Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

VKKFT: tíz fertőzött a csapatban, kettő a stábban

2020. október 1. 8:15
A realitás az, hogy bajnoki mérkőzést november közepe után tudunk majd játszani – közölte a Veszprémi KKFT hivatalos weboldalán szerdán, miután a hétfőn vett koronavírus-tesztjeiknek lesújtó eredménye született.

Ahogyan arról kedden beszámoltunk, a kézilabda élvonalban újonc Veszprémi KKFT egyik játékosánál múlt héten kimutatták a koronavírus-fertőzést, amiért karanténba került. 

Kapcsolódó cikk
Elhalasztják a Budakalász–Veszprémi KKFT bajnokit
Koronavírus-fertőzés miatt karanténba került a férfi kézilabda NB I-ben újonc Veszprémi KKFT egyik játékosa. A társakat is teszteltek, ám az eredmény még nem érkezett meg a klubhoz, így a csapat szerdán nem tud kiállni a Budakalász ellen.

 Hétfőn a csapat összes játékosán, a stábtagokon is elvégezték a tesztet, amelynek értékelése szerdán kora délután meg is érkezett a klubhoz. 

Tíz játékos mellett két stábtag is pozitív mintát adott.

A VKKFT hivatalos weboldalán megjelent közleményben az áll, hogy a helyzetről mind a Magyar Kézilabda Szövetséget, mind a járványügyi hatóságot hivatalosan értesítették. Előzetesen annyi bizonyos, hogy a pozitív eredménnyel tesztelt játékosok esetében a sportorvosi engedély bevonásra kerül, az érvényes protokoll szerint pedig várhatóan 4-6 hét elteltével lehet új sportorvosi engedélyért folyamodni.

Nehéz helyzetben a VKKFT - Cseh Péter fotóján Fazekas Nándor és Tombor Csaba edzőkNehéz helyzetben a VKKFT - Cseh Péter fotóján Fazekas Nándor és Tombor Csaba edzők

A játékosok jelenleg a tartózkodási helyüket nem elhagyva várják a hatóság határozatát. A negatív teszteredménnyel rendelkezők a közeli napokban újabb tesztelésen vesznek részt, amennyiben ennek az eredménye is kedvező, úgy folytathatják az edzésmunkát. Míg a többiek a hatósági karantén letelte után szintén tesztelve lesznek, és akkor indulhat meg a számukra az orvosi vizsgálat és a munka.

"Sajnos a realitás az, hogy bajnoki mérkőzést szerencsés esetben november közepe után tudunk majd játszani" – zárul a közlemény.

Lapunk a veszprémi klub tulajdonosát, Éles Józsefet is megkereste, hogy ossza meg gondolatait a lesújtó helyzettel kapcsolatban. Az egykori KEK-győztes elmondta, rendkívül sajnálja, hogy a vírushelyzet átszőtte az egyébként jó passzban lévő, önbizalommal telt csapatuk terveit.

Ahogy az iskolákban is, a sport színterén is elkerülhetetlen volt ez a helyzet. Sajnálom, hogy az eddigi munka gyakorlatilag a kukába megy, hiszen mindent ismét fel kell majd építenünk. Ugyanakkor a játékosaink, stábtagjaink egészségénél semmi sem lehet fontosabb. Várunk, mást jelenleg nem lehet tenni.

Simon Dani
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém A férfi kézilabda NB I szombati Veszprém vármegyei derbijén a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém hatgólos hátrányt dolgozott le a Balatonfüred ellen, de az utolsó percekben a tópartiak koncentráltak jobban, akik végül két góllal nyerni tudtak 2024. április 6. 19:36 Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Idei hetedik, idénybeli tizennyolcadik vereségét szenvedte el a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda élvonalban, miután szombaton a Gyöngyös vendéglátójaként is simán alulmaradt. 2024. március 30. 19:33 Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” Fejér-B.Á.L. Veszprém Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” A hátrányát többször is ledolgozó, derekasan harcoló Fejér-B.Á.L. Veszprém egygólos vereséget szenvedett a Komló vendégeként szombaton a férfi kézilabda élvonalban. A sereghajtó bakonyiak számára innentől kisebb csoda kell a bennmaradáshoz. 2024. március 23. 19:46 Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Sima, kilencgólos vereséget szenvedett a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém a vendég Ferencváros ellen szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. 2024. március 2. 19:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.