A vendégek egy, az évadban ritkábban „hirdetett”, vagy mondhatnánk úgy is: új felállásban kezdték az összecsapást, aminek az első pontjai kinti dobásokból születtek; mint utóbb kiderült: a hazaiaknak az volt az első és egyúttal utolsó triplája is (3-6). A harmadik percben 9-8-at regisztrált az eredményjelző-tábla, a sok kosár éppenséggel nem a védőfalak keménységéről árulkodott. Mérész-mester emiatt időt kért, a rövid eligazítása során főként a hátsó alakzat agresszivitását, helyesebben annak hiányát kérte számon, de a szavai csak később értek el a tanítványaihoz (13-10). Ezután egységesebb lett a listavezető, a produkcióját nagyobb összhang jellemezte, s ha mindez nem lett volna elég, Kámán Tamás is visszatért a korábbi lábsérüléséből (13-17). Nebojsa Pavlovic jó távoli „hajítása” azt jelentette, hogy az első negyedben öt hárompontost is elsüllyesztett mieink előhúztak a cilinderükből egy nulla–tízes rohamot, vagyis ha kicsi fáziskéséssel is, de hallgattak trénerükre, csak alkalomadtán hagyták érvényesülni a hosszú gólcsendet tartott ellenfelet (13-20). A folytatásban mindkét oldalon feljegyezhettünk sok apró szabálytalanságot, és ezzel egyidőben a labdaeladások száma is megnőtt (17-23).
A blokkokat bőkezűen osztogató Hegedűs Attila gyors egymásutánban három büntetőt hagyott ki, igaz, mentségére szóljon, hogy a derbi első tíz egypontos kísérletéből a csapatok csak hármat váltottak pontra. A diadal ugyan lebegett a bakonyiak szeme előtt, az akaratban viszont nem égtek el, az addiginál kevesebbszer ostromolták a védőmunkáját szintén erőszakosabbá tett rivális gyűrűjét (21-24). Meglehetősen sok dobás maradt ki, ezért is jöttek jól a bosnyák légiósunk villanásai, aki – Körtélyesi Gergellyel karöltve – gárdánk vezéregyéniségeként tündökölt. Érezhető volt, hogy a veszprémiek nagyobb játékerőt képviselnek, a felek között jelentős eltérést mutat a tabella, ugyanakkor a langyosabbá szelídült mérkőzésen túlzottan nem szaggatták az istrángot – igaz, erre csak elvétve késztették őket Berneczei Lászlóék (24-33). A csata ezen szakaszában érződött igazán az együttesek kereteinek mélysége közötti különbség, az ekkortájt több lepattanót szedett HOYA-mezesek megfojtották a távolról roppant gyengén célzott nyugat-magyarországiak akcióit (26-40).
A nagyszünetig kiütközött a feleket elválasztó tudásbeli különbözet – magabiztosan vezettek Helmeczi Andrásék –, ám fordulás után nem remegett úgy a mozgékonyabb hazai spílerek keze, és megint tízen belülre jöttek. Mikor a helyi hívek ismét kezdtek volna bízni a csodában, Pavlovic a harmadik triplájával hamar lehűtötte őket (32-45). Csakhogy a találkozó ezen periódusa fordulatosan alakult, az ügyes Rátvay Tamásék próbáltak kellemetlen vetélytársak lenni (39-45). A terheket egymás között jól elosztó SMAFC csinált egy kilenc–nullás etapot, esetenként stílusosan is támadtak, mintha vérszemet kaptak volna a sok helyzetet elrontott mieink „árnyékában” (41-45). A csapatát jól forgató Mérész-edző újra magához hívta az övéit, akik közül akkor kiváltképp Körtélyesinek volt helyén a szíve: az erőcsatár újabb triplákkal tette sínre az alakulatát (46-53). Viszonylag egyszerű volt a képlet: ha a jó dobóformát felvett, a lepattanó-csatában feljött és labdákat csent hazaiak közelebb lopództak (54-59), a vendégek jobban odafigyeltek a történésekre.
A rutinosabb Simon Lászlóék kilencpontos vezetéséről indult a záró felvonás, de mert Pavlovic ott folytatta, ahol az imént abbahagyta, a differencia tovább hízott (54-68). Az éllovas ellenőrzése alatt tartotta a párharcot, az utolsó előtti helyezettet pedig nyomás alatt. Ha a soproniak teret kaptak, próbáltak magukból minél többet kihozni: néha egészen rafinált dolgokkal vétették észre magukat, míg máskor elemi hibákkal jöttek és ziccert is rontottak (…a lefújásig tizenhárom büntetőt puskáztak el és a tizenhárom triplakísérletükből csak egy volt jó; 56-71). A pontszegény negyedben a korábbinál is több helyzet maradt ki, egyik műhely sem lehetett büszke a koncentrációjára, azonban a hajrában Jilling László a második hárompontosával lezárta a lényeges kérdéseket. A végén tovább esett a bajnoki amúgy sem magas színvonala, mindazonáltal ez nem befolyásolta az alapszakasz-elsőségre törő, összesen tizenhét labdát eladott mieink diadalát – ami a tizennyolcadik volt az idényben.
Kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 20. forduló:
Soproni MAFC-NyME–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 61-74 (16-23, 12-17, 26-23, 7-11)
Sopron, 100 néző. Vezette: Horváth, Tóth, Sabáli.
Sopron: Nagy 9, Kovács 10, Rátvay T. 17, Forrai 5, Berneczei 9/3. Csere: Werner 5, Fűzi 2, Karácsonyi, Rátvay B., Papp 2, Polgárdy 2. Vezetőedző: Meszlényi Róbert.
Veszprém: Jilling 11/6, Kálló 5/3, Pavlovic 23/9, Sipos, Körtélyesi 18/12. Csere: Helmeczi 10/3, Hegedűs 3, Kámán 4, Májer, Simon, Szűcs. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Mindenekelőtt gratulálok a tanítványaimnak az újabb, kötelező kategóriába tartozó győzelemhez. Ez a legfontosabb, így most nem is térnék ki a hibáinkra, azokat majd az öltözőben megbeszéljük.