2021. március 2.
//
Lujza névnap

Kágézé

2021. február 17. 11:07
Kovács Gábor Zoltán, vagy ahogy a legtöbben ismerték Brassai Zoltán 2018-ban hagyott itt minket. Molnár Sándor az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosa az ő emlékét idézte fel személyes élményeken keresztül.

Kovács Gábor Zoltán, vagyis Brassai mindjárt a nyitás napján becammogott. Látásból ismertem, meg a helyi tv-ből; jegyzett figurája volt a rendszerváltó Veszprémnek. Semmi szimpátia, unalmas, pökhendi ember. Tudtam, hogy a Lovassyban tanít, és látszott rajta, hogy mindjárt fogást keres rajtam. Toporgott, nézegetett, nem szólt. Féltem, hogy valami kilóg a szoros betűrendból, vagy egy Rejtő könyv véletlenül a filozófiához csapódott, egyáltalán: úgy éreztem magam, mintha Kökörcsin tanár úr feleltetett volna a kettesért. Egyre kínosabbá vált a csend, mikor végre elhangzott a "sajtkukac": - Micsoda kavalkádja ez az indoeurópai nyelveknek! - és cüccögött hozzá fejcsóválva...

Moderátort kerestem az első esthez, a Széky Patka-Botár esthez, és Bozsiktól kértem tanácsot, kit kérjek meg? - Hát a Brassait! - Olyan természetes volt ez neki, mintha a két költő Brassai nélkül egy sort sem tudott volna addig írni. Jó. Majd beszélek vele. Csak nagyon meg sem merem szólítani. De meg kellett, mert már ki volt tűzve a nap. - Tanár úr, szeretném felkérni... - Izzadtam kínomban. - Majd meglátom. - Motyogta hűvösen. Na, ebből sem lesz semmi...

De lett, nem is akármilyen! Fogyott az unicum, oldódott a nyelv, Brassai remekelt, a közönség élvezte a két költő-ikret, és az est után Zoli pertut ivott velem. Ez persze, nem jelentett mindjárt barátságot. Nagyon óvatosan, parányi porciókban mérte a közvetlenséget, de mindennapos vendégként egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Est követett estet, siker siker hátán, elbűvölt a tudása, a lelkiismeretes felküszülése minden vendégből, akikkel éppen beszélgetett: könyvtár, saját könyvek, mindig mindenkinek minden megjelent írását feltornyozta a kis asztalkára, beszélgető fotelja elé. (Istenem, ahogy egyszer Géczi ráripakodott valakire, aki bele akart ülni: - Az a Brassai helye! - és aminek karfájára Kiliánnal réztáblát fogunk szögezni: Brassai Zoltán).

Grendel Lajos Kossuth-díjas íróval beszélget Brassai Zoltán az Utas és Holdvilág Antikváriumban (fotó: Endrédy Roland)Grendel Lajos Kossuth-díjas íróval beszélget Brassai Zoltán az Utas és Holdvilág Antikváriumban (fotó: Endrédy Roland)

Aztán jött Kilián estje, a Tengeri. Zoli a felütő mondatban töredelmesen bevallotta, hogy száz valahány oldal után feladta, nem tudta tovább követni a helyszínek és az idősíkok váltogatását. Mindegy, ment az est, jószerével Kilián beszélgetett magával, és a végén mégiscsak Brassai a moderátor, valamit kérdezzen is: Mondd, a borító miért éppen zöld és kék? - Azért- fejtette ki Laci addigra már kedveszegetten, - mert a tengeri a magyar nyelvben a tengert is jelenti, meg a kukoricát is. - De hát a kukorica sárga! - Laci kivágta magát -Amikor kicsi, akkor zöld!

Ezen már másnap jókat röhögtünk, kiderült, hogy Brassainak van humora.

Aztán jött Géczi, Vianni négy vagy öt élete. Érezhető volt a mellébeszélés, a téma kerülése, bár az asztalkán most is ott állt magasra halmozva a költő addig megjelent nem kevés könyve. Géczi félidő tájt fürkészdarázsként rávetette Zolira búzakék szemeit: Mondd, olvastad te egyáltalán a könyvemet?!

L. Simon László, akkor még elsősorban költőként volt ismert, mikor frissiben megjelent Japán hajtás című kötetét mutattuk be. Felkészültség, felhalmozás, vizuállás jelentés, Japán hajtás az asztalkán. Ezt a technikát Japánban alkalmazták, innen a neve is, az ívek nincsenek felvágva, csak élre hajtva két lap, közéjük lehet nézni, kukucskálni. A régi Japánban a lapok között általában apró titkok , főleg erotikus rajzok voltak, és akkor most nézzük az én kötetemet! Brassai zavartan krákogott, hümmögött, aztán megvallotta: ő erről mitsem tudott, és amikor meghozta a posta a könyvet, azonmód fölhasogatta egy életlen késsel. L. Simont rázta a röhögés, ahogy felmutatta a cafrangosra szaggatott példányt.

- Zoli, jönne Böszörményi, a milliárrdos író, Az éj puha teste című könyvével járja az országot. - A borítón egy Cadillac, egy szmokingos úr, a háttérben a végzet asszonya, mindehhez ragyog a Hold. - Nem, ehhez nem adom a nevem! - Jó. De a Föld forgott, Böszörményi Gundel-díjat kapott, és Zoli "nem is olyan rossz ez a könyv" -megállapítással elvállalta a beszélgetést. A kis asztalkán Az éj puha teste, Böszörményi előtt két üveg fütyülős barackpálinka, amit a gördülékenység reményében hozott magával, két pohárka. Egy mondtat, egy koccintás, a végére teljes egyetértés a két Zoltán között, irodalmi magaslatok, kiürült üvegek. Másnap jön Brassai: lementek még inni a pincébe, egyedül ott engedték meg Böszörményinek, hogy szivarra gyújtson. Pálinkák hatása, barátság születése, az éjszaka egyre puhább teste, és az író baráti kéréssel állt elő: átküldené Brassainak pár írását, nézné át őket, és, ha úgy érzi, rájuk fér némi stilisztikai javítás, hát bátran tegye meg, nem marad hálátlan. Brassai azokban az időkben ritkább vendég volt az Utasban, teljes erőbedobással dolgozott a nem kevés anyagon, aztán egy reggel sápadtan toppant be. Böszörményi elégedett volt, küldött is egy nagyobb összeget, és, képzeld, elveszítettem tegnap mindet... Odaveszett a saját pénze is, okmányai is a pénztárcával... - Még jó, hogy Böszörményi nem adta fel neked a Gundel-díját is! - Rázott a röhögés, csak Zolinak valahogy akkor nem volt kedve nevetni...

Brassai Zoltán az Utasban (fotó: a szerző)Brassai Zoltán az Utasban (fotó: a szerző)

Békés Pál - A dzsungel könyve musical szövegkönyv írója - Csikágó, A kétbalkezes varázsló -, a világ legbájosabb embere volt; csupa kellem, csupa visszafogottság, halk bölcsesség. Ha rajta múlott volna, nem botrányba fullad veszprémi estje, hanem fehér galambokként röpdösnénk a város fölött, nyakunkban a béke jelével. Bozsik volt a moderátor, igazán remek est volt, és utána átmentünk vacsorázni egy étterembe. Pali hamar elköszönt, vonattal ment vissza Budapestre, mi meg nehéz vörösborok mellett tárgyaltuk ki az estet. Bor, vita, félreértés, acsarkodás. - Ha még egyszer kimondod ezt - sziszegte Bozsik -, rád döntöm az asztalt! - Kimondtam. Már borult is az asztal, de nem csak rám, hanem Brassaira is, aki mellettem ült. Bozsik, mint egy dzsentri a harmincas évek magyar filmterméséből, aki elegánsan törleszti kártyaadósságát, a pulthoz lépett, ugyan, mennyi kárt okozott, rendezné, de: - Uram, szó se róla, semmivel nem tartozik, ám, ha lenne kedves távozni, megköszönnénk... - Ott ültünk Brassaival, térdünkön tartva a  súlyos tölgyfaasztalt, tocsogtunk a vörösborban a földön üvegszilánkok, és Zoli, mikor felocsúdott, rettegve körülnézett: Remélem, egy tanítványom sincs itt...

Egyszer azért még bejöhetnél, Zoli!  Bontanék egy jófajta palack bort, felidézhetnénk Spirót, aki egyszer úgy köszönt el: Fiúk, megmentettétek Veszprém becsületét, mert egyszer megfogadtam, hogy ide többé nem jövök, meg Ficskuét, aki egyszer az osztályod előtt mesélt maszturbálásairól, persze, nyersen nevén nevezve mindent, enyhén ittasan, meg amikor mi enyhén ittasan fennakadtunk egy betontuskón a Művészetek Háza udvarán, leszaggatva a kocsim elejét, és Áfi hozta utánunk ölben az egyik ködlámpát, mint egy tököt, amiből drótok lógtak ki...

Mert nagyon tudsz hiányozni Brassai!

Molnár Sándor

További cikkek

Az étkezésről és lélekről
Az étkezésről és lélekről
Böjtölni nem csak a különböző ételekről való lemondással lehet. Az élvezeti cikkek elhagyása pedig egy sokkal nagyobb lelki fejlődéssel is kecsegtethet. Csapó Viktor vendégírása a Vehíren a húsvéti böjtről és annak lehetőségeiről.
Az internetben élünk már?
Az internetben élünk már?
Az online világ kritikája, egyben józan értékelése a cyber-létezésnek egy 17 éves veszprémi diák szemszögéből. Kovács Örs vendégírása a Vehíren.
Álmodozzunk tovább...
Álmodozzunk tovább...
Február 3-án itt megjelent írásomat követően rengeteg üzenetet kaptam,- többségében egyetértőt - ezért folyamatában felfűzve a vasútállomásnál megállnék egy pillanatra. Ott is a hajléktalanszállónál, ugyanis a közösségi portálon megosztotta valaki rosszallását a körülményeket illetően, és ennek kérdésében sikerült egy önkormányzati képviselővel is vitába keverednem. Adamecz Zoltán írása a Vehíren.
Tarotkaland Veszprémben
Tarotkaland Veszprémben
Egy okkult fikció Kilián László tollából.
A város, amelyik sohasem ült le
A város, amelyik sohasem ült le
A legtöbb családban őriznek néhány szavas bölcsességeket, amelyek aztán generációról generációra szállnak. Az én tágabb famíliámban többségben vannak a műszaki, gazdasági szakemberek és ez az öröklődő tanácsokban is érzékelhető. Nálunk gyakran elhangzik a „ha most leülsz, úgy maradsz” figyelmeztetés. Biztatás lehet ez a magánéleti vagy gazdasági gondok, vagy éppen egy város esetében is. Barta Éva írása a Vehíren.