Megyeszékhely, kulturális főváros, a királynék városa – sok-sok titulus, mely magasba emeli a mi Veszprémünk méltóságát. Arról azonban ritkán esik szó, hogy valójában milyen kicsi. Kicsike és csonka. Sőt, igazából nemcsak város. Család. Ettől válik olyan hatalmassá, mert itt senkit nem hagynak magára.
S, ha már szó esett a családról: egy kézilabdacsapat is játszhat családként. Nem kötelező, nem is elvárás. De ha a pályán a csapatérdek az egyén érdeke elé kerül, akkor már nem csapatról beszélünk. Ehhez a családhoz csatlakozott több mint tíz esztendővel ezelőtt a magyar válogatottat is megjárt jobbszélső, Tombor Csaba.
Azóta már jó pár év eltelt. Gulyás Péter, az egykori poszttárs a Telekom utánpótlás szakmai igazgatója lett, az egykori „felkaroló”, a jó öreg Perez Carlos „Csárli” már az élvonalbeli alakulat edzőjeként szuperál, míg maga Tombor Csaba, a városi rivális Veszprémi KKFT vezetőedzője lett az NB I/B Nyugati csoportban. A kötelék azonban nem szakadt meg. Portálunk többek között erről is faggatta a trénert, de a célok és a tavaszi nyitány, a Győr elleni szombati (13.00) hazai (DEVM csarnok) rangadó sem maradhatott ki a pakliból.
Tombor Csaba: Ott kell teljesítenünk, ahol számítanak ránk (archív fotó)
– Az első számú riválistól érkezett az új csapatához, okozott ez bármifajta nehézséget? Könnyedén elfogadták az új tanítványai?
– Nem gondolom, hogy a csapatban bárkinek is lett volna ezzel kapcsolatban ellenvetése, hiszen itt a mai napig mindenkinek az az érdeke, hogy fejlődhessen. A fejlődéshez viszont munkára van szükség, Vágó Attila sajnálatos sérülése azonban befolyásolta ezt a folyamatot. Mindig más volt velük, így pedig az edzőnek és a játékosnak sem egyszerű. Az érkezésem azonban állandóságot biztosít a srácoknak, akik ezt kőkeményen meg is hálták: szeretnek, a bizalom pedig egyik oldalról sem marad el.
– És a régi csapata? Nem vették zokon a távozását? Nehéz volt a búcsúzás?
– Az élet már csak ilyen. Én a gyerekeknek is azt mondtam, akikkel együtt dolgoztam a Telekomnál, hogy ne csüggedjetek: ilyen a profi sport, egyszer lent, egyszer fent, egyszer itt, egyszer ott. Természetesen ehhez hozzászokni nem lehet, ahogy tanulni sem. Ehhez alkalmazkodni kell. Aki profi sportoló akar lenni, annak akarva-akaratlanul is tudnia kell kezelni az ilyen helyzeteket. Sajnáltam őket elengedni persze, de az élet nem áll meg. Higgyék el, nagyszerű szakemberektől pontosan ugyanazt az impulzust kapják továbbra is, tehát nagy veszteség nem érte őket a búcsúzásommal.
– El fog jönni a pillanat, hogy a két gárda találkozik egymással a másodosztályú bajnokságban. Mit gondol, milyen érzés lesz?
– Család a család ellen, természetes, hogy nem lesz egyszerű. Lelkileg kíméletlen lesz, hisz éveken át együtt dolgoztam velük. Volt kollégák, volt játékosok… Választásunk azonban nincs. Ott kell teljesítenünk, ahol számítanak ránk.
– Ön belelátott abba a munkába, ami a Telekomnál folyt. Elképzelhetőnek tartja, hogy a VKKFT idővel játékosokat szolgáltasson a Veszprém élvonalbeli alakulatának?
– Ez csakis egy hosszú út, s egy több lépcsős folyamat részeként válhatna valóra. Talán egy átfogó utánpótlásprogram része lehet majd egyszer, egy „lépcső” a „kis Telekom” és az élvonal között. Azonban ez nem az én dolgom. Mindkét klubnál komoly szinten folyik a munka, hozzáértő szakemberek éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a fiatalok fejlődése a legjobb ütemben haladjon.
– Mint új vezetőedző hogy látja, sikerült erősödnie a csapatának?
– Szakmai szemmel tekintve abszolút úgy érzékelem, hogy sikerült erősödnünk. Igazolás terén is sikerrel jártunk: Csurgóról érkezett hozzánk Tóth Attila, aki mondhatni „visszatért”, hiszen a Telekomnál már játszott a kezeim alatt. Érkezésével a támadótaktikai repertoárunk is bővült. Ő pedig jól érzi magát, hisz tudja, hogy hova érkezett.
– Hétvégén a bajnokesélyes Győr csapata ellen kell bizonyítaniuk. Nagy a nyomás az együttesen?
– Nem akarok terhet tenni senkire, de a fiúk már ismernek: minden mérkőzést meg akarok nyerni! Bravúrra készülünk, s óriási sanszunk van, hiszen tudom, hogy milyen képességek rejlenek a tanítványaimban.
– Mik a tavaszi célok, elvárások?
– Minden mérkőzésnek ugyanúgy fogunk nekivágni a tavasz folyamán: nem megnehezíteni akarjuk majd az ellenfeleink dolgát, hanem két vállra fektetni őket. A legfontosabb elvárás azonban mindenekelőtt az, hogy fejlődjünk. S beépítsük azt a sok-sok tehetséges fiatalt, akik hála Istennek a klubunk rendelkezésre állnak, hogy idővel a magyar kézilabda meghatározó játékosaivá válhassanak. Vannak célkitűzéseim egyénekre szabva, de azt majd az idő és a tenni akarás igazítja, hogy ki és mit tud megvalósítani ezekből. Ami lényeges, hogy én bízom bennük, s ezt ők is pontosan tudják.
