Szőnyeg, laptoptartó, bevásárlótáska, hátizsák, párna, takaró, dísztermék: többek között ezek bármelyikeként is újjászülethetnek a farmerek az Old Blue-nál, de a koronavírus-járvány alatt készült belőlük szájmaszk is. Világszinten évente közel egymilliárd darab farmert dobunk ki, miközben ezeknek kb. 90%-a még hordható lenne – az Old Blue mögött álló ötletgazda, Plank János és csapatának célja, hogy ebből minél többet újrahasznosítsanak.
Igazi inspiráló sztori az övék – mondhatni kettős újjászületés történet. János és felesége 18 évig szórólapterjesztéssel foglalkozott, havonta 800-900 tonna lapot szállítottak ki az országban, mielőtt, ahogy János fogalmaz, valami átkattant náluk. „Egyszer csak ránéztünk arra, amit csináltunk, és rájöttünk, hogy az nem túl jó. Az interneten találtam egy cikket, hogy 1 tonna papírhoz 30-32 m³ víz kell. Nem akartam elhinni, hogy ez igaz, úgyhogy megnéztem egy másik oldalon. Igaz volt. Innentől kezdve már nem lehetett ezt jó szívvel csinálni – emlékezik vissza. – Az első lépésünk az volt, hogy megszerveztük az eldobált szórólapok visszagyűjtését, majd elkezdtünk gondolkodni azon, milyen tevékenységgel támogathatnánk a környezetvédelmet. A cél az volt, hogy olyat csináljunk, ami még nincs, olyan anyaggal foglalkozzunk, amelynek a gyűjtése és a feldolgozása nem megoldott.”
Először fahulladékra gondoltak, annak az ellátottsága azonban nem folyamatos, ráadásul egy raklap szállítása méreténél fogva rendkívül költséges. Nyilván az üzleti szempontokat még egy környezetvédelmi fókuszú vállalkozásnál sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, hiszen az ilyen cégeknek itthon jelenleg nem igen van támogatottsága, emellett Jánosék számára az árrésen kívül fontos volt a külföldre vihetőség és a kreativitás is. Úgy látták, a farmer az, amire az emberek jól reagálnak, ráadásul ezzel valóban jelentős mértékben tudnak hozzájárulni a környezetvédelemhez.
A divatiparnak ugyanis hatalmas az ökológiai lábnyoma: a legnagyobb problémát alapvetően a gyapottermesztés jelenti, amihez rengeteg víz és vegyszer szükséges.
„A gyapotföld az összes termőföld mindössze 4%-át teszi ki, de ide szórják ki a mezőgazdasági kemikáliák 26%-át. Annyi gyapothoz, amennyi a nadrágodhoz kellett, nagyjából 10 m³ vizet használtak fel”
– mutat a farmeromra János. De nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett sem, hogy ez a darab legalább használatban van, ellentétben azokkal, amelyeket úgy dobtak ki, hogy a megvételük után soha nem hordta őket a tulajdonosuk, vagy eleve meg se vásárolták őket, hiszen ezek mennyisége is tetemes.
A vízió tehát hamar megvolt, a vállalkozás elindításához azonban leginkább sok-sok kísérletezés vezetett, a farmer újrahasznosításának ugyanis nincs bevett technológiája. János első körben így vett 500 kg használt farmert textilbegyűjtéssel foglalkozó cégektől, aztán elkezdtek szabni, varrni, gépesíteni, raktárt kialakítani. Az első termékük egy rongyszőnyeg volt, majd jöttek a párnák, táskák, egyszerűbb darabok. Mindenre menet közben jöttek rá: hogy mi a leggazdaságosabb megoldás, mi a legkelendőbb, hogy egy-egy terméket vagy egyedi darabot miként árazzanak. Az értékesítést 2014 márciusában kezdték el, és bár ma már mintegy 270 különböző termékük van – amiben a szín és méretváltozatok nincsenek benne –, a legtöbbet még mindig szőnyegből készítenek és adnak el – János szerint a bekerült anyag fele másra nem is jó.
Az alapanyagot többek között fast fashion üzletektől szerzik be, akik ma már egyre többször hirdetnek akciókat a megunt farmerek leadására, vagy olyan, a kidobott ruhák összegyűjtésére és átválogatására specializálódott cégektől, akik a second hand üzleteket is kiszolgálják, de iskoláktól és adományboltoktól is vásárolnak. „Az oda bekerült daraboknak is csak kb. 15%-a eladható, a többi gyakorlatilag szemét. Látszik, hogy nincs igazi kultúrája az adományozásnak, mert sokan azt gondolják, aki szegény, annak jó lesz a szakadt ruha is” – magyarázza János, miközben egy, a beszélgetésünk alatt érkezett csomagot bont ki, tele farmerrel. Egyre többen adják le náluk így is a használt darabokat, vagy akik ismerik gyulafirátóti üzemük címét, annak a kapujára akasztanak fel egy táskányit névtelenül.
Ma már egyébként nem számolják, éves szinten pontosan mennyi darabot hasznosítanak újra – 2016-ban 83600 volt ez a szám, de a cél az egymillió lenne. János szerint ennek nem is a munkaerő az akadálya – az Old Blue-nál normál esetben hatan dolgoznak főállásban, emellett vannak bedolgozó varrónőik is, a beérkező ruhamennyiség függvényében –, hanem az eladhatóság.
„Nyugaton teljesen szokványos, hogy az emberek hajlandóak többet fizetni egy környezetbarát, újrahasznosítotttermékért, de itthon sokan még mindig inkább az olcsóbb, nem környezetbarátot választják.”
Az Old Blue termékeit azért így is viszik szépen – volt például, hogy Új-Fundlandra adtak el egy kanapét, aminek a huzata Levi's farmerokból készült –, és Jánosék tevékenységükkel rengeteget tesznek a környezetvédelemért. A hozzájuk bekerült ruhák 95%-át újrahasznosítják új termékként, de adományoznak is kórházaknak, bár János szerint ez iszonyatosan nehéz, mert a legtöbb szervezet elvárná, hogy a ruhákat vigyék házhoz, és hogy azokból nagyobb választékban lehessen válogatni – ez viszont nem kevés idő és szállítási költség.
A farmer újrahasznosításnak van ezen kívül is egy-két nehézsége, például a sztreccs nagy arányú terjedése, amivel nyúlékonysága miatt sokkal nehezebb tervezni, amikor az anyagokat össze kell varrni, vagy a fém részek felhasználása. „Időnként készítünk cipzárból, dzsekigombból fülbevalót, illetve előbbiért szoktak jönni hozzánk varrónők is, a régebbi farmer cipzárok minősége ugyanis jobb, mint a ma kaphatóké, de a nagy részét így is ki kell dobnunk. Kohóban el lehetne égetni egyébként ezeket – egyszer beszéltem is erről egy kohómérnökkel, mondta, hogy vihetek hozzá próbára 4-5 tonnányit… nálunk 1,5-2 tonna az éves mennyiség” – magyarázza János. Ugyanígy a szennyezett farmerdarabokat is fel lehetne használni ledarálás után szigetelőanyagként vagy ipari cukorként, csak ahhoz kellene egy kb. 3 milliárd forintos gyár és napi 30-40 tonna farmermaradék – ez megint csak nem a maradék, hanem a teljes évi mennyiség az Old Blue-nál.
Az újrahasznosítás minden formája azonban rendkívül értékes lépés a bolygó védelme érdekében. Három éve működik a Facebookon egy csoport is, a Farmer újrahasznosítók, amelyet János indított és a mai napig ő moderálja, illetve egy Textil újrahasznosítók csoport. A tagok olcsón szerezhetnek be alapanyagot és kellékeket az Old Blue-tól, szakmailag támogatják egymást, az oldalon megoszthatják az újrahasznosított termékeiket és akár el is adhatják ott őket. „Kezdetben csak 3-4 fő volt a farmeros csoportban, most 28 ezernél jár a létszám. Nem azt akarom mondani, hogy ezt a trendet mi teremtettük meg, de erősen hozzájárultunk. Persze a 28 ezer főnek jelentős része csak érdeklődő, de sokan varrnak is. És ez nagyon jó, hiszen azt az egymilliárd darabot, amit kidobunk, mi soha nem tudnánk újrahasznosítani” – mondja János.
És talán ez az egyik kulcsmondata a beszélgetésünknek is. Mert lehet, hogy teljesen érthetően vállalkozóként az üzleti szempontokat is figyelembe veszi, elsősorban környezeti aktivista, aki egy észszerű társadalomért szívesen feláldozná a cégét, a döntéseinél pedig mindig figyelembe veszi, hogyan tud többet tenni a környezetért. Mert ahogy mondja, „a pénz csak egy rész. De ha például most bejönne valaki és azt mondaná, itt van egymillió forint, ennyiért akar vásárolni, nem a drágább termékeinket próbálnám meg eladni neki, hanem azt, ami nagyobb mennyiségű farmer újrahasznosításához vezet. Hiszen ez a fő cél.”
Ökotudatosság okosan
János szerint mindig érdemes a nagyobb képet nézni, ezért a maga részéről az ökotudatossságra is saját nézőpontból tekint. „Én nagyon környezettudatos vagyok, amire lehet, odafigyelek, de észszerűségre törekedem. Ma például nagyon divatos a zero waste életmód, közben viszont döbbenettel nézem, amikor valaki 30 km-t autózik egy csomagolásmentes boltért. Holott az az út hatalmas mennyiségű nejlonzacskó használatával ér fel. Ha valami nem elérhető a közelben, én nyugodt szívvel megveszem az elérhetőt. Persze erre megvan a „mentségem is”: mi a farmerek újrahasznosításával sokkal több szén-dioxidtól óvjuk meg a környezetet, mint amennyi a család és a vállalkozásunk kibocsátása.”
A cikk az Ecoport magazin 2020/2. számában jelent meg
