A derbi alaphangját Nebojsa Pavlovic triplája adta meg, majd – a felek igazságos elosztásában – négy „elméretezett” távoli dobást és ugyanennyi eladott labdát jegyezhettünk fel, de ami számított: a lepattanókat remekül szedett csapatunk előbb kapott lábra (2-6). Jól védekeztek a mieink, öt perc alatt két pontot kaptak az otthonukban általában veszélyes Tömösváry Mátééktól, akik szenvedtek a pályán (2-10). A különbség annak dacára nőtt, hogy a vendégek eleinte gyengén céloztak kintről, majd az ellenfél megmutatta, hogy miként kell hármast a gyűrűbe juttatni (8-12).
archív fotó
Mérész-mester „tömeges” cserére szánta el magát, mert a személyi hibákat vétett tanítványai akkortájt nem az elképzelései szerint viaskodtak, leginkább Körtélyesi Gergely villogott a képességeinek megfelelően, „Körte” nem csupán a pontszerzésben, hanem a palánkok alatt, a labdák megkaparintásában és a társak kiszolgálásában is jeleskedett (9-18). Mikor tíz pont lett a differencia (17-27), a lendületben lévő bakonyiak ráléptek a gázpedálra, a hátsó alakzatukat tovább szilárdítva mentek egy nulla–tízes sorozatot, amit három hárompontos bélelt ki (17-37). A kombinatív egyetemistákat az sem zavarta meg, hogy a légiósuk fejsérülését ápolni kellett (…azért „Nebo” hamarosan visszatért a küzdőtérre), a folytatásban is nagyot alakítottak – köszönhetően a kiváló dobóformájuknak.
Bár a hazaiak a semmiből öt pontot faragtak a tetemes hátrányukból (22-37), az együttesünk ettől „nem esett hanyatt”, megőrizte a múlt heti profilját, mi több, a Vasas Akadémia elleninél is különben muzsikáltak (22-43). A tetemes előny birtokában az is belefért a veszprémiek „műsorába”, hogy néhány kísérletük és passzuk rossz helyre ment, de így is sok hibára kényszerítették az előző négy fellépésüket elveszített hazaiakat (24-48). Miközben Kovács Somáék úgy készültek a találkozóra, hogy az ex-veszprémi Jilling Lászlóék ellen nehéz dolguk lesz, a csapatok – a valóságban – nem voltak egy súlycsoportban, a vetélytárs képtelen volt fogást találni rajtuk. Az önbizalomtól duzzadt HOYA-mezesek szemre is tetszetősen kosaraztak, közel hatvan százalékos pontossággal „hintettek” a mezőnyből (30-57). Nem származott abból sem baj, hogy egy-két dobást elpuskáztak, mert törekedtek a lepattanók hatékony gyűjtésére, ráadásul a cserék is jól szálltak be az összecsapásba, kiváltképp Schéda Martin volt elemében, aki mindenhonnan szenzációsan tüzelt. A rivális a nagyszünet előtt kicsit közelebb jött, az utolsó hat pontot ők szerezték, de a gárdánk a sportág minden válfajában felülmúlta őket (38-60).
Az óriási fölényben lévő veszprémiek a második félidőt is jól kezdték (38-64), majd felváltva potyogtak a kosarak, az alakulatok ebben a szakaszban nem igazán ügyeltek a védekezésre. Az újabb időkérésnél a vendégek szakmai stábja erre is felhívta a figyelmet (45-66), és a szavaik értő fülekre találtak, mert Pavlovicék hirtelen, illetve zsinórban kilenc pontot szórtak (45-75). A harmincpontos eltérés nyugtatólag hatott a HOYA-mezesekre; az egészben pedig az volt a legfurcsább, hogy már (…messze) nem pörögtek úgy, mint mondjuk az első negyedben. Így is macska-egér küzdelem zajlott a pályán, az ellen nem volt képes felzárkózni: nem tudtak lépést tartani a bakonyiakkal (52-85). Néha úgy tűnt, hogy már egyik együttes sem erőlteti a dolgokat (…mintha az utolsó sípszót várnák), míg Kovács sokadik triplájánál már a helyi hívek is csak csóválták a fejüket (56-92).
Mivel a záró felvonás a harminchat pontos vezetésünkről indult, kijelenthető volt, hogy a másik oldalt fizikailag is felülmúlt veszprémiek diadalittasan távoznak a Tolna megyei városból. Mikor negyven pont lett a különbség (59-99), már csak az volt kérdés, hogy a „gólszegény” etapban ki szerzi meg a vendégek századik pontját (…ez végül Hegedűs „jutalma” lett). Ekkor már nem volt meg a lepattanó-csatában is demoralizált mieinkben az előremenethez szükséges elán – „sarokba hajították” a koncentrációjukat, a hatékonyságukat, az agresszivitásukat –, de az vesse rájuk az első követ, aki hasonló cipőben biztosan féktelen tempót diktált volna (66-99). Legalább két fokozattal kapcsoltak vissza (…Körtélyesi negyedórája a padon pihent – a tavaszi rangadókra), már nem érvényesült úgy az akaratuk, mint fél óráig, s nem jöttek be annyira a külső dobásaik – öt perc alatt kilenc pontra voltak jók (74-103). A hajrában már puhán védekezett a második helyezett, ám az összesen tizenhét labdaeladásra kényszerített, szebb napokat látott ellen kizárólag azt tudta elérni, hogy a lefújásig harminc ponton belülre jött.
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 23. forduló:
Knipl Kft. Bonyhádi KSE–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 76-105 (17-37, 21-23, 18-32, 20-13)
Bonyhád, 200 néző. Vezette: Tóth, Gelencsér, Magyari.
Bonyhád: Jilling 3/3, Csobán 9/9, Lazic 24/3, Tömösváry 15/3, Grebenár 6. Csere: Baki, Major, Somogyfoki S. 12, Fetzer 2, Dávid 2, Pechár 3/3. Vezetőedző: Morgen Frigyes.
Veszprém: Helmeczi 7/3, Balázs 7/3, Pavlovic 16, Hegedűs 15/3, Körtélyesi 13/3. Csere: Lógár 6, Kovács 14/12, Simon L. 8, Schéda 19/3, Simon M. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Bevallom, nagyobb ellenállásra számítottam a bonyhádiaktól, ha úgy tetszik: az első negyedben eldőltek a lényeges kérdések. Jól indítottuk a meccset, éppen úgy, ahogy azt régóta várom. Együtt vagyunk, megyünk tovább az úton, már csak azért is, mert az alapszakaszban még három szikrázóan kemény párharc vár ránk.
