Feszült, de mégis jó hangulatban kezdődött (…ehhez legyen elég az évadbeli nézőcsúcs) a két diadalig tartó elődöntő utolsó, összesítésben egy–egyről indult mérkőzése, amin a sérüléséből felépült Hegedűs Gergely is vállalta a játékot.
Az elején Nebojsa Pavlovic ragadta magához a karmesteri pálcát, majd a kedden gólképtelennek bizonyult Körtélyesi Gergely rámolt be egy triplát (6-2), ám mint azt sejteni lehetett, a vendégek is jelezték, hogy ott lennének az aranycsatában (6-7). A hazaiak nagy elánnal iparkodtak, talán túlságosan is naggyal, hiszen Körtélyesi az ötödik percben már a harmadik személyi hibájánál járt. Emiatt is, Mérész-mester próbált „sakkozni”, egy ideig irányító nélkül viaskodtak az övéi, akik hiába voltak lendületesek, az előny a remek megoldásokkal szolgált fővárosiaknál maradt (10-12). Főként az egyetemisták védekezése veszített az agresszivitásából; ezt kihasználta az együtt ismét jól működött ellenfél: sajnos szemre is tetszetős akciókkal bontották meg a hátsó alakzatunkat (13-19). Ebben az időszakban a „megfogott” Lógár Bencéék nem tudtak megfelelni a lelkes szurkolóik óhajának (17-24). Ezek a másik oldal pillanatai voltak, így Kovács Soma zsákolása bármilyen szépnek is tűnt, csak szépségtapaszt jelentett a Vasas fölényt hozott nyitó negyedben (21-25).
Később faragtak a hátrányukon a Hoya-mezesek, miközben a játékvezetők temérdek szabálytalanságot ítéltek – hol jogosan, máskor viszont érthetetlenül (26-27). Nem volt igazán látványos a párharc, a felek ugyanakkor jól szórakoztatták a nagyérdeműt. Ekkortájt egyszerű forgatókönyv mentén íródott a történet: Katona Róberték elhúztak öt-hat ponttal (26-33), a mieink pedig rendre felzárkóztak (31-33). A nézőkön nem múlt semmi, űzték-hajtották a kedvenceiket, akik addig kintről gyengén céloztak. Aztán Helmeczi András ennek megcáfolására gyorsan „hintett” két hárompontost, de mert a Vasas-legénység vállát nyomta kisebb teher, ők voltak a precízebbek. Ha úgy tetszik: az első félidő jelentős részében az ex-VESC-es Faragó Péter jól dobott tanítványai mozgatták a szálakat, az ő akaratuk érvényesült (34-39), a hazai pálya íratlan előnyéből vajmi keveset érzékelt (…sőt) vendéglátóknak az is komoly erőfeszítésbe került, hogy időről-időre rendezzék a soraikat. A csapatok ötpontos Akadémia-előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.
A fordulás után újra a bosnyák légiósunk alakított: a pompás csele, majd a gyűrűszaggató zsákolása vezette fel a második húsz percet. Ez nemhogy megnyugtatta a társait, épp ellenkezőleg, a következő fázisban hibát-hibára halmoztak, miközben a vetélytárs a palánk közeléből a pontokat és a lepattanókat gyűjtögette, addig ők a faultokat. Addigra Pavlovic és Balázs Bodó is négy személyi hibánál járt. Az összecsapásnak újra egy olyan ciklusa következett, mikor a piros-kékeknek minden bejött, ennek volt betudható, hogy szinte a semmiből összehoztak egy tízpontos differenciát (38-48). A veszprémiek érezték, hogy ennél (…sokkal) több kell, mert az etap hátralévő részében minden energiájukat mozgósították és mentek egy tizenhét–hatos szériát (55-54). Közben végre keményen védekeztek, míg a figurákig kijátszott helyzeteiket „gólra” váltották. A derbi során először – az addig a korukat meghazudtoló érettséggel pattogtatott – vendégspílerek keze is megremegett, zavarodottság látszódott rajtuk, Körtélyesiék pedig „csak hajigálták” a triplákat. Zúgott a „Mindent bele!” rigmus, amit a magukat összeszedett hazaiak remek periódussal, óriási fordítással háláltak meg.
A záró felvonásban Boros Márkék nyomban visszavették a vezetést, majd folytatódott az öldöklő harc, a gárdák minden labdáért megbirkóztak. Ez már valóban az idegek tusája volt, szinte mindenkiben ment fel a „pumpa”, ezzel együtt, mégis mindkét fél felnőtt a feladathoz: drámaian izgalmas rangadóról gondoskodott (58-58). Egyértelmű volt: az nyer, aki jobban kordában tudja tartani az indulatait, és nyugodtabb marad. Pavlovic után Körtélyesi és Balázs is kipontozódott, a bakonyiak vezéralakja azért előbb kiosztott egy álompasszt Hegedűsnek, majd búcsúzóul dobott egy triplát (65-61). Hiába volt eksztázis a katlanban, kár volt még temetni a riválist, akik – ahogy a mieink is a találkozó folyamán többször – visszakapaszkodtak (67-66). Két és fél perccel a vége előtt már az akadémistáknál volt az előny, mintha a korábbi felzárkózások felőrölték volna Schéda Martinék erejét, és mintha minden összeesküdött volna ellenük. A vetélytárs apró lépésekben hagyta el őket, de az igazsághoz tartozik, hogy a bírók megint megtörték az ítéleteikkel a hazaiakat. Ennek okán a parketten és a lelátón is forrtak az indulatok, néha már infarktus-közeli volt az állapot. A lepattanó-csatában végül alulmaradt és a mezőnyből csupán harminchárom százalékos pontossággal tüzelt veszprémiek a hajrában hiába próbálkoztak meg mindennel (…mert a győzelem ott lebegett a szemük előtt – a sorsuk a kezükben volt), az állást már nem sikerült megfordítaniuk. Így a kisdöntőben azokkal az oroszlányiakkal viaskodhatnak, akik a másik ágon szintén elvéreztek, s akikkel valójában a fináléban meccseltek volna…
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, elődöntő, 3. mérkőzés:
Hoya-Pannon Egyetem Veszprém–Vasas Akadémia 69-71 (21-25, 15-16, 19-13, 14-17)
Veszprém, 600 néző. Vezette: Tőzsér, Farkas, Vida.
Veszprém: Helmeczi 8/6, Lógár, Kovács S. 16/6, Pavlovic 20, Körtélyesi 19/12. Csere: Schéda 2, Balázs, Schmitz, Hegedűs 4. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Vasas: Moravcsik 18/6, Katona 14/6, Boros 17/6, Andrássy 3/3, Völgyi 8. Csere: Kiss 8, Kovács B. 1, Sólyom 2, Kozma, Barócsi. Vezetőedző: Faragó Péter.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Gratulálok a döntőbe jutott Vasasnak. Az edzői karrierem során olyannal még nem találkoztam, hogy a lefújást követően nem foghattam kezet a játékvezetőkkel, mert azok sebtiben „beszaladtak” az öltözőbe.
