Ezúttal nem adták könnyen magukat a hazaiak – mint tették azt a felsőházi play-off két győzelemig tartott negyeddöntőjének első, a Vetési gimnázium termében rendezett mérkőzésén –, mi több, a lendületes támadásaikkal az elején meglepték a hátul nem a legacélosabban kezdett mieinket (6-2). Mivel a pörgős rajtot vett alföldiek rendre megtalálták labdával a jobbnál is jobb helyzetben lévő társukat, tovább nőtt a különbség (9-4), ezért jól jött Simon Lászlóéknak – a képzeletbeli fonal elkapásához – a vendégszurkolók bíztatása (9-9). Mikor ismét négy pont lett a Vuk Pavlovic tolta vásárhelyiek előnye (13-9), Mérész-mester időt kért, jelezvén az övéinek, hogy az addig dobást sem rontott, mindent maradéktalanul megvalósított ellenfél gond nélkül kerül helyzetbe, magyarán a védekezést érdemes volna szigorúbbá tenni. Sajnos az „odavágó” egyik hősének, Nebojsa Pavlovicnak most nem ment úgy a játék, mint mifelénk, a bosnyák légiós ugyan nagyon akart, de a próbálkozásai célt tévesztettek; más kérdés, hogy a többiek is pontatlanok voltak és sokat hibáztak (19-12). A negyed vége mégis az egyetemistáké lett – hála Jilling László triplájának is –, ám a dobószázalékokat illetően így is jelentős eltérés mutatkozott a gárdák között (19-15).
Az összecsapás kihagyott lehetőségekkel folytatódott, aztán az elszántabb veszprémiek annak ellenére vették át a vezetést – a küzdelmes derbin először –, hogy a produkciójuk továbbra sem volt gördülékeny (19-20). Nem igazán tudtak mit kezdeni az alig cserélt rivális –frissebb és mozgékonyabb – stílusával, emiatt képtelenek voltak ritmusra lelni (23-22). Mivel a bakonyiak nem érvényesíthették az akaratukat, rossz döntéseket hoztak, s néha a koncentrációjuk is alacsony szintre esett vissza (30-24). A veszprémi kulcsemberek közül Pavlovic és Kámán Tamás ekkortájt takaréklángon égett, egyiküknek sem ment a pontszerzés, igaz, előbbi a lepattanó-szedésben (…a lefújásig tizenháromig jutott), utóbbi pedig a gólpassz-adásban próbált a közössége segítségére lenni (32-27). Szerencsére a „blokk-király”, Hegedűs Attila jól szállt be a viadalba: a keleti országrészben nem csak „sapkákat” osztogatott, hanem a gyűrűt is hatásosan támadta (32-31). A nagyszünet előtt nem csupán az eredmény, hanem a felek dobóformája is kiegyenlítődött, a kosársulisok már nem a kezdeti hőfokon dolgoztak.
Csak emlegetni kellett, fordulást követően Kámán és Pavlovic kosaraival megugrottak a HOYA-mezesek (34-38), de ennek nem lehetett sokáig örülni, lévén a vetélytárs – többek között két hárompontossal – hamar lehűtötte a kedélyeket (41-38). A csata ezen szakaszában hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, mindkét oldal megbüntette az ellen megingásait, tehát szó sem volt arról, hogy Helmeczi Andrásék végleg kézbe veszik az irányítást (45-47). A hazaiak időről-időre megmutatták, hogy jó társaságuk van – a csarnokukban a zajló évadban csak a keleti-első és -második nyert –, nem kizárólag a tempót tartották, a hátsó alakzatunkon időnként „átgyalogolva” jelezték, hogy meglepetésre készülnek (56-52). Nem csoda, hogy Körtélyesi Gergelyék a fordulatos ütközetben megint egalizáltak, ráadásul közben néhány látványos attakot is színre vittek, ami arra is utalhatott, hogy a hét sportolót forgató vendéglátók előbb-utóbb elkészülnek az erejükkel (56-56).
Egypontos HOYA-vezetésről indult a záró felvonás, és a veszprémi drukkerhad abban bízott, hogy a kedvenceik valahogy felőrlik a harminchetes értékindexig jutott Szabó Péter és kompániája ellenállását. Ám 57-60 után nem sikerült hibázásra késztetni a magukért kitett Utasi-tanítványokat, akik épp ellenkezőleg: rákapcsoltak (64-60). A görcsössé vált, összesen tizenegy büntetőt elpuskázott mieink hirtelen jött rövidzárlatát kihasználva repesztettek egy tizenegy–nullás rohamot, ily’ módon határozott tanújelét adták annak, hogy jövő héten visszatérnének a királynék városába (68-60). Mérész-edző megint időt kért, s mint utóbb kiderült: rendet tett a fejekben. A hátralévő öt percben már csak egy csapat volt a pályán: az addiginál türelmesebb és jobb hozzáállású veszprémi, amely elkezdte bedarálni a keleti-negyediket (68-65). Mindenki összeszorította a fogát és beletett valamit a közösbe; a hangsúly viszont a védekezésen volt – aminek révén kizökkentették Vas Péteréket a taktusukból (68-68). Minden indulhatott elölről, de a lepattanó-szedésben és labdaszerzésben előrébb járt, feszesen védekezett egyetemisták ekkor már olyan elánnal játszottak, hogy a vásárhelyinél erősebb egyletek sem állították volna meg őket (69-74). A sikert csapatként aratott veszprémiek így kettő–nullás összesítéssel jutottak be a liga elődöntőjébe.
Kosárlabda NB I/B, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 69-79 (19-18, 15-15, 23-25, 12-21)
Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Fodor, Hervay, Menyhárt.
Hódmezővásárhely: Szabó 23/3, Béres 5/3, V. Pavlovic 11, Vas 5/3, Varga 10/3. Csere: Rostás I. 8, Kelemen 7/3. Vezetőedző: Utasi Gábor.
Veszprém: Simon 10, Kálló 2, Kámán 10/6, N. Pavlovic 7, Körtélyesi 22/3. Csere: Jilling 15/6, Hegedűs 11/3, Helmeczi 2, Szűcs. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – A hosszú utazás számlájára írom, hogy az elején fásultak voltunk, sem elől, sem hátul nem találtuk a ritmust. Ám tudtuk, hogy ezúttal nem lesz oly’ könnyű dolgunk, mint a „főhadiszállásunkon”. A hajrában védekezést váltottunk, visszaálltunk csapdázni, ami ha nem is aranyat, de elődöntőt ért. A lényeg, hogy nyertünk és továbbléptünk.