A vendégek nem számítottak könnyű összecsapásra, ennek megfelelően a harmadik percben még csak kettő–kettőt mutatott az eredményjelző-tábla, a kosárszegény – és hektikus jelenetekkel tarkított – periódusban eladott labdákat, elrontott közeli és távoli kísérleteket, illetve faultokat jegyezhettünk fel „gólok” helyett. A mieink az alacsony színvonalú szakaszból előbb kaptak lábra: kezdtek rálelni a találatszerző formájukra, ráadásul rossz döntésekre és dobásokra kényszerítették a felsőházi play-offba vágyó hazaiakat (2-10). A sokat hibázott rivális hiába kért időt, nem tudott mit kezdeni a – palánkok alatt is acélosabb – veszprémiek védekezésével, csak ritkán voltak képesek váratlant húzni (6-14). Ha „semleges szemüvegen” keresztül figyeltük volna a párharcot, abba a hetedik perctől költözött élet, pörögtek fel az eseményei (…a budafokiak az addiginál nagyobb elánnal viaskodtak), de erre jól reagáltak az etap végét „megnyomó” Szabó Péterék, akik próbálták féken tartani a másik oldalt (11-19).
Az egyetemisták a következő negyedben ott folytatták, ahol a rövid szünet előtt abbahagyták, egyértelműen átvették az irányítást, vagyis esetükben működött a megbeszélt taktika (11-25). Diktálták a tempót, domináltak a „festékben” (…az ellenakciókból pedig eredményesek voltak); mivel a védekezésbe is sok energiát fektettek, Károly-edző tanítványai inkább kintről próbálkoztak – eleinte kevés sikerrel (14-32). A listavezető ekkortájt könnyen olvasta a huszonkettedik kerületiek előadását, érvényre juttatta az elképzeléseit, miszerint ismerik a diadal receptjét, lévén, a szezonban hat, illetve nyolc ponttal páholták el az ellent (16-36). Ha nem a budafokiak álltak volna a túlsó térfélen, a maroknyi vendégtábor elégedetten dől hátra a székében, ám néhányukban felsejlettek az imént említett, nyögvenyelős viadalok. Kár is volt az egymás elleni ütközetek emlékét felidézni, mert az ex-veszprémi Jilling László és Puszta Dávid úgy gondolta, hogy megmutatja az egykori kenyéradójának, hogy van még bennük kurázsi, a hazaiak a vezérletükkel nem tettek le arról, hogy meglepetést szerezzenek (22-36). Ezekben a percekben úgy ment nekik, mint akiket felhúztak, az alkalmazottaik egymás után találtak be kintről, a jelentős hátrányukat ledolgozták – és felzárkóztak (30-36). Mivel az egyetemisták leblokkoltak, a pálya minden szegletéből pontatlanul céloztak, a hazai triplákat pedig nem tudták kivédeni, Mérész-mester időt kért. Az eligazítást követően ugyan megtörték a hatperces gólcsendjüket, de a tizenhét–nullás rohamot repesztett budafokiak immár tartották magukat, a hármasaikkal szétlőtték a kábulatból éledezett műhelyünk állásait (…még szerencse, hogy a büntetődobásokkal meggyűlt a bajuk; 39-41).
A fordulás után még macerásabb volt felőrölni az ellenállásukat, hiszen a második félidő elején rögtön kiegyenlítettek. Noha a sportolóink később újra lépéselőnybe kerültek (47-52), az ellent nem sikerült leszakítani magukról, a játékosaikban égett a bizonyítási vágy, a lefújásig tizenhárom lepattanót gyűjtött Horváth Mártonnal is alig bírtak, aki centerként kihasználta a magassági és súlyfölényét (51-52). A csapatok egy darabig kéz a kézben lépdeltek előre, közönségszórakoztató volt a csata, tudniillik futószalagon potyogtak a kosarak (56-56). A vendégek szakmai stábja kisvártatva megint magához rendelte a – kintről húszszázalékos pontossággal tüzelt – legénységét, mivel a mérkőzés nem a koncepcióik szerint haladt, több párharcot is elvesztettek, a keresnivalót talált vetélytárs okkal mosolyoghatott (62-58). Mérész-edző egyszerre bíztatta és nyugtatta a megszorongatott övéit, akik állták a sarat, de a helyi szurkolók hangja is megjött, látván, hogy a kedvenceik megérezték a vérszagot és nagyvadat akartak ejteni (62-62).
Egypontos hazai vezetésről indult a záró felvonás, ami a nyitó negyed elejét idézte: három percig nem esett kosár, sok volt a hiba, aztán a csapatként működött kosárlabdázóink egymásba kapaszkodtak és felelősségteljesebb teljesítményt nyújtva javítottak a helyzetkihasználásukon (66-70). Kovács Ádámék jól kezelték a szituációt: a pontokért megharcoltak, a másik oldalon pedig nem engedtek teret az öt percig „lenémított” riválisnak, igyekeztek kioltani az erősségeiket (68-75). A bakonyiak összekapták magukat, visszatértek a helyes útra, újra úgy védekeztek, ahogy a bajnoki egésze során szerettek volna. Két és fél perccel a vége előtt Kerkai Ákos pillanatai következtek, de ami még fontosabb volt: a társaival nem engedték játékba lendülni – a kintről próbálkozott, a meccset apróbb szabálytalanságokkal tördelt – Tursics Krisztiánékat, összességében sikeresen óvták a gyűrűjüket (78-88). Az addig több holtponton átesett Hoya-mezesek a hajrában rutinosan tartották az előnyüket, a papírforma szerint éltek a lehetőséggel, a derekasan helytállt hazaiak pedig tudták: innen nincs visszaút.
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 24. forduló:
Budafoki KK–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 81-90 (11-21, 32-24, 23-20, 15-25)
Budapest, 200 néző. Vezette: dr. Szakáll, Surányi, Sentényi.
Budafok: Kiss, Tursics 14/12, Puszta 21/3, Varga 8, Horváth 8. Csere: Lados 3, Fehér 2, Nagy 6, Jilling 16/12, Mészáros 3. Vezetőedző: Károly Máté.
Veszprém: Szabó 20/3, Madár 7/3, Pavlovic 12, Kovács 14, Völgyi 10. Csere: Körtélyesi 13/3, Kerkai 9/3, Szűcs 5/3. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Már várjuk az alapszakasz végét, hogy kicsit szusszanhassunk, mert ugyan Körtélyesi Gergely játékra jelentkezett, még nem teljesen egészséges, miközben Völgyi Marcell és Madár András a térdével bajlódik, Kerkai pedig a lábujjával. A játékosaimnak pihenésre lenne szüksége. A mai mérkőzés második félidejében védekezést váltottunk, de a sikerhez a jókor jött külső dobásaink is kellettek.
