Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pizzát és gyümölcsöt vásároltak, gyűjtést szerveztek a futsalcsapat ultrái

2020. április 30. 17:58
Az 1. Futsal Club Veszprém szurkolói áprilisban hetente támogatták élelmiszerrel az egészségügyben dolgozókat. A Csolnoky Ferenc Kórház és a Veszprémi Mentőállomás részére az ultrák gyűjtést, jótékonysági licitet is szerveztek, amelyek hétfő estig tartanak.

Hogy is szól a mondás?

Attól, hogy ad, még senki nem lett szegényebb!

– valahogy így érezhettek a Veszprém Ultras szurkolócsoport tagjai is, amikor a márciusi "nyílt levelük" után először látogatták meg a Cholnoky Ferenc Kórház dolgozóit, hogy kitartó munkájukat lehetőségeikhez mérten húsz doboz pizzával hálálják meg.

Kapcsolódó cikk
Futsal hiányában az egészségügyben dolgozókat éltették
Fáklyákat gyújtva, csendesen, egymásra vigyázva éltették pénteken este az egészségügyben dolgozókat a veszprémi futsalcsapat ultrái. A szurkolók ezt követően a saját kezükkel készített molinót – melyen az áll, hogy „orvosok, ápolók hősök vagytok!” – kifeszítették a Csolnoky Ferenc Kórházzal szemben, ezzel is kifejezve tiszteletüket, köszönetüket.

Mint ismert, hazánkban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben már lassan két hónapja döntésképtelen: a bajnokságokat egyelőre még mindig nem nyilvánították befejezetté, jelenleg a korábbi felfüggesztés van életben. 

A szurkolók azonban ezzel mit sem törődve elhatározták, így vagy úgy, de ők nem maradnak tétlenül. Ahogy a játékosok sem: Tar Tamás és társai ugyanis közel tízezer maszkot osztottak szét a városban, míg az ultrák áprilisban városunk mentőállomását, a kórház intenzívosztályát, a sürgősségit, majd a gyermekosztályt is meglátogatták.

Ami azt jelenti, hogy a húszfős csoport eddig 

száz doboz pizza mellett számtalan kartonnyi ásványvízzel, üdítővel, kávéval, valamint közel egy mázsa gyümölccsel is segített.

Arról nem is beszélve, hogy a futsalcsapattal közösen gyűjtést, és jótékonysági licitet is szerveztek hivatalos közösségi felületükön az említett két intézmény részére:

A felajánlott tárgy egy solnhofeni mészkő mozaik, melyet az egyik szurkoló, Sári László saját kezeivel készített. 

Megkeresésünkre a szurkolók hangsúlyozták, ha erejük engedi, akkor egészen a vírushelyzet végéig folytatják a küldetésüket, mivel 

még senki nem lett szegényebb attól, hogy ad!

Simon Dani
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 6 1 0 32 13 19 19
2. HALADÁS VSE 7 6 0 1 30 14 16 18
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 4 1 2 23 14 9 13
4. NYÍRBÁTORI SC 7 4 1 2 23 20 3 13
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 4 0 3 21 20 1 12
6. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 3 2 2 24 16 8 11
7. ÚJPEST FC-220VOLT 7 3 1 3 24 21 3 10
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 7 2 1 4 16 28 -12 7
9. DEAC 7 1 4 2 19 20 -1 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 7 0 1 6 8 28 -20 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: 2023. október 1. 19:26
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! 1. Futsal Club Veszprém A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! Hét fordulót követően immáron az 1. Futsal Club Veszprém vezeti az első osztályú bajnokság tabelláját, miután a pénteki játéknapon 5-1-re nyert a Pécs vendégeként, miközben az eddigi éllovas Haladás simán kikapott Nyíregyházán. 2023. szeptember 29. 20:46 Veszprémi cégeknek köszönhetően fitneszparkkal gazdagodott a Kozmutza Iskola közélet Veszprémi cégeknek köszönhetően fitneszparkkal gazdagodott a Kozmutza Iskola Az Ada-Bau és a Kozmotech többmilliós felajánlásával a Royal-Kert szabadtéri fitneszgépeket telepített a Kozmutza Flóra Készségfejlesztő Iskola udvarára. A hivatalos átadót szerdán tartották az intézményben. 2023. szeptember 28. 16:13 Babát helyeztek el a megyei kórház inkubátorában Babát helyeztek el a megyei kórház inkubátorában Egészséges újszülött kisfiút helyeztek el Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház babamentő inkubátorában – közölte közösségi felületén az intézmény. 2023. szeptember 27. 8:34 Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák 1. Futsal Club Veszprém Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák A vendég Nyírbátor harminc percig jól tartotta magát a Veszprém vendégeként. A házigazda aztán felőrölte riválisát, meg sem állt fél tucat gólig, így újabb győzelemnek örülhetett  a futsal NB I-ben. 2023. szeptember 25. 20:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.