Hat évvel ezelőtt vissza nem utasítható ajánlattal „nyerőembernek” hozták el Momir Ilicset Kielből Veszprémbe. Nem kellett sokáig győzködni, mert maga a szerb kézilabdázó is úgy gondolta, hogy a harmadik Bajnokok Ligája aranyérmét a magyar bajnokcsapattal nyerheti meg. Több oka is volt annak, hogy nem így történt, így a hamarosan elköszönő „Momónak” csupán hatvan napja, illetve egy dobása maradt a „magyar álom” beteljesüléséhez.
Ahhoz, hogy ez valóban be is következhessen, a Telekom Veszprémnek először is túl kell lépnie a Flensburg-Handewitt együttesén, amelyet a negyeddöntő első találkozóján lenyűgöző második félidővel hat góllal sikerült legyőznie. Nem mellékesen a német bajnokaspiráns otthonában.
Momir Ilics utolsó hazai BL-meccsére készül (archív fotó)
Nem lefutott a visszavágó
– Úgy mentünk ki a pályára, hogy a németeknek áll a zászló, de ha mi diktáljuk a tempót, és azt játsszuk, amit kiterveltünk, legfeljebb egy gól dönthet, ide vagy oda. Ami ezek után a pályán következett, arra túlzás nélkül mondhatom, hogy minden idők egyik, ha nem a legjobb meccsét abszolváltuk. Miközben mi kitűnőre vizsgáztunk, az ellenfél belefutott egy kellemetlen fiaskóba. Biztos vagyok abban, hogy a szombati visszavágó ennek ellenére sem tekinthető lefutottnak. Hiába a hazai pálya, pontosan ezért fog hatalmas nyomás nehezedni ránk, miközben a német csapat játékosainak a fejében bizonyára az jár majd, hogy rosszabb már nem történhet velük, mint a múlt héten csalódott szurkolótáborúk nem kis bánatára. Bízom a kettős győzelemben, de mindenkinek arra kell felkészülnie, hogy a négyes döntőbe jutásért keservesen meg kell majd harcolnunk. Ha sikerrel járunk, már előbbre tartunk, mint tavaly, amikor a legjobb tizenhat között buktunk el, de az igazi erőpróba csak ezután következik – nyilatkozta az idény végén – remélhetőleg csak a kölni BL-finálét követően – Veszprémtől elköszönő Momir Ilics az SzPress Hírszolgálatnak.
Megszerette Veszprémet
Az már hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy a veszprémi klubvezetőség nem szándékozik újabb egy- vagy kétéves szerződést aláírni a 37. életévét betöltött – a csapatkapitány Nagy Lászlónál egy évvel fiatalabb – kézilabdázóval, aki ma is képes csodálatos gólokat lőni és mesterien helyzetbe hozni a társait, ám maga is elismeri, hogy a csúcson már túljutott.
– Szerettem Veszprémben játszani, kedvemre való volt a környezet, élveztem a szurkolótáborunk szeretetét. Három éve a feleségemmel és a kisfiammal együtt a magyar állampolgári esküt is letettük, de az is igaz, hogy az elmúlt évek nem kizárólag a sikerekről és a békés nyugalomról szóltak. Ha úgy vesszük, hogy sorozatban négyszer is bejutottunk a BL négy legjobb csapata közé, kétszer döntőt is játszottunk, én pedig 2014-ben és 2015-ben is a sorozat gólkirálya lettem, akkor a mérleg nyelve a „jó” felé billen. Ha viszont a kilencgólos előnyről elbukott 2016-as BL-döntőre gondolunk, vagy arra, hogy tavaly még a legjobb nyolc közé sem jutottunk be, a jelző máris átfordul a „rossz” irányába. Küzdelmes hat évre tekintek vissza, edzőcserékre, kisebb-nagyobb válságokra, ezért is reménykedek abban, hogy a hajrá minden rosszat felülír.
Az igazán jó hajrát az jelentené a Telekom Veszprém számára, ha sikerülne visszahódítania a magyar bajnoki címet a Szegedtől, majd június elsején és másodikán története első BL címét is kiérdemelné.
Végállomás a Bundesligában?
– Valóban ez az ideális forgatókönyv, a rosszabbakról még említést sem tennék. Elhatároztam, hogy még egy, és semmiképpen sem két esztendőt vállalok a pályán, aztán megpróbálok edzőként dolgozni. Hogy abból mi sülhet ki, bevallom, sejtelmem sincs. Egyelőre a lehető legjobb klubváltás előkészítésén ügyködök, de már csak legfeljebb tíz napig. Magyar klubbal nem tárgyaltam, a külföldi ajánlatok között viszont német is akad, így előfordulhat, hogy újra egy Bundesligában szereplő együtteshez csatlakozok, és onnan vonulok vissza – mondta befejezésül Momir Ilics, aki nem ritkán rangadókat és tétmérkőzéseket döntött el a góljaival, magyar klubját mindvégig alázattal szolgálva.
