Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Spanyol, német és francia riválist is kapott a Veszprém

2020. július 1. 18:28
Szerda este Bécsben kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020/2021-es csoportbeosztását. A Telekom Veszprém a Barcelona, a Kiel, a Nantes, a Zaporizzsja, a Celje és a Zagreb gárdájával küzdhet a B-jelű nyolcasban.

A csoportkör szerdai sorsolása előtt a sorozatban induló tizenhat férfi csapatot négy-négy kalapba sorolták. Kalaponként két-két alakulat került az A és a B jelű csoportba, így alakult ki a csoportkör tizenhatos mezőnye.

Az azonos országból érkező együttesek nem kerülhettek egy nyolcasba, így azt már a szerdai sorsolás előtt tudni lehetett, hogy a Veszprém és a Szeged biztosan elkerüli egymást a csoportkörben.

A négyszeres BL-ezüstérmes (2002, 2015, 2016, 2019) Telekom Veszprém az első kalapból várta a sorsolást, ahonnan – a spanyol Barcelonához hasonlóan – a B jelű nyolcasba került. A bakonyiak a második kalapból a német THW Kiel és a dán Aalborg, a harmadikból a francia Nantes és az ukrán Motor Zaporizzsja, a negyedikből pedig a szlovén Celje és a horvát Zagreb alakulatát kapták ellenfélnek.

Akárcsak az előző kiírásban, idén is találkozik a német rekordbajnok Kiellel a Veszprém (archív fotó)Akárcsak az előző kiírásban, idén is találkozik a német rekordbajnok Kiellel a Veszprém (archív fotó)

Érdekesség, hogy a Telekom a 2019/2020-as csoportkörben is együtt szerepelt a Kiellel és a Zaporizzsjával. A németek ellen mindkétszer kikapott, az ukránokat pedig oda-vissza legyőzte. Mint ismert, a következő idényben Melnyicsuk Viktor is a Motor együttesét erősíti, így a fiatal irányító – immáron ellenfélként – egy meccs erejéig visszatérhet a királynék városába.

Az A-csoportban a Mol-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar, a francia PSG Handball, a lengyel Kielce, a portugál Porto, a fehérorosz Meskov Breszt, a norvég Elverum és a német Flensburg ellen csatázhat majd ősztől.

A Barca és a Kiel kiemelkedik a riválisok közül

Nagy László sportigazgató klubja hivatalos honlapján elmondta: kiegyensúlyozott és erős csoportba kerültek.

Nem lepett meg a csoportunk, hiszen elmúlt hét-nyolc évre visszamenőleg mindig egy kiegyensúlyozott és erős csoportba kerültünk. Ez a következő szezonra is igaz. A Kiel és a Barcelona kimagaslik a mezőnyből, de a többi ellenfelünket sem szabad lebecsülni, mivel az elmúlt években is voltak összecsapásaink, és mindig igencsak nehezen tudtuk legyőzni. Azt gondolom, hogy a szurkolóink egyáltalán nem fognak unatkozni.

A gárda irányítója, Lékai Máté egyetértett abban, hogy a Barca és a Kiel kiemelkedik a riválisok közül.

Két final fouros ellenfelünkkel is találkozni fogunk, de ez várható volt, hogy az első két kalapból csak erős csapatot kaphattunk. Azt gondolom, hogy a Barca és a Kiel a két legerősebb csapat a Bajnokok Ligájában, játékosállományra, de láthattunk már csodákat, amikor nem a legerősebb nyert. Az a célunk, hogy az első két hely egyikét megszerezzük, és ezért szerintem a spanyolokkal és a németekkel leszünk nagy harcban. Aztán persze a többi csapatot sem szabad lebecsülni, hiszen minden meccset nyernünk kell, hogy aztán a ki-ki mérkőzéseken a Barca vagy a Kiel ellen esélyünk legyen. 

Változik a lebonyolítási rend

A sorozat a szokásos módon, a csoportkörrel kezdődik 2020. szeptember 16/17-én, két nyolcas csoportban. Bajnoki rendszerben, minden együttes oda-vissza megmérkőzik a csoport másik hét csapatával.

A 14. kör végén az A és B csoportból első két helyezettje egyenes ágon a negyeddöntőbe jut. A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik a rájátszásba kerül; a hetedik és nyolcadik kiesik a sorozatból. A négy oda-visszavágós párharcot az A csoportból továbbjutottak játsszák a B csoport továbbjutóival a következő minta szerint: A3–B6, A4–B5, A5–B4, A6–B3.

A rájátszás párharcainak négy győztese bekerül a negyeddöntőbe, a másik négy kiesik. Mind a négy rájátszásból bekerülő együttes egy, már a csoportkör után kvalifikált csapattal találkozik.

Innentől minden a régi: a negyeddöntők győztesei bejutnak a kölni négyes döntőbe.

További újdonság, hogy a következő idényben a meccsnapok szerdára és csütörtökre esnek a férfiaknál, egyedül a négyes döntőt fogják hétvégén rendezni.

Férfi kézilabda BL, csoportkör, 2020/2021

A-csoport :HC Vardar 1961 (északmacedón), PSG Handball (francia), Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), Mol-Pick Szeged, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

B-csoport: Barca (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg Handbold (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát)

A férfi kézilabda BL menetrendje

Csoportkör (2020. szeptember 16/17. – 2021. március 3/4.)
Rájátszás (2021. március 31./április 1. – április 7/8.)
Negyeddöntő (2021. május 12/13. és 19/20.)
Négyes döntő (2021. június 12/13.)

A női BL-ben is sorsoltak

A csoport: Metz (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Esbjerg (dán), FTC-Rail Cargo Hungaria, CSM Bucuresti (román), Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)

B csoport: SCM Raminu Valcea (román), Győri Audi ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest Bretagne (francia), Odense (dán), HC Podravka Vegeta (horvát

zatkalikdavid
zatkalikdavid
zatkalikdavid
Zatkalik Dávid
taldominik
taldominik
taldominik
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.