Kérem, engedjék meg nekem, hogy egy személyes emlékemet is megosszam önökkel. Máig jól emlékszem arra a napra, amikor belefogtam az újságírás rejtelmeibe. Kellemes, napsugaras péntek délután volt, én pedig, hogy elkészítsem életem első tudósítását, célba vettem a Városi Stadiont, ahol a VLS Veszprém a Tihanyi FC-t fogadta. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nem volt tele a stadion, de ő ott volt. Sikos László bizony ott volt.
Kicsit talán izzadt is a homlokom, hogy vajon mi fog kisülni belőle, amikor egyszer csak hozzám szólt. – Összeállításod van? – kérdezte kuncogó kedvességgel. – Van-van köszönöm! – Akkor nem lehet gond! – felelte nyugalmat sugallva Laci bácsi. Akit ha hiszik, ha nem, teljesen véletlenül pont a hetvenegyedik születésnapján keresett meg pénteken a vehirsport.hu, hogy meséljen róla, hogyan is kezdődött a pályafutása.
– Akárcsak te, én is máig jól emlékszem pályafutásom első pillanataira… Régen történt, amikor még Szombathelyre jártam a gépipartechnikumra. Tudniillik az egyik osztálytársam a Szombathelyi Dózsában futballozott. Mi pedig, hogy elüssük az időt a kollégiumban, természetesen ugyanúgy futballozgattunk. Aztán egyszer megtörtént az eset, hogy a dózsások nem voltak meg. Úgyhogy vettem a bátorságot és hamis igazolással beszálltam közéjük. A csapat pedig az én gólommal nyert 1-0-ra! – emlékezett vissza kövér mosollyal az arcán a Megyei Labdarúgó Igazgatóság versenybizottságának meghatározó alakja, szövetségi ellenőre, valamint városunk futsal egyesületének elnökségi tagja.
Akit a katonaság sodort a királynék városába, ugyanis 1967-69-ig itt szolgált szeretett városunkban, ahol később le is telepedett, s megkezdte edzői pályafutását is. – Abban az időben még nem gondoltam rá, hogy a labdarúgásnak ekkora szerepe lesz az életemben. Családalapítás előtt álltam, nem tudhattam, hogy mit tartogat a jövő. A családom azonban elfogadta, hogy én ennyire szeretem a labdarúgást. A feleségem mindig mellettem állt, nem volt olyan gond, hogy most hova megyek, vagy miért megyek. Az ebédet is mindig idő előtt elkészítette hétvégén, hogy én is ehessek, hiszen tudta, hogy időben oda kellett érnem a mérkőzésekre – mesélt továbbra is boldogan a Bakony Vegyész utánpótláscsapatának, illetve a serdülő és ifi megyei válogatottnak egykori csapatvezetője.
Sikos László az idei évi hagyományos sportévnyitó ünnepségen Veszprém város sportjáért kitüntetést vehetett át Porga Gyula polgármestertől. – Őszinte leszek: nagyon jót tett a lelkemnek ez az elismerés. Különösen, hogy Porga Gyula adta át a díjat, hiszen négy-öt éven keresztül dolgozhattam vele együtt a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetségnél, amikor még ő volt a főtitkár. Így nyugodtan mondhatom azt, hogy régi barátság fűz hozzá és nagyon jól esett, hogy gondolt rám! – hálálta meg az elismerést Sikos László.
Látván, hogy Laci bácsi nyugdíjasként is mennyit segít a veszprémi futballtársadalmon, azt is bátorkodtuk megkérdezni tőle, hogy mi lehet a hosszú, boldog élet titka. – Hetvenegy esztendős lettem pont a mai napon, de ami fontos, hogy a családom támogatása nélkül nem lehetne ennyi szép emlékem. Van két gyermekem és hét gyönyörű unokám, akikkel időnként még én is leállok passzolgatni, már amennyire még tudok, hiszen most már megkerülnek kétszer, mivel gyorsabbak, mint én. De ez teszi széppé a történetet, hogy így egy kicsit talán én is fiatalabbnak érezhetem magam.
Feltettünk még egy utolsó, talán furcsának is tűnhető kérdést Laci bácsinak, miszerint ha a jóságra kellene mondania egy szinonimát, akkor mi lenne az? Gondolkodás nélkül felelte azt, hogy segíteni. Segíteni, amíg csak az egészsége engedi. Közben pedig mi is rátaláltunk egy „szinonimára”…