Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Attól nem kell félned, hogy kimaradsz

2020. szeptember 4. 4:00
A közösségi média sötét oldala, Magdolna premier és egy felújított klasszikus pénteken a Filmpikniken!

Eljött a hétvége, az időjárás pedig még a nyarat idézi, úgyhogy minden adott ahhoz a lazításhoz – igaz, a mai ajánlatunk egy kicsit borongósabb lesz. Cserébe viszont végre láthatjuk Buvári Tamás legújabb rendezését, a Szeretföldhöz hasonlóan közösségi finanszírozással készült Magdolnát és a fiatalok lelkivilágába is bepillanthatunk kicsit. Alternatívékért pedig továbbra is ott a Filmpiknik hivatalos honlapja.

MAGDOLNA – 18:00, Hangvilla, Veszprém

Szeretetről, szolidaritásról, egy lány emberfeletti küzdelméről mesél a Magdolna, amely az 1945-ben meggyilkolt Bódi Magdi két drámai napját mutatja be. 1933-ban, egy napsütéses napon rejtélyes üzenetet kap, amely megváltoztatja sorsát. 12 évvel később, a II. világháború egyik utolsó napján egy orosz katona megöli őt, miközben magát és társait védelmezi. Bódi Magdi folyamatosan segítette a rászorulókat. Sokat foglalkozott a gyerekekkel, a fiatal lányok lelki nevelésével. 2017-ben kezdeményezték boldoggá avatását a Vatikánban. A főszerepben Nagy Katicát láthatjuk.

A film után közönségtalálkozó a stábbal és Udvardy György érsekkel.

FOMO – Megosztod és uralkodsz – 20:30, Hangvilla, Veszprém

Szex, buli és videó: a gimnazista Gergő és barátai mindenre képesek a lájkokért és a megosztásokért. A Falka néven futó négytagú banda a jóízlés és a törvény határait feszegető kihívásvideókkal szórakoztatja magát és a követőit. Forog a felvétel akkor is, amikor egy házibuliban eszméletlenre itatják a visszahúzódó Lillát, és átlépnek egy olyan határt, ahonnan már nincs visszaút. Gergőnek másnap szembesülnie kell tettei következményeivel.
Hartung Attila bemutatkozó filmje a szereplőkkel egykorú amatőr színészek segítségével, a Z generáció nyelvén mesél a közösségi média sötét oldaláról, a #metoo-ról és a felelősségvállalásról.

A film után közönségtalálkozó a stábbal.

KATONAZENE – 15:45, Balaton Mozi, Balatonfüred

Huszárezred vonul be a dunántúli kisvárosba. Az egyik tiszt, a gátlástalan Ferdinándy főhadnagy, udvarolni kezd Barlay doktor gyönyörű feleségének, majd amikor a férj párbajra hívja ki, orvul hátbalövi, és ráveszi naiv tisztiszolgáját, Kaál Samut, hogy vállalja magára a gyilkosságot.
Marton Endre ritkán látható filmje a magyar filmművészet egyik titkos kincse, igazi felfedezésre váró gyöngyszeme; a remek forgatókönyv és a kiváló színészgárda mellett Hildebrand István fényképezése teszi igazán különlegessé. A filmet a Filmarchívum teljeskörűen restaurálta a Kossuth-díjas operatőr közreműködésével. A vetítés előtt Hildebrand Istvánt köszöntik, utána a filmről és megújulásáról beszélgethetünk a Filmarchívum munkatársaival.

KÍSÉRŐPROGRAM: VAN zenekar koncertje – 22:30, Óváros tér, Veszprém

A zenekar alakulását a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmnek köszönheti. Az akusztikus hangzású, tapssal és füttyszóval hangszerelt zenei anyagot nagy sikerrel egyetlen egy rádió sem játszotta, kivéve egy szófiai kalózrádiót, amely 2015-ben egyetlenegyszer tévedésből majdnem bekeverte egy időjárásjelentés szignáljába. A zenekar ezt a kudarcot nagyon nehezen viselte, többen kiszálltak, majd visszajöttek anyagi okokra hivatkozva. Az ezt követő évek az identitáskeresés jegyében teltek – igaz, több zenekari tag a mai napig tagadja, hogy tisztában lenne ennek a kifejezésnek a jelentésével. A 2016-os évben egy lengyel, csirkehússal foglalkozó cég belsős videójához írtak rockoperát, amit jogi okok miatt azonban soha nem adhattak ki. Bizonyos források azt állítják, hogy azok a dalok valójában a Rossz versek című film zenéjének átiratai, mások – mint Janek, a krakkói egyetem kutatólaborjának főkertésze – viszont azt, hogy nem.

Nyitókép: Tóth Zsolt

vehir.hu
további cikkek
Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred Európa Kulturális Fővárosa Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred Közösen készül Veszprém és Balatonfüred az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra, az együttműködésben különösen nagy hangsúlyt kapnak majd a filmes események - jelentette be pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa. 2021. január 23. 14:57 A választott útról soha le nem térni A választott útról soha le nem térni Vajon meg tud-e érinteni egy erősen vallási témájú film akkor is, ha kevésbé érezzük közel magunkhoz a témát? Megnéztük Buvári Tamás legújabb, a Szeretföldhöz hasonlóan közösségi finanszírozással készült, Bódi Magdolna keresztény vértanúnak emléket állító filmjét, a cikk közepére pedig a választ is megmondjuk. 2020. szeptember 20. 15:05 Egy másik életben is így mozizunk? Filmpiknik Egy másik életben is így mozizunk? Történetek holokauszt túlélőkről, 2020 legjobb dokumentumfilmje, pénzzé tett reinkarnáció és a jövőkép a moziról a járvány árnyékában a Filmpiknik utolsó napjának ajánlata. 2020. szeptember 5. 17:00 A vámpír, a bosszúálló meg a traumák napja Filmpiknik A vámpír, a bosszúálló meg a traumák napja Eljött a nap, amikor elmondhatjuk, Veszprémnek és a Balaton régiónak is van már filmfesztiválja: ma kezdődik a háromnapos Filmpiknik. 2020. szeptember 3. 16:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.