2019. december 6. // Miklós névnap

Ülj le mellém, valamit mondok... kendőzetlenül beszélgettünk a Tankcsapdával

Harminc éve formálják a magyar rockzenét, közben megszületett közel 200 dal és 14 album. Egymásról, a zenéről, a közönségről, a kritikusokról és a közelgő veszprémi nagy koncertről is faggattuk a Tankcsapda tagjait.

Debrecenből indultak 30 évvel ezelőtt, de országos és európai turnék ide, tengerentúli fellépések oda, a Tankcsapda tagjai a mai napig oda térnek haza. Most viszont a veszprémi Hangvillában találkoztunk és ültünk le beszélgetni, Lukács Laci, Fejes Tomi és Sidlovics Gábor (Sidi) pedig tabuk nélkül, őszintén válaszoltak minden kérdésünkre.

 

Ha nem bánjátok, ez nem egy olyan beszélgetés lesz, ahol kizárólag a mögöttetek hagyott három évtizedet elevenítjük fel.

Lukács: Rendben. Köszi!

Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy amikor 30 évvel ezelőtt megalapítottátok a Tankcsapdát, milyen célok és álmok lebegtek előttetek? Nagyszínpadok? Külföldi turnék?

Lukács: Aktuálisan az, hogy hogyan jutunk hozzá a következő sörhöz. De komolyra fordítva a szót, szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy már bőven a Tankcsapda előtt, 13-14 évesen a tükör előtt egy dobozgitárral is azt képzeltük el, hogy majd egyszer egy nagy banda tagjai leszünk, és Magyarországtól Amerikáig megváltjuk a világot. Ha a világot nem is sikerült megváltani a Tankcsapdával, de igyekszünk az álmainkat a lehető legjobban megélni, megvalósítani.

És közben a Tankcsapda a magyar rock'n roll meghatározó együttese lett. Érzitek annak a felelősségét, hogy amit csináltok, az akaratlanul is befolyásolja, formálja a magyar rockzenének az irányát, hogy egyfajta viszonyítási pont vagytok?

Tomi: Ez az idővel jár együtt. Ezeket a címkéket nem lehet megszerezni, hanem idővel rád akasztják. A jót is és a rosszat is. Ha az emberek azt látják, hogy évtizedeken át hiteles és önazonos tudsz maradni, akkor ezt a közönség díjazza. Felelősséget ebben én nem veszek a vállamra, hiszen akkor - ha te azt gondolod, hogy egy meghatározó ember vagy, és egy képnek meg akarsz felelni - az önazonosság azonnal megszűnik. Sokkal jobb az, hogy ugyanazok a kattant hülye gyerekek lehetünk, akik kezdték ezt az egészet, és a sikerek után maximum a körülöttünk lévő körülmények változtak meg.

Lukács: Ha ez a felelősségvállalás, amiről szó van, tudatos lenne, az rossz útra vinne minket. Ha azért szeretnek minket, mert ilyenek vagyunk, akkor azt is el kell fogadni, hogy néha csinálunk olyat, ami nem mindenkinek tetszik, de ha nekünk igen, akkor azok is tisztán mi vagyunk.

Tomi: Azzal még kiegészíteném, hogy ha valakinek nem tetszik, amit és ahogyan csinálunk, attól mi még nem fogunk változtatni rajta.

Sidi: De haragudni sem fogunk érte, ez mindenkinek a saját véleménye, nekünk is megvan a sajátunk.

Volt rá példa az évek során, hogy valaki mégis „korlátozni” akart titeket? Főleg koncertszervezőkre gondolok, akik esetleg megkértek, hogy pár keményebb dalt vegyetek ki a repertoárból.

Sidi: Inkább olyan kérések szoktak lenni, hogy ezt, vagy azt mindenképpen játsszátok.

Tomi: Léptünk már fel augusztus 20-ai állami ünnepségen is, de akkor sem volt ilyen kérés. Nem is lehetett volna, mert mi az elején elmondtuk, hogy milyen feltételekkel lépünk fel. Senkinek egy szava sem volt, sem előtte, sem utána. Tudni kell rólunk, hogy nekünk nincs producerünk, kiadónk, menedzsmentünk, nincs olyan ember, aki megmondhatja, hogy mit csinálhatunk és mit nem. Mi egy rohadtul szabad banda vagyunk. Pont ezért a zenekart soha nem próbálták meg cenzúrázni, mivel egyszerűen nem lehet.

Amellett, hogy zenekarként ezt a szabadságot követitek, többször elmondtátok, hogy családtagként tekintetek egymásra. De tudjuk, hogy minden családban vannak összezörrenések. Nálatok mi szokott lenni a vita tárgya?

Lukács: A Tankcsapda azért tud ilyen sikeres lenni, mert a zenekar szekerét mindannyian egy irányba toljuk. Viták abban szoktak lenni, hogy ezt a valóságban hogyan is kéne megvalósítani, de ilyenkor is az a cél, hogy megértsük egymást, nem pedig az, hogy a másik érvelését agyoncsapjuk. Ez tudja előre vinni a zenekart.

Sidi: Nagyon fontos, hogy ha valamelyikünkkel nem értünk egyet és egyikőnk kritikát kap a többiektől, az is őérte és a zenekarért van. Egymás egóját is kezelni kell azért a célért, amit Laci mondott: hogy előre haladjon a zenekar.

Tomi: Ez az egész ugyanolyan, mint a testvéreknél. Lehet néha úgy érzed, hogy utálod a tesódat és szíved szerint megütnéd, de ha valaki más meri bántani, te lennél az első aki odaáll megvédeni.

Készült egy könyv is erről, pontosabban a zenekar elmúlt hét évéről. Óvatosan kérdezem, mert sejtem a választ, de Liliput Hollywood – A kendőzetlen igazság ugye szintén nem csupán egy hét évet felölelő memoár?

Lukács: Általában a zenekarok, ha jubilálnak, akkor olyan könyveket szoktak kiadni, amelyben visszatekintenek, sztorizgatnak, merengenek ők maguk és a zenésztársak az elmúlt időkön habos-babos formában. Ezt a könyvet, aki elolvassa, az egy igazi pofán vágást kockáztat meg. Nem az egyes történetek miatt, hanem mert az egész egy olyan őszinte megnyilvánulás mindhármunk részéről, ami eddig még nem volt. Kendőzetlenül beszélünk benne magunkról, egymásról, a közönségről, az életfelfogásunkról. Olyan dolgokat hozunk a felszínre, amit nem hogy a zenekarok, de még az átlagemberek sem szoktak egyszerűen megfogalmazni és a világ elé tárni. A könyv létrejöttében egyébként egy képzett pszichoterapeuta is segített. Ezzel a „pszichonénivel” ültünk le külön-külön és órákat beszélgettünk. Az ezekből szerkesztett anyag is bekerült a könyvbe.

Tomi: Az igazság néha tényleg fáj, de akkor is ki kell mondani. Ebben a könyvben pedig totálisan lemossuk magunkról mindazt, amit az elmúlt 30 évben a média adott esetben ránk ragasztott. Ezért lehet, hogy néhány embernek, aki elolvassa csalódás lesz, mert nem egy ilyen imázs élt bennük rólunk, de a felocsúdás után egy sokkal tisztább képet fog kapni a Tankcsapdáról.

Sidi: A könyv lektora például megkérdezte, hogy komolyan gondoljuk-e, hogy ez megjelenjen, mert ha elolvassuk egymásról, amit mondtunk, fel fog bomlani az együttes. Júniusban jelent meg a könyv és máig itt vagyunk együtt.

Feladtátok a leckét a kritikusaitoknak. Hiszen a Tankcsapdáról mindenkinek megvan a véleménye és sokan hangot is adnak, pró és kontra egyaránt. Főleg ha kiadtok egy új albumot, vagy csináltok valami formabontót a zenei világban.

Lukács: A zenekritikusokkal semmi bajunk nincs, olvastunk már baromi jó kritikát is a Tankcsapdáról, ami pedig összességében negatív képet festett az aktuális lemezünkről. A probléma azokkal a frusztrált emberekkel van, akik otthon ülnek a fotelben, fogalmuk sincs a rockzenéről, de azért beledumálnak mindenbe. Ők szoktak kitalálni olyan marhaságokat is, mint hogy a Tankcsapda eladta magát, és hogy állítólag milyen durva sztárallűrjeink vannak.

Vannak egyébként sztárallűrjeitek?

Tomi: Ló****t vannak! A legújabb albumon a Szevasz öcsém c. számban van egy olyan sor, amit sokan a kritikusok közül magukra vettek: A sok f**z meg elemez, hogy milyen a lemez. Pedig alapvetően nem is nekik szól, de erre szokták azt mondani, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Egyébként meg lehet nézni, hogy 1994 óta mindig azt mondják, hogy a legújabb albumunk milyen rossz. Aztán amikor kijön a következő lemez, akkor az előzőt rehabilitálják és az lesz a mérföldkő, de a legújabb akkor is egy sz*r.

Engedjük el a kritikusokat, inkább beszéljünk arról, hogy mik azok a tényezők, amik inspirálnak titeket, hogy új dolgokat alkossatok meg? Akár a zenében, akár a színpadi produkcióban.

Lukács: Egy biztos, az nem megy, hogy leülünk egyik reggel és azt mondjuk: na, most megújulunk. Rengeteg impulzus ér minket, merítünk más zenékből, beszélgetésekből, közös élményekből. Ezek pedig leképeződnek a zenében is, de ez már szinte ösztönösen jön. Más dolog a színpadi show. Azt már sokkal tudatosabban csináljuk, de ott is igyekszünk belenyúlni olyan dolgokba, amik eddig nem voltak jellemzőek Magyarországon, pláne nem egy rockegyüttes kapcsán.

Tomi: Azt szoktuk mondani, hogy az az imidzsünk, hogy nincs imidzsünk. Nem találjuk ki előre a lépéseket, nem tervezzük meg, hogy mit fogunk felvenni vagy, hogy most milyen számokat fogunk írni. Pont emiatt nem kell görcsösen megújulni, mert mindez magában hordozza a folyamatos megújulást.

A közönség összetétele mennyire követi ezt a megújulást? Manapság kik látogatják a koncertjeiteket?

Sidi: Van egy erős kemény mag, akik mindenhova követnek minket, de ők annyira, hogy akár még Ausztráliába is eljöttek velünk. Viccesen mondtuk is nekik, hogy hiába jött el a Tankcsapda egy másik országba, olyan mintha otthon lennénk. Egyébként nagyon vegyes a közönség. A legjobb viszont az, hogy az első sorban szinte mindig fiatalok vannak. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan lesznek új rajongóink, olyanok is, akik még meg sem születtek, amikor a Tankcsapda már bőven túl volt jó pár lemezen.

Tomi: Ez egy nagy vegyes felvágott. A tornacipős rockerektől a cégvezető formákon át, anya apa, nagypapa, unoka, mindenki megfordul a koncertjeinken. Nem lehet tipizálni a közönségünket.

Lukács: Egyébként nagyon pontosan le lehetne rajzolni a színpad előtti képet. Az első sorok tényleg mindig a fiataloké, aztán eltelik pár év és ők hátrébb kerülnek a sorban, hat évvel később már keverőpult előtt vannak, tíz év múlva mellette, tizenöt év múlva pedig már a lelátón a feleségeikkel.

fotó: Tankcsapda (Facebook)fotó: Tankcsapda (Facebook)

Ezt majd ellenőrizzük a novemberi veszprémi koncerteteken. Ami szintén nem egy megszokott fellépés lesz, hiszen egy körszínpadon, a Veszprém Aréna közepén léptek fel. Ezt hogy kell elképzelni?

Lukács: Képzelj el egy „boksz-ringet”, amit körülvesz a közönség. Ez lesz a színpad és Sidivel folyamatosan mozgunk minden irányba, Tomi pedig a dobok mögött az egész koncert alatt egy dobogón ül, ami a valóságban is forogni fog. Így nem csak a koncert alatt, hanem akár egy dal közben is mozoghatunk. Első refrénig az egyik oldalon zúzzuk, utána a másikon folytatjuk. Így egy kicsit mi is kizökkenünk a komfortzónánkból, de ettől lesz baromi jó a koncert.

Hajas Bálint
Domján Attila
2019. december 6. // Miklós névnap