2020. augusztus 11. // Zsuzsanna névnap

Varga Gréta éremre pályázott az ifjúsági Eb-n, törölték a versenyt

A veszprémi SVSE 16 éves akadályfutója, Varga Gréta a nagyszerű fedett pályás szezonja után joggal reménykedhetett az ifjúsági Európa-bajnokság dobogójában, amíg az eseményt el nem törölték a koronavírus-járvány miatt.

Joggal lehet csalódott fő versenyének eltörlése után, hiszen meseszerű fedett pályás szezont produkált a veszprémi SVSE színeiben versenyző 16 éves Varga Gréta, aki az elmúlt hónapokban 1500 méteren ifi, 3000 méteren ifi és juniorcsúcsot is döntött. Előbbi távon Pozsonyban elért 4:24.00-s ideje, valamint utóbbin teljesített 9:24.99-es futása is a korosztály fedett pályás világranglistájának élére repítette, sőt a 3000 méteres rekord mellé magyar felnőttbajnoki cím is járt a budapesti BOK-csarnokban.

Ám a tervek szerint ez csak a kezdet volt, és mondjuk úgy, biztató alap az idei fő viadalra, a júliusra kiírt, olaszországi Rietiben várt ifjúsági Európa-bajnokságra. Az Eb-n Tóthné Stupián Anikó tanítványa fő számában, 2000 méter akadályon szerette volna megméretni magát a tavalyi, bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szerzett ezüstérme után. Az U18-asok kontinensviadalát azonban a koronavírus-járvány miatt nem csupán elhalasztotta a nemzetközi szövetség, hanem törölte a naptárból. Az előjeleket és a többiek eredményeit nézve, a döntés minden bizonnyal érembe került a balatonakarattyai versenyzőnek.

Varga Gréta korosztályos és felnőttbajnoki címet is szerzett fedett pályán - Fotó: Pesti JánosVarga Gréta korosztályos és felnőttbajnoki címet is szerzett fedett pályán - Fotó: Pesti János

Nehezen tudok bármit is mondani. Nagyon rosszul érintett a hír, hiszen régóta az ifjúsági Európa-bajnokságra készültünk. Először abban bíztam, hogy csak elhalasztják és később megrendezik, de a törlés igen fájó. A legrosszabb az benne, hogy valóban a dobogó lett volna a cél, és ez elég reálisnak tűnt. Próbálom még kicsit emésztgetni, és bízom benne, hogy minél hamarabb újra versenyezhetünk. Arra gondolok, ha vége lesz a járványnak, akkor minden megint jóra fordul. A junior-világbajnokságot halasztották, remélhetőleg ott tudok majd indulni. Csak persze, nem ugyanazokkal az esélyekkel, mint az Eb-n.

Gréta 2000 akadályon múlt év májusában, Debrecenben futott 6:41.69-es egyéni legjobb ideje az U18-as európai ranglista második helyét érte tavaly, a világranglistán hatodikként zárt. Az akkor egyedüli európaiként őt megelőző német Dörfel azóta már a juniorok közé „öregedett”, és aki ugyanúgy 2003-as születésűként követte a magyar lányt, az a majdnem hat másodperccel elmaradt norvég Alvik volt. A legutóbbi, 2018-ban Győrben rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon ez az egyéni rekord a negyedik helyet jelentette volna, de Gréta év elején mutatott formája után nem kevés „időkozmetikázással” számolhattunk.

Ha a versenyző 2019-es fedett pályás eredményeit viszonyítjuk az ideihez, akkor 1500 méteren majd’ tizenkettő, 3000 méteren több mint negyvenkettő (!) másodpercet javított egy év alatt. Dióhéjban ennyit az ifi Európa-bajnokságon való éremesélyről. A munka azonban nem áll meg.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert hetente két-három alkalommal tudok edzeni a pályánkon Veszprémben. Ilyenkor minden szigorú szabályt betartva váltjuk egymást a versenyzőkkel a rekortánon. Alapesetben naponta ott készülök, most az idő többi részében otthon. A fedett pályás szezon után nem maradt sok hiányérzetem, bízom benne, ez a szabadtéren is így lesz. Az év eleji eredményeimből sok erőt és motivációt merítek, és ha minden jól megy, talán év végén még el tudok menni a mezei futó Európa-bajnokságra.

A mezei futó Eb-n, ahogyan tavaly decemberben, idén is a juniormezőnyben indulna a fiatal atlétalány. Akkor a négy-öt évvel idősebbek között a bravúros hetedik helyen végzett a portugáliai U20-as világbajnokságon, szóval minden tekintetben rászolgált az év legjobb ifjúsági leányversenyzőjének járó szövetségi elismerésre.

vehir.hu

További cikkek

Az SVSE volt a legeredményesebb vidéki klub
Az SVSE volt a legeredményesebb vidéki klub
A tudatos felkészülésüknek köszönhetően a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) atlétái tizenegy éremmel térhettek haza a Budapesten hétvégén rendezett 125. Atlétikai Magyar Bajnokságról.
Szinte még gyermek, mégis a VEDAC legjobbja
Szinte még gyermek, mégis a VEDAC legjobbja
Kövér Fanni a fővárosban hétvégén rendezett 125. Atlétikai Magyar Bajnokságon gerelyhajításban ezüstérmet, míg diszkoszvetésben bronzérmet szerzett. Máhl Krisztián és Mozsdényi Dávid tizenhat éves tanítványa a felnőttek mezőnyében is a VEDAC legeredményesebb atlétájának számított.
Meghalt három beteg, harmincöttel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt három beteg, harmincöttel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt három krónikus beteg és harmincöttel, 4731-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Megyénkben is átlépte a 100-at a megbetegedések száma
Megyénkben is átlépte a 100-at a megbetegedések száma
Vasárnapra újabb 43 embernél mutatták ki a koronavírus megbetegedést Magyarországon, Veszprém megyében pedig 11 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a vírus kirobbanása óta 108 ilyen esetről tudunk. Jó hír, hogy nincs újabb elhunyt.
A veszprémi sellőlány nem a hangjával csábít
A veszprémi sellőlány nem a hangjával csábít
Ariel, Ficánka, Sebastian – bizonyára ismerősen csengnek a nevek. Esetünkben azonban nem a Kis Hableányról, hanem egy igaz történetről lesz szó. A veszprémi születésű Eszes Fanni ugyanis az első magyar sellőlány, aki nem mellesleg már világversenyen is képviselte hazánkat.
2020. augusztus 11. // Zsuzsanna névnap