– Az előző kiírásban a svéd első osztályban vitézkedő Eco Örebroban pattogtattál, ahol príma paraméterekkel rendelkeztél. Ettől függetlenül a távozás mellett törtél lándzsát. Miért döntöttél így, s mit szóltak ehhez a skandináv elöljárók? – kérdezte a veszpremkosar.hu a légióst.
– Az elhatározásom hátterében az északi sportkör pénzügyi problémái húzódtak meg, aminek következtében a holt idényben a harmadik ligába soroltak bennünket – mondta a 29 éves, főként hármas-négyes poszton bevethető erőcsatár (200 centi, 98 kiló). Ennek tudható be, hogy már nyáron elkezdtem magamnak új klubot keresni a kontinensen. Nem titok, több helyről kaptam ilyen-olyan ajánlatokat, ám valójában egyik sem felelt meg az elképzeléseimnek. A „nagy kajtatás” közben egy bosnyák műhelyben mozogtam, majd Földi Sándor utalt arra, hogy próbálkozzam a magyar kosárlabda-életben.
– Az a Földi Sándor, aki az egykori Jugoszláviában és Magyarországon, férfi és női vonalon egyaránt dolgozott edzőként, s idehaza bajnok és kupagyőztes gárda kispadján is ült?
– Igen, róla van szó, bár először „csak” magyarországi játékban gondolkodtunk. A veszprémi lehetőség később került képbe, de az úgymond érdekessége miatt azonnal elkezdte piszkálni a fantáziámat. Miután megfeleltem az ilyenkor szokásos próbateszten, aláírtunk egy jövő nyárig érvényes megállapodást. Egyelőre két fellépésen vagyok túl HOYA-mezben, így túlzottan komoly viszonyítási alapom nincs. Az mindazonáltal megállapítható, hogy a svéd élvonal erősebb az itteni másodosztálynál, ugyanakkor gyengébb az NB I A-csoportnál.
– Mit tudtál mostanáig a magyar és azon belül is a veszprémi kosárlabdázásról?
– Miért tagadjam, az utóbbiról semmit, a magyarról ellenben az örebroi csapattársam, a válogatott center Szabó Miklós alkalomadtán mesélt. Ezen túlmenően néhány sportos ismerősöm megfordult az itteni élvonalban, ami valamiféle kiindulási alapot adhatott.
– A királynék városában milyen közegbe kerültél, egyáltalán mennyire fekszik neked az itteni játékrendszer?
– Nem hittem volna, hogy nálatok ily’ komolyan és szervezetten működik a kosárlabdakör. Eddig rendkívül pozitív a kép, amit kaptam; ez nem elsősorban abból fakad, hogy két játéknap után huszonnégy pontot és hat lepattanót átlagolok a Nyugati-csoport negyedik helyén álló alakulatomban. Az elején persze furcsa volt belépni egy olyan öltözőbe, ahol minden arc új. Azonban egy pillanatig sem voltak kommunikációs gondjaim. Itt mindenki segít mindenkinek, jó a közösségi szellem. Talán azt is mondhatom, hogy otthon érzem magam a bakonyi megyeszékhelyen. A kosárlabda a világ minden pontján ugyanazt jelenti, vagyis az első perctől kezdve tudom, hogy felétek mi a feladatom, s nagyvonalakban mit várnak el tőlem.
– Értesültél a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémmel kapcsolatos elvárásokról, azokat teljesíthetőnek tartod?
– Ugyan még nem ismerem az igazán erős ligabeli ellenfeleinket, de azon elképzelésbe egyszerűen nem szabad elbotlanunk, hogy a csoport első négy helyének egyikén zárjuk az alapszakaszt. Ráadásul én ennél, a felsőházi rájátszásnál tovább is mennék, szerintem ezzel a kerettel, egy egészséges Kámán Tamással meg kell céloznunk az élvonalat. A szakvezetőnk munkájáról is csak pozitívan nyilatkozhatok: ilyen felkészült edzőm nem volt Svédországban. Mérész Csaba igazán jó szakember, aki a csapat életét, valamint a minél jobb szereplésünket illetően minden apróságra figyel.
– Milyen kritériumok fogalmazódnak meg benned a saját produkcióddal szemben?
– Eddig volt két jó mérkőzésem, azokon nyert a társaságunk, viszont a jövőt szem előtt tartva nem jönnék különböző statisztikai számsorokkal. Azt ellenben megígérhetem, hogy a küzdőtéren mindig száz százalékot adok, lehet, hogy csak öt pontot dobok, de a szívemet, a lelkemet akkor is kiteszem a pályán. Egyébiránt eddig egyetlen állomáshelyemen sem magammal foglalkoztam, hanem az együttesemmel, annak a teljesítményével. Mindenütt csapatban gondolkodtam, s azt tettem a parketten, amivel az éppen aktuális trénerem megbízott.
– Milyen típusú sportolónak tartod magad, mik az erényeid?
– A kosárlabda más sportág, mint a kézilabda, vagyis az igazán jó kosarasok minden területen próbálnak maradandót alkotni. Én persze ettől a titulustól messze állok. Ugyanakkor vallom, hogy támadásban bármikor kifoghatunk rossz napot, ám védekezésben nem, ott illik szinte mindig a maximumot nyújtani. A koncentráción folyton-folyvást lehet javítani, hogy még jobban harapjak, hogy még magasabban lobogjon bennem a győzelmi tűz.
– Az eddigi pályafutásod során hol érezted magad a legjobban?
– A karrierem kezdetén hazámban, Bosznia-Hercegovinában játszottam, majd eligazoltam a spanyol harmadosztályú CB Dominicas La Palmához. Itt mérkőzésenként 12,8 pontot és 5,8 lepattanót gyűjtöttem. Később visszatértem a bosnyák élvonalbeli KK Borac Nektarba (14,1; ill. 7), aztán megfordultam az első ligás örebroiaknál (12,1; ill. 6,8) és a portugál bajnoki és kupadöntős SC Vitoriában (10,1; ill. 6,6). A legutóbbi évadban a már említett svéd gárdát erősítettem (15; ill. 7,6), s elárulhatom: az ottani pontvadászat legjobbjai között tartottak számon. Mindenütt szerettem játszani és mindenhol sok hasznos tapasztalatra tettem szert. Boldog vagyok, hogy így alakult az életutam. Néha minden csak szerencse kérdése. Ha erre gondolok, akkor lehetne rosszabb is az eddigi pályafutásom. Ha már itt tartunk, kicsi koromtól fogva sportoló akartam lenni, ezért hálás lehetek a sorsnak, hogy eképpen épültek egymásra a dolgok.
– Ha nem vagyok indiszkrét, kérlek, mesélj kicsit a magánéletedről!
– A feleségem Banja Lukán él és egy helyi gyógyszertárban dolgozik. Örült, hogy Svédország után közelebb költöztem hozzá, így most kéthetente tudunk találkozni. A szabadidőmben szeretek ide-oda utazni, a kedvenc helyem Görögország. Amikor tehetem, különböző sporteseményeket nézek a televízióban. Talán nem is hiszed, hogy az amerikai Dennis Rodman volt a példaképem, akire valahol felnéztem, mert mindig különbözni akart másoktól. Én is úgy vagyok – mint ő –, ha két út nyílik előttem, akkor az izgalmasat, az érdekeset választom a mondhatni sima és akadálymentes helyett.
– Lassan itt az esztendő vége, mikor az emberek szíves-örömest fogadkoznak. Te mit kívánsz magadnak 2017-re?
– Mindenekelőtt annak örülnék, ha jövőre megszületne az első gyermekünk, a veszprémi srácokkal pedig kiharcolnánk az A-csoportba jutást. A helyi kosárlabda-híveknek természetesen kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok.
