmányaim mellett kosárlabdáztam, az itteni egyetemen közgazdász-vezetés mesterszakon végeztem.
– A sportági szövetség honlapján belemerültem az adataidba, s valójában csak egy, a 2014/2015-ös szezonod volt gyengébbnek nyilvánítható…
– Ennek hátterében két sérülés áll, először – egy ütés következtében – a vesémmel adódtak problémák, vér keletkezett körülötte, majd porcleválás miatt fájt a térdem. Hosszú időre kiestem a körforgásból, majd a visszatéréseim sem voltak az igaziak: hullámvölgybe kerültem.
– Még véletlenül sem kell magyarázkodnod, pláne egy olyan játékosnak, aki tizenhét évesen mutatkozott be az élvonalban, akinek harmincöt pont, tíz gólpassz és tíz szerzett labda az egyéni rekordja és az előző szezonban is majd’ tizenhárom pontot átlagolt. Mesélj inkább arról, hogy felénk mennyi időre tervezel?!
– Ha rajtam múlik, nem egy, vagy két idény lesz a közös kapcsolatból, én ugyanis hosszú távon gondolkodom Veszprémben. Ha találok egy biztos és jó munkahelyet, azt sem tartom kizártnak, hogy letelepedek a közelben. Korábban is kedveltem a bakonyi megyeszékhelyet, a várost körülvevő miliőt. Egyelőre nincs civil állásom, de bizakodom, hogy mielőbb sikerül elhelyezkednem – ha lehetséges, akkor logisztikai területen.
– A veszprémi funkcionáriusok az egyeztetések során mivel próbáltak meg „győzködni”?
– Mérész-edzővel abban maradtunk, hogy az alakulatot Simon Lászlóval közösen mozgatjuk, ketten szabunk fazont a társaságnak. Reményeim szerint megoldjuk a ránk bízott feladatot. Hiszek abban, hogy az egyes-kettes posztról vezéregyénisége lehetek a csapatnak.
– Az alapozás kezdetén könnyen beilleszkedtél az itteni közösségbe?
– Az új társaim nem éreztették, hogy az év eleji bajnoki mérkőzésen megvertük őket az időnként még acélos bonyhádi brigádunkkal, ráadásul a januári derbin huszonöt pontot szórtam. A legtöbbjükkel találkoztam már ellenfélként – Körtélyesi Gergelyt még Paksról ismerem –, így tisztában vagyok azzal, hogy erős kerettel vágunk neki a pontvadászatnak. Viszonylag gyorsan befogadtak, szerintem mindnyájan tudják, hogy együtt még magasabbra juthatunk. Jelenleg a sportkör másik új szerzeményével, Helmeczi Andrással lakom egy fedél alatt, ám idővel – mihelyst találok munkahelyet – egyedül „bitorolnék” egy bérleményt.
– A nyitó foglalkozások – úgymond – elnyerték a tetszésedet?
– Utólag nem bánom, hogy a nyár első felében, a szabadságom idején is mozogtam – még a rövid balatoni láblógatások alatt is kocogtam és kondiztam – kicsit, vagy épp dobálgattam a barátokkal, mert az itteni, Starhon Katalin adjunktus által gondozott erőnléti tréningek azért nem voltak gyengék. Azonban az ilyen gyakorlások révén még jobban megerősödik a lábam.
– A „bizonyítványosztáskor” hol végezhet a csapat?
– Meggyőződésem, hogy a rutinos és a fiatal spílerek jó elegyet alkotnak majd, s mi középkorúak nem rontunk az összképen. Egy küzdő, harcos egyletünk lesz, amely az élmezőnyben üthet tanyát. Az NB I/B-s dobogót hovatovább biztosra veszem, de igazán elégedett akkor lennék, ha 2017. közepén aranyérem kerülne a nyakunkba. S persze a bonyhádi elsőségekkel ellentétben vállalnánk az A-csoportban való indulást.
