Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 21. Konrád
2025. április 21. Konrád

Kirajzolódni látszik a Veszprémi KKFT bennmaradása

2021. április 21. 19:37
A Veszprémi KKFT hatgólos diadalt aratott a vendég Orosháza alakulata felett a férfi kézilabda NB I hétközi fordulójában.

Annak ellenére, hogy a Veszprémi KKFT első évét tölti a kézilabda élvonalban, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy Tombor Csaba együttesére kötelező feladat várt huszonegyedik forduló szerdai ütközetén. Nemcsak azért, mert a bakonyiak vendége a sereghajtó Orosháza volt, hanem azért is, mert a fiatal veszprémiek a februári idegenbeli mérkőzésen nyolcgólos sikert könyveltek.

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

Mindezek ellenére döcögősen vette kezdetét az összecsapás: előbb Kristóf, majd Fazekas is rontott. Egészen a tizenharmadik percig fej fej mellett haladtak a felek, ezt követően Hári duplája révén kisebb előnyre tett szert a vendéglátó (15. perc: 7-5). Nem sokkal később azonban ismét egalizált az Orosháza (21. perc: 9-9), sőt a játékrész hajrájában többször átvették a vezetést is a vendégek.

A pihenőre ugyanakkor 12-12-es egállal vonultak a felek. A második felvonást gólszerzés tekintetében Fazekas Gergő duplája nyitotta. Bella és Pásztor találataival azonban fürgén felzárkóztak a Békés megyeiek (33. perc: 14-14). Lelkiismeretesen próbálkozott a KKFT, de továbbra sem tudta leszakítani magáról riválisát (40. perc: 18-17). Pár pillanattal később Peskovot kizárták az orosháziak soraiból.

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

Emberelőnyét kihasználva háromgólos előnyre tett szert a házigazda, a vendégek mestere ekkor időt is kért (43. perc: 20-17). Eszmecsere ide vagy oda, Hári talált be, négyre növelve a különbséget.

Lélektanilag is előnybe került a KKFT, a vendégek rövid időn belül többször is hibáztak (48. perc: 23-18). Hattal is vezethettek volna a veszprémiek, ám Szakály hétméterest rontott az ötvenedikben.

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

Borbély korrigált társa botlását; a válogatott kapus több védést is bemutatott. A hajrához közeledve kezdett kirajzolódni a VKKFT győzelme, az utolsó perceket ötgólos előnnyel kezdhette meg a vendéglátó (55. perc: 26-21). Nem is került veszélybe a hazaiak sikere: Fazekas Gergőék végül hatgólos sikert arattak, amellyel újabb fontos pontokra tettek szert a bennmaradásért vívott csatában.

Férfi kézilabda NB I, 21. forduló:
Veszprémi KKFT–Orosházi FKSE 28-22 (12-12)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött.
VKKFT: Borbély – Szmetán P. 2, Éles 1, Bugyáki, Vajda 4, Fazekas 9, Hári 7. Csere: Szeitl 1, Somogyi 3, Kristóf 1, Szakály, Seregi, Tóth A.
Vezetőedző: Tombor Csaba.
Orosháza: Özbusul – Pásztor M. 3 (1), Peskov 1, Bella 2, Döme 3, Sakic 1, Lászlai 4. Csere: Tóth K. 7, Ushal 1, Kancel, Szabó M., Arnóczki.
Vezetőedző: Ratko Djurkovics.
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.

Simon Dani
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 24 22 1 1 681 567 114 45
2. Budai Farkasok-Rév 24 20 0 4 690 566 124 40
3. DEAC 24 15 3 6 677 630 47 33
4. Széchenyi University HT Veszprém 24 13 4 7 656 636 20 30
5. Vecsési KKFT 24 14 1 9 628 623 5 29
6. PV-CENTRAL Békési FKC 24 11 3 10 647 634 13 25
7. Ceglédi KK 24 11 2 11 700 692 8 24
8. Mezőkövesdi KC 24 10 3 11 658 660 -2 23
9. OTP Bank - Pick Szeged U21 24 11 1 12 720 727 -7 23
10. DVTK 24 11 1 12 654 678 -24 23
11. Veszprém Handball Academy U21 24 9 4 11 643 625 18 22
12. KK Ajka KFT 24 9 2 13 656 682 -26 20
13. Százhalombattai KE 24 7 3 14 677 701 -24 17
14. Rákosmente 24 7 2 15 635 699 -64 16
15. Balatonfüred KA U21 24 3 1 20 592 682 -90 7
16. Csömör KSK 24 3 1 20 653 765 -112 7
Utolsó módosítás: 2025. április 6. 20:21
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2024. október 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 31. 18:30
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
PV-CENTRAL Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 8. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Győri ETO University Handball Team
Időpont
2024. november 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. november 16. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 30. 18:00
Helyszín
Debrecen, Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2024. december 7. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. december 14. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Rákosmente
Időpont
2024. december 20. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.