A Telekom Veszprém csapatában játszó „mázsások”, azaz Rogerio Moraes (129 kg), Blaz Blagotinsek (123) és Andreas Nilsson (120) mellett valósággal eltörpül a pályán a maga 79 kilós testsúlyával Tóth Márton, az első osztályban most bemutatkozó Veszprém KKFT irányítója. Így történhetett meg vele, hogy a két csapat első bajnoki összecsapásán a „bikaerős” brazil Moraes azzal lepte meg Marcit, hogy a védőfalból kilépve átkarolta és a magasba emelte, akár egy egyoldalú birkózómérkőzésen. A mulatságos jelenet így sem volt megszégyenítő a „kis veszprémi” együttes 22 esztendős ígéretének számára, annál inkább tanulságos.
Mielőbb fel kell szedtem legalább tíz kilót, hogy a védelem darálóján is át tudjam préselni magamat, és az ütközéseknek se lepattanás legyen a vége. Most se vagyok gyenge legény, de inkább szívós, mint erős. Ha majd felpakolok legalább tíz kiló izmot magamra, az ellenfél is jobban fog tisztelni
– mondta az SzPress Hírszolgálatnak a fürge, nem ritkán cseles lövésekre is vállalkozó irányítójátékos, aki a súlycsoporttal nehezebb és rutinosabb magyar bajnokcsapat, majd a szintén BL-szereplő MOL-Pick Szeged ellen is megmutatta az oroszlánkörmeit. Csapattársaival együtt pedig azt, hogy hamarosan a mostaninál is többre értékelt szereplői lehetnek a hazai versengésnek.
Már az is dicsőség számunkra, hogy feljutottunk az élvonalba, ahonnan nem is szeretnénk visszaballagni az NB I/B-be – folytatta Tóth Márton, aki kilencévesen az Angyalföldi Sportiskolában ismerkedett meg a kézilabdázással, majd az Elektromos csapatában edződött.
A Tóth fivérek (balról-jobbra): Márton, Dániel és Ádám
Négy testvérem van, a kézilabda szépsége és kihívása őket is megihlette. Ádám, a 25 éves bátyám a Dabas játékosa, Dani, a 19 esztendős öcsém pedig nemrég jött Veszprémbe és lett Tombor mester játékosa.
Tóth Márton kilencedik éve él Veszprémben, félig-meddig már helybélinek érzi magát, bár azt is elismeri, hogy nem érezte jól magát a bőrében, amikor egyszerre kellett elhagynia a családi otthonát, a budapesti csapatát, ahogy a „fővárosias” életét is.
Tizenhárom évesen a saját lábamra kellett állnom, megbarátkozni a kollégiumi élettel, de azzal is, hogy csak a hétvégeken ugorhatok haza, ha éppen nincs mérkőzésünk. Nem eresztettem búnak a fejemet, mert a csapatban új barátokra találtam. Összekovácsolódtunk, megkedveltük egymást és ma már olyanok vagyunk, akiket nem csupán a sport és a közös célok kötnek össze. „Falkában” járunk moziba, gyakran ülünk le együtt vacsorázni, nincs ellentét azok között, akik itt nevelkedtek Veszprémben, az Éles Kézilabda Suliban, vagy más csapatokból jöttek, ahogy én is.
A Veszprém KKFT csapatának játékosait évekkel ezelőtt ugyanabba a spanyol játékstílust követő iskolába „íratták be” a mestereik, amelynek filozófiájára és alkotóelemeire épül a David Davis vezette Telekom Veszprém védekezése és támadójátéka.
Szerencsémnek mondhatom, hogy már serülőkoromban megértettem a spanyol klubokra jellemző támadásépítés sava-borsát, amelyet Tombor Csaba még tovább is fejlesztett. Látható a játékunkon, hogy minden passznak, figurának és váltásnak megvan a maga jelentősége, a támadások a végső megoldásig kimunkáltak. A fogós kérdés egyelőre az, hogy mennyi erőnk marad a mérkőzések hajrájára, és mikor tudjuk felvenni a bajnokság sűrített programjának ritmusát. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy nem lesznek újabb sérültjeink, mert a veszprémi házi rangadón harcképtelenné vált Somogyi Bálint és Szakály Benedek hiányát is megérezzük.
Tóth Márton úgy gondolja, hogy egyelőre nincs veszteni valójuk, ezért bátran kell menniük előre, és amikor csak lehet, azt is bizonyítaniuk, hogy egy magyar játékosokból verbuválódott, alig több mint 22 éves átlagéletkorú „csikócsapat” is képes lehet felborítani a papírformát. A Tombor-csapat játékmestere elsősorban a védekezésben szeretne még jobban segíteni a csapatának, és ha már ezt a feladatot is megoldotta, eljutni pályafutása nagy eseményéig, az első válogatottságig.
