– Merre jársz éppen? – kezdte a beszélgetést a veszpremkosar.hu.
– Balatonakarattyán van a hétvégi házunk, ha erre gondolok, akkor felettébb szerencsésnek vallhatom magam, hogy ebben a pokoli hőségben az időm egy részét a magyar tenger partján tölthetem – mondta az ősszel a harmincnegyedik születésnapját ünneplő, főként a hármas-négyes poszton bevethető sportoló (200 centi, 100 kiló). Itt van velem a kutyám is, ám tudatában vagyunk annak, hogy a négylábúak errefelé nem fürödhetnek. Én nélküle is nagyokat úszok, viszont kettesben a futást „favorizáljuk”. Persze pihenésre is szánunk időt, lévén, a naptárak mégis csak sportos holt idényt mutatnak.
– A meglepetés erejével hatott, hogy fél tucat – nem akármilyen, bajnoki és MK-ezüstérmet is tartogatott – szezon után, csapatkapitányként köszöntél el a kecskeméti műhelytől…
– Az ottani klub elöljárói próbáltak a szakmai teendők irányába terelni, felajánlották az élvonalbeli gárda másodedzői posztját is, de én továbbra is játszani akartam. A Hírős-városban mindazonáltal trénerkedtem is, az előző három évben gyermekekkel foglalkoztam, tetszett is a feladat, ám azzal nem voltam kibékülve, hogy a jövőben csak a tudásom átadásával érvényesüljek. Noha a közel- és a távoli jövőmet a palánkok világában képzelem el, – bármily’ furcsán is hangzik – egyelőre nem tudom magam elképzelni kizárólag szakemberként. De mert szeretek a nebulókkal törődni, az új állomáshelyemen is lesz egy korosztályos együttesem. Az ideszerződésemnek ez volt az egyik alapfeltétele.
– Az egyik videómegosztó portálon fellelhető egy színes válogatás a hajdani veszprémi szerepvállalásaidról. Milyen társaság volt az akkori, ama időszakból legszívesebben mire emlékszel vissza?
– Szinte minden itt van előttem. Remek hangulat vett körül bennünket, a fellépéseinket, a keretünk tele volt tettre kész ifjakkal. A pályát körülvevő miliőre egy rossz szavam sem lehet, azonban a háttér, a magasabb költségvetés valamiért nem akaródzott összeállni – az anyagiak nem engedték, hogy a másodosztályú dobogó tetejére állhassunk, ami akkor is az A-csoportba jutást eredményezte volna. Végül másodikak lettünk. Nekem akkortájt jól ment a játék, ám mivel többre vágytam, eligazoltam a Lami Véd, majd MJUS Körmendhez.
– Azokon a felvételeken hosszú „sörénnyel” futkározol a parketten. Ahhoz képest mostanra nagy a kontraszt, ugyanis tar kopasz vagy…
– Abban az időben a hajam volt az egyik „védjegyem”, amit aztán Vas-megyében copfba kötöttem, az Alföldön pedig – a szigorúságáról méltán híres Sztoján Ivkovicsnak „köszönhetően” – le kellett vágatnom. Miután a frizurám az évek múlásával vesztett a dússágából, itt és most megfogadom, hogy már nem is lesz újra hosszú.
– A 2005/2006-os kiírásban miként kerültél a királynék városába? Ahol aztán az első szezonodban tizenhárom és fél pontot, majd a másodikban tizenkilenc pontot és több mint huszonnégyes értékindexet átlagoltál mérkőzésenként. Az akkori drukkereknek alighanem ma is felötlik a Soproni MAFC-nak dobott huszonhat, illetve a Flextronics-KSZC-nek szórt harmincegy pontod...
– Ha úgy tetszik, a nagyok között tizennégy évvel ezelőtt – az NB I-es Pécsi VSK Panthers színeiben – mutatkoztam be, majd úgy volt, hogy a MAFC alkalmazásába állok, ám az alapozáskor „szétment” a térdem. Mire rendbe jöttem, az A-ligában már javában zajlottak a küzdelmek. Hiába vágytam az élvonalba, rá kellett jönnöm, hogy erre egy ideig nem lesz lehetőségem. Akkor két és fél évet időztem nálatok. Hamar megszerettem a települést, a helyi embereket, a terembe kilátogatott sportbarátokat. Szép fejezet volt az a karrieremben. Az akkori kollektívából elsőre Szokolik Gergely, Oltárczy Máté, Bojtár Gyula ugrik be, meg persze Mérész Csaba, az aktuális vezetőedző, akivel gyakran törtünk borsot az ellenfelek orra alá.
– Aki a közelmúltban a formálódó játékos-keretébe csábított. Ebből a szempontból könnyű dolga volt?
– Hat felejthetetlen idényen vagyok túl a Kecskeméti KSE, a KTE KK és a KTE Duna Aszfalt spílereként. Az ottani vezetőktől és játékosoktól harag nélkül váltam el, úgy vélem, kölcsönösen tiszteltük egymást. Miután kiderült a döntésem, nem volt közöttünk semmiféle nézeteltérés. Ahogy én nekik, úgy ők is sok sikert kívántak nekem a folytatáshoz. Amúgy Mérész-edzőnek nem kellett sokat győzködni, belegondolva én is tudtam, hogy jó helyre kerülök. Viszonylag gyorsan egymás tenyerébe csaptunk. Utólag bevallhatom: a megállapodásunk után kaptam NB I-es ajánlatot, de addigra már elköteleztem magam, s nálam az adott szó kötelez. Pedig szerettem volna a legjobbak között maradni, de ezzel együtt is örülök annak, hogy felétek íródik tovább a pályafutásom. Mielőtt megkérdeznéd, nem tartom visszalépésnek, hogy így alakultak a dolgaim.
– Nem vitás, nagy csatákban edződtél, mégis, mi az, amit az új kenyéradód leginkább remélhet tőled?
– Azt gondolom, hogy a rutinommal, a tudásommal és a fizikai adottságaimmal tudok segíteni a régi-új csapatomnak, mindenekelőtt védekezésben. Az egyik legszigorúbban védekező brigádtól érkezem, ahol az az Ivkovics volt a szakmai főnök, aki most a válogatottunknak is próbál fazont szabni. Még tudok zsákolni, triplákat hinteni, ugyanakkor az élvonalbeli évek arra is jók voltak, hogy másként, a korábbi bakonyi munkálkodásomhoz képest más szemüvegen keresztül nézem a játékot. Már tudom, nem nekem kell mindenáron „letépnem” a gyűrűt, a hárompontos vonalon túlról más is vállalkozhat, hiszen a védekezés, vagy épp a csapatmorál, a kereten belüli kohézió legalább ilyen fontos.
– Milyen információkkal rendelkezel a jelenlegi veszprémi közösségről, az itteni célokról, egyáltalán a másodosztályú bajnokságról?
– Számomra most minden kicsit új lesz, de bízok a társakban, a funkcionáriusokban, hogy miként magukat, úgy a környezetet is segítik megismertetni velem. Úgy értesültem, hogy HOYA-mezesként tervezzük megnyerni a bajnoki címet, csakhogy az újbóli előrelépés a mezőny alapos ismerete nélkül is kemény diónak ígérkezik. Persze minden erőmmel ezen megvalósításán leszek.
– Mennyi időre érkezel Veszprémbe?
– Első „körben” egy kétéves szerződést írtam alá, de egyáltalán nem bánnám, ha az említett kontraktus újabb periódusokkal hosszabbodna. Ebből is kitűnik, hogy nem levezetni jöttem ide. Már az első, tapogatózó beszélgetéseink alkalmával jeleztem: csak akkor jövök az egylethez, ha mindenki komolyan veszi a terveket, az A-csoportot, s minden nap edzhetek. A veszprémi szerepvállalást csak így vállaltam. A fizikai állapotommal szerencsére régóta nincs problémám, szinte minden nap úszok, futok, nyújtok, egy éve pedig rendszeresen kerékpározom. Annyit feltétlen megígérhetek az értünk szorító szurkolóseregnek, hogy a társaimmal az összes csatánk során kitesszük a pályára a szívünket, a lelkünket, s ha mindez nem lenne elég: próbálunk látványos derbikkel a kedvükben járni.
