2020. október 30.
//
Alfonz névnap

Újratervezés következhet a veszprémi futballban

2018. június 11. 6:56
Az NB III-ban süllyedt el a veszprémi futball zászlóshajója. Új hajó kell a következő utazáshoz – tudja ezt Szabó Péter, a klub sportigazgatója is, aki változásokat sürget az együttesnél.

Óriási veszteség érte a veszprémi labdarúgást azzal, hogy a felnőtt csapat kizúgott a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságból, amivel egy három évvel ezelőtt elindított értékmentő projekt jutott ezzel vissza a startvonalra.

Emlékeztetőül: 2015 februárjában megszűnt városunkban a felnőtt labdarúgás, mivel az akkori sportvezetés szezon közben visszaléptette a szebb napokat is megélt Veszprém FC-t az NB III küzdelmeitől. A városvezetés támogatásával még a nyáron új klub alakult. A VLS a Felsőörs licenszével rögtön a megyei I. osztályban kezdhetett, amelyet meg is nyert, s az osztályozós párharcot is sikeresen megvívta, kiharcolva ezzel az NB III-as szereplés jogát. A 2016/17-es szezon elején aztán rögtön kiütközött, óriási a szakadék a megyei I. osztály és az NB III között. Ekkor még csodát tudott tenni a másodedzői posztról előre lépő Orbán Tamás, aki egy bravúros tavaszi szerepléssel NB III-ban tudta tartani a bakonyiakat.

Mindössze hat meccset nyert a 2017/18-as kiírásban a VLSMindössze hat meccset nyert a 2017/18-as kiírásban a VLS

– Azt gondoltuk, hogy a sikeres tavaszt produkáló gárdára építve nem lehetnek gondjaink 2017/18-as bajnokságban. Sajnos azonban nem úgy alakultak a meccseink ősszel, ahogy azt elterveztük. Azok a játékosok, akik korábban húzóembernek bizonyultak, ősszel csak elvétve tudták hozni a formájukat, s a többi igazolásunk sem sikerült elég jól. Egy idő után a csapat morálja is bomlásnak indult, ezért döntöttünk az edzőváltás mellett – tekintett vissza a nemrég lezárult bajnokság első felére Szabó Péter sportigazgató. Mint ismeretes, Orbán Tamás székét az a Vágó Attila vette át, aki korábban másodosztályban is dirigált a királynék városában.

Vágó Attila gyakorlatilag új csapatot épített a téli szünet alatt, de a várt lendület vele sem érkezett meg a VLS-hez, amiben közrejátszott az is, hogy Prágai Juraj jogosulatlan szerepeltetése miatt négy pontot levontak a mieinktől. – Az első perctől kezdve nyomás alatt játszott a gárda, s utólag úgy tűnik, túl radikálisan nyúltunk bele a keretbe is. Nem indult jól a szekér, a közvetlen riválisoktól nem tudunk pontot gyűjteni az elején, ez pedig görcsössé tette a fiúkat. Ahogy kezdett összeállni a játékunk, jött néhány eredmény, amely azt mutatta, hogy összejöhet a bennmaradás, de a végére elfogytunk – tette hozzá Szabó Péter, aki kiemelte, morálisan is nagyon rosszkor jött a Magyar Labdarúgó Szövetség pontlevonása. Eközben a klub utánpótláscsapatai sem remekeltek: az U16-os, az U17-es és az U19-es gárda is búcsúzott a másodosztályú utánpótlás bajnokságoktól.

Szabó Péter (archív felvételünkön)Szabó Péter (archív felvételünkön)

A VLS sportigazgatója önkritikusan fogalmazott a csapat várakozásokon aluli teljesítményével kapcsolatban, s azt is megtudtuk, hogy amint biztossá vált a kiesés, felajánlotta lemondását, amelyet nem fogadott el a klub elnöksége. – Sokan hibáztunk, de nem szeretnék senkire sem ujjal mutogatni. Vállalom a saját felelősségemet a kudarcban, hiszen nem tudtam kellően kontroll alatt tartani azokat az ügyeket, amelyek a pontlevonáshoz és a kieséshez vezettek. Változások léptek életbe a csapatnál és továbbiak is várhatóak. Egy biztos, azzal, hogy ismét bizalmat kaptam, kutya kötelességemnek érzem, hogy a lehető legrövidebb úton visszajuttassam ezt az együttest a harmadosztályba. Tisztán látszik, hogy ehhez meg kell újulnunk, ami az utánpótlásunkat is érinteni fogja. Nem tehetjük meg, hogy most féleállunk, s hagyjuk, hogy elvesszen az, amiért eddig dolgoztunk – árulta el Szabó Péter, aki strukturális átszervezést is fontolgat, de további személyi kérdésekről még nem kívánt nyilatkozni.

– Új alakulatot kell építeni, méghozzá úgy, hogy a sikerrel megvívott bajnokság után az osztályozón is esélyesként léphessünk pályára. A jövőben is számítok a veszprémi kötődésű futballistákra ebben a harcban, de még korai konkrétumokról beszélni, hiszen a városvezetésnek, mint legfőbb támogatónknak állást kell foglalnia a jövő évi támogatás összegéről – zárta gondolatait Szabó Péter.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. III. Kerület 15 13 1 1 38 6 32 40
2. Mosonmagyaróvár 15 10 2 3 33 10 23 32
3. Lipót 15 8 3 4 34 27 7 27
4. Sopron 15 8 2 5 22 22 0 26
5. Practical VLS 14 7 5 2 26 18 8 26
6. Tatabánya 13 8 1 4 24 12 12 25
7. Nagykanizsa 15 7 3 5 30 20 10 24
8. Érd 12 7 2 3 19 10 9 23
9. Bicske 15 7 2 6 21 21 0 23
10. Komárom 15 7 2 6 18 19 -1 23
11. Fehérvár II. 15 6 4 5 20 17 3 22
12. Pápa 15 5 3 7 21 22 -1 18
13. Gárdony-Agárd 15 4 5 6 24 31 -7 17
14. Puskás Akadémia II. 15 4 4 7 19 25 -6 16
15. ZTE II. 15 3 6 6 18 28 -10 15
16. Balatonfüred 15 4 2 9 22 33 -11 14
17. BKV Előre 15 3 4 8 18 26 -8 13
18. Ménfőcsanak 15 3 3 9 18 30 -12 12
19. Szabadkikötő 14 3 1 10 21 38 -17 10
20. Nagyatád 14 1 1 12 14 45 -31 4
Utolsó módosítás: 2020. október 26. 11:21
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 18. 2020. november 14. 13:30 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS ZTE II.
labdarúgás férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 17. 2020. november 8. 13:30 Komárom, Molaji Sporttelep Komárom Practical VLS
labdarúgás férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 16. 2020. november 1. 13:30 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Érd ELHALASZTVA
labdarúgás férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 10. 2020. október 28. 13:30 Tatabánya, Grosics Gyula Stadion Tatabánya Practical VLS 0-1
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugat, 2020/2021 15. 2020. október 25. 13:30 Budapest, BKV Stadion BKV Előre VLS Veszprém 0-3
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugat, 2020/2021 14. 2020. október 18. 13:30 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Balatonfüred 2-2
előző események betöltése